2012. december 21., péntek
2012. december 7., péntek
Egy csodálatos Damon-Delena videó! Tökéletesen visszaadja a 4x08. rész varázsát.
Ugye milyen csodálatos? El sem hiszem, hogy a Delena tényleg megtörténik. Elena bizonyítani akar. Delena is REAL. És szerintetek? Nektek hogy tetszett ez a rész?
2012. december 5., szerda
2012. december 3., hétfő
4x08. rész - Újabb WEBKLIPP!!!!! - Bonnie, Car, és Elena (és a sex hair XD). Mellesleg, nagyon is látszik Elenán, hogy ki van virulva, és, hogy oda van Damonért XD
u.i. Jobb oldalra kiraktam pár új Delenás videót :) Ha van kedvetek, kuksizzátok meg. Érdemes!!!!:)
2012. november 30., péntek
Hope a Delena shipereknek, egyenesen Julie Plec-től :) Lehet bizakodni gyerekek! Végre nem Damon fog futni Elena utána, hanem fordítva (L)
"It's definitely alarming for fans who have been waiting to see Damon and Elena get together for them to finally hook up, but have it be intercut with evidence that her feelings for him might not be genuine. Is there still hope that her feelings for him are real?
Without taking sides one way or the other, just looking at it objectively from our point of view as storytellers, there is more hope than ever for them. It's just combined with a lot of very deep questions. Damon is a character who, his whole life -- as a vampire and as a human -- was looking for love and acceptance, and for someone to finally say, "Hey, you're good enough." He finally gets that from Elena, and now he has to question it. He wants to believe it's real. She truly believes it's real. But there's that nagging doubt, as to how much of it is true love and how much is the effects of a sire bond. It's a question that's going to take these two people who do care about each other so deeply, and just put the tiniest bit of an obstacle in their path. They have to figure out how to get around it."
Julie azt mondja, több remény van, mint valaha.
Damon egész életében szerelmet és elfogadást keresett, és azt, hogy valaki azt mondja neki, hogy ő elég jó. És mikor ezt megkapja Elenától, akkor ezt meg kell kérdőjeleznie. DE Ő HINNI AKAR BENNE, HOGY IGAZI. ELENA ŐSZINTÉN HISZI, HOGY IGAZI. De ott van a kétely, hogy ebből mennyi az igaz szerelem és mennyi a sire bond hatása. És az a kérdés fogja foglalkoztatni ezt a két embert, akik olyan mélyen "törődnek egymással", és egy kis akadály kerül az útjukba (Akkor mi lehet a nagy akadály? :)) Ki kell találniuk, hogyan kerüljék ki.
Mit is jelenet ez? Azt, hogy EGYÜTT találják ki, nem elfutnak előle. És Elena mélyen hisz az érzelmeiben, tehát valószínűleg ő fogja bizonygatni Damonnak, hogy amit érez, valódi, Damon meg persze aggódik .
Ez csak egy nyers fordítás Eewa anyukánk jóvoltából. Nem minden szó szerint van lefordítva, de a lényege ez :) Nagyon szépen köszönjük Anyu:)
Delena dance, és a DEx megvágott videóban (Stefan és Caroline idegesítő beszéde nélkül és egy fantasztikus zenei aláfestéssel)
Gyönyörű jelenet...lett volna, ha a "csavarról" - sire bond - nem pofázik Stefan és Caroline a Delena tánc és szex jelenete alatt. Még jó, hogy vannak fantasztikus videó készítők, akik elénk tudják úgy varázsolni ezt a várva várt jelenetet, ahogyan azt MI Delena rajongók megérdemeljük. Egyébként a táncos rész nagyon romantikusra sikeredett. Olyan érzésem volt, mintha Elenának Damon lenne - képletesen szólva. - a menedéke...az otthona...Lassúzás közben, amikor egymáshoz döntik a fejüket (és becsukják a szemüket <3 annyira látszik, hogy ők nagyon is szeretik egymást. BTW: Akkora csavar volt ez a sire bond effektus, hogy majdnem leestem az ágyról. Pffffffffffffffff! Kiszámíthatóan, szarul oldották meg. És most a Stelenások verhetik a nyálukat, hogy csak ez köti össze őket..de mi tudjuk az igazat, ugye? Hogy ez egy bullshit! :) Nos, csak reménykedni tudok, hogy a következő részekben Elena harcolni fog Damonért, és belátja, hogy a sire bond-nak semmi köze ahhoz ami kettejük között van. Két ember (bocsánat, vámpírXD) akik szerelmesek egymásba. Ez köti össze őket! Jó szórakozást a videóhoz (L)
Nektek hogy tetszett a rész? Mit gondoltok a sire bond-ról? És a Delena shiperek várva várt jelenetéről?
4x08. rész bővített előzetes - "We'll Always Have Bourbon Street" - Nagyon spoileres!
Véleményem: Stefant verbénás vízben kéne megkínozni, és jól megszúrkálni, aztán talán megadni neki a kegyeletdöfést :) Amit mondott Damonnak az vérlázító!!!!!!!!!!!!!! Anyway: Damon teljesen jogosan kérdezte meg, hogy "Elképzelhetetlen, hogy Elena valamit érezzen irántam???" A válaszom: Nem, egyáltalán nem, Damon :) You're best for her!
2012. november 26., hétfő
4x07. részből egy újabb Webklipp - Stefan és Damon
Ezt a suttyó Stefant, hogy rohadna meg!!!!!!!!!!!!!! Egyetlen Stefan fan se szólaljon meg és ne próbálja védeni ezt a.....ezek után is DAmon lenne a bad brother???puff. Egyébként Stefan igenis egy önző barom. Miért? Mert szakított Elenával és hirtelen már le se szarja a gyógymód felkutatását...érdekes.....Damonról: tényleg látszik rajta, hogy nem játssza meg magát. Szerintem nagyon is törődik ő a testvérével, még úgy is, hogy halál szerelmes Elenába!!!!!!!!!!
2012. november 25., vasárnap
4x07. résznek az ausztrál előzetese!!!!!!!! (Köszönet érte Eewa-nak. Még mindig Ő a spoilerkirálynő!)
ÁHHHHHHHHHHHHHHH! Teljesen oda vagyok meg vissza :) Elena szakított Stefannal és utána neki áll whiskyzgetni Damonnal :) (cseppet sem tűnik szomorúnak XD) Jaj, nagyon várom a csütörtök éjjelt:)És ti?
2012. november 17., szombat
Breaking News! ;)
Nos, gyerkőcök, van egy jó hírem :) Újabb oneshotba kezdtem bele. Nagy valószínűséggel a címe: Dirty and Clean lesz (de ez még változhat). Annyit elárulok, hogy a 4x06. részben fog játszódni (Igen, ki gondolta volna, hogy megihlet ez a rész? :)), és persze máshogyan fognak alakulni az események mint a sorozatban. BUT, a végeredményt tekintve változatlan marad, azaz Delena is coming :) Lássátok, hogy milyen jó kedvemben vagyok, még annyit elárulok, hogy a hidas jelenet benne lesz...Ám azt nem árulom el, hogy valójában ki is lesz ott Elenával. Stefan vagy Damon? Damon vagy Stefan? És a legfőbb kérdés: Vajon mit fog mondani annak a bizonyos személynek? Nos, remélem valamelyest felkeltettem az érdeklődéseteket. Fogalmam sincs, hogy mikor fogom hozni, de megpróbálom még a 4x07. rész előtt. Addig is csekkoljátok meg ezt a videót, mert 1. az alatta lévő zene adott ihletet 2. fantasztikus :)
2012. november 16., péntek
4x07. rész - Bővített előzetes, és a Promo zenéje + egy gyors összegzés a mai részről
OMG!!!!!!!! 0:10-nél ezerszer visszatekertem....ahogy néznek egymásra, egyszerűen megöl engem :D Ez a rész ki fog nyírni XD Csak egymásra pillantanak, de már EZ felér egy kisebb fajta orgazmussal :D Hol volt ilyen Stefan-Elena között? :D
A promo alatt pár nagyon IGAZ komment:
"I hate how Stefan said "don't pretend this isn't the best day of your life". Yeah he is gonna be happy Elena admitted her feelings for him but Damon has tried to give Stefan and Elena chances to work things out.He is always saying whats right even though it might make Elena change her mind but she doesn't. What i don't think Stefan understands, is that Damon was never rooting for their relationship to fail he was just waiting for the right time when he and Elena could be together."
"Damon looks so upset when stefans says let's not pretend like this isn't the best day of your life stefan is just making him feel so guilty first he rubbed it in Damons face that she chose him now he's rubbing it in Damons face that he's basically the reason they broke up. How much can one guy take ?"
"Stefan was so stupid! He had Katherine, he had Elena, had everything, while his brother was suffering for love because he had the two women he loved most in his life, and now that his brother can finally be happy he is playing the fool!
Ez a zene annyira Delena!!!!!!!!!!!
We all go a little mad sometimes
Úúúúúriiiiiiiiiisteeeeeeeeeeee
Neked, hogy tetszett az új rész? Mindenki véleményét szeretettel várom. Nyugodtan kommenteljetek :) Puszi és szeretetözön!
2012. november 15., csütörtök
4x08 rész - Hivatalos ismertető és egy újabb still kép (Katherine a 40s években. Csak nem a nácik elől menekül??? XDDD)
04×08 We’ll Always Have Bourbon Street. A rész december 6.-án kerül adásba.
Amikor Stefan megosztja gyanakvását Elenával kapcsolatban, Damon kénytelen segíteni testvérét, hogy kiderítsék mi is az igazság. Nyomok után kutatva a két testvér elmegy New Orleansba abban a reményben, hogy találnak valakit, aki emlékszik még legutóbbi ott tartózkodásukra 1942-ben, mint például Charlotte, Damon egyik szeretője. Elena, Bonnie és Caroline csajos estét tartanak, míg a Salvatore fivérek távol vannak, de az érzelmek elszabadulnak, mikor Elena egy sokkoló hír közöl barátnőivel. Tyler belekeveredik Hayley vitájába az egyik hibriddel, Kimberleyvel, ami hamarosan erőszakos fordulatot vesz.
Forrás Vámpírnaplók.hu
2012. november 13., kedd
2012. november 12., hétfő
2012. november 9., péntek
2012. november 8., csütörtök
4x06. rész - Bővített előzetes
Fú, anyám! Ez a rész ütni fog! Nagyon izgalmas résznek nézünk elébe...ésssssssss ki a meglepetés vendég? Nah, ki tért vissza? :D (ha nem is teljesen úgy ahogy gondolnánk...) Nem lövöm le a poént, nézzétek meg a promot. Érdemes! Én már tűkön ülök, annyira várom ;)
Gyerekek, nah mit hoztam? 4x07. rész Stilljeiből a legfontosabb képeket
Szóval, ahogy láthatjuk a 4x07. rész igen Delena és Klaroline centrikus lesz :) Most a Twitter szabályosan őrjöng, annyira izgatott lett mindenki. Én azért türtőztetem magam. Úgy vagyok vele, hogy majd hiszem ha látom. Amúgy is, ameddig Elena a viselkedésén nem változtat addig sajnos egyáltalán nem shippelem Damonnal. Sőt! Anyway: Damon még mindig nagyon HOT! Ez a csávó egyre szexisebb! Komolyan, nem értem, hogy nézhet ki valaki ennyire jól :D Csak a fontosabb képeket raktam ki. A többit megtalálhatjátok a face-s oldalunkon :)
Stefan vajon hova készül? Mit csinál? Bár jellemző rá, hogy szart se :D A babérokat (azaz Elenát) ő aratja le, de a piszkos munkát nem ő végzi. Damon menti meg állandóan Elena piciny popóját, ő tanítja meg táplálkozni, valamint harcolni és táncolni is. Stefan, a barátja még is mi a lófaszt csinál????????????
2012. november 7., szerda
ÚJ TVD-s promo - Vigyázat, csak saját felelősségre nézzétek meg, mert nagyon HOT!!!!! :)
Arra már nincsenek is szavak, hogy Damon mennyire szexi....:) Nah és Jer? Tyűűűűha :D Rohadj jó promo!
2012. november 5., hétfő
4x05 - The Five - Újabb Webklipp - Damon és Elena
Elena viselkedését szóra se méltatom. Komolyan, nem érdemes :) Csak idéznék tőle "It was a mistake" És ezzel el is árultam a véleményemet. Damon viszont...ahwww, még mindig akkkkkkkora nagy forma. Egyre jobban és jobban szeretem ezt a karaktert. Ahogy mondja, hogy " ÓÓÓ...nem mondtad el neki, ugye?"...és az a vadító, észbontó mosoly...olvadok!
Egyébként itt van egy nagyon jó kis komment youtube-ról : "Stefan is hiding things behind Elena, Elena is also hiding things behind Stefan. "Epic romance" I see >.>"2012. november 4., vasárnap
.png)
HOPPÁ XD
El se tudom képzelni mi lett volna ha a 3. részből ilyen Still képet nyomatnak XDDDDD És ezek után bejátsszák, hogy amúgy ez egy SE szex jelenet XD Ehhez képest Joshua Butler kispiskóta lett volna azzal a kijelentésével, hogy a 4x04. jobb lesz DE szempontjából, mint a 3x19 XD
2012. november 3., szombat
Damon Salvatore
"Damon hes the brother who never got the girl, hes first born but always last. He's the one that has had his heart broken so many times, its in pieces and even with that empty hole in his chest. He gives his hole heart for the ones he loves. Every time he finds comfort. (Alaric, Rose, Elena) they leave him alone again.
Engem már nem igazán érintenek meg, de hátha titeket még igen :) Pár ELKÉPESZTŐ Delena fanvideó!!!!!!!
Nah jó, talán ez egy kicsit megérint :) Főleg mert nagyon szeretem ezt a számot!
2012. november 2., péntek
4x05. rész - The Killer - Webklipp és Bővített Promo
Estére megenyhült a szívem és gondoltam kirakom a következő rész promoját, meg a webklippet is. De ennél többet ne is nagyon várjatok tőlem. A webklippről: Hm...azért Elenának van bőr a pofáján, hogy Damon előtt ölelgeti Stefant, egy ' Ó, Stefan' nyögés kíséretében. Mondanám, hogy halál Elenára...de most van egy jó pontja nálam, hogy legalább gondolkodik, és Damonnak ad igazat. És még valami, mennyibe hogy ebben a részben ki fog tudódni Klaus és Stefan titka? Amúgy mekkorát röhögtem Damon beszólásán. "Mi van, ma felvetted a főnökösködő gatyádat?" Anyway: még mindig nem keltette fel az érdeklődésemet ez a rész. u.i. Látogassátok meg a face-s oldalunkat, oda felraktam új promo fotókat a season 3-ból, egy db season 4. promo képet, Ian-ről pár NAGYON szexi képet, és a 6. részből stilleket.
2012. november 1., csütörtök
Stelena forever together. Damon forever alone. This is TVD. That's all.
Mindig nagyon hosszú összegzést szoktam írni az éppen aktuális részről. Ezt a hagyományt is meg kellett törni egyszer. Most ez elmarad. Nincs erőm, sem kedvem bővebben, a legrészletesebben írni erről a részről. Nem fogok mindent karaktert kielemezni. Ha azt mondanám, hogy csalódtam, az sem tudná kellőképpen kifejezni az érzéseimet. Röviden, tömören, gyönyörűen megfogalmazva: ÁT LETTÜNK BASZVA! Lehet, hogy senki sem akadt volna ki, ha nem harangozták volna be úgy ezt a részt, mint a Delena történelmének a csúcspontját. Damon mellett mindig kitartottam. Ő miatta érdemes nézni a sorozatot. Hát, eljött az ideje annak, hogy azt mondjam, ennek vége. Remek, isteni volt ebben a részben, de ez mégis kevésnek bizonyult. Nincs kedvem tovább nézni ezt a szenvedést. Az Ő szenvedését. I'M DONE. Talán nem is azért vagyok elkeseredve, mert nem lett Delena. Hanem azért, mert nektek olvasóknak állandóan hazudok. Igen, az írásaimban egy olyan Delenát kaptok, ami nem felel meg a valóságnak. Ilyen nincs, és nem is lesz soha. Elena és Stefan összeillenek. Damon igazán nem is Elenát akarja, nem szerelmes belé. Ő a szerelembe szerelmes. Ebben az epizódban megmutatta, hogy neki nem Elena kell. Hanem egy újabb Katherine. Őszinte leszek, felvállalom, és a végén elsírtam magam.(persze lehet, hogy az is hozzásegített, hogy buliból jöttem haza, és kicsit felöntöttem a garatra. Nem árt a kikapcsolódás, és még milyen jól tettem, hogy nem néztem élőben ezt a rakás szart.) Damonnak is fájt ezt az egész. És egy kicsit úgy éreztem, hogy fel is adta. Ahogy mondta Stefannak, hogy " she's all yours". Ez a mai napjukra vonatkozott. De az egész TVD szerelmi háromszögét felöleli. Elena Stefané. És talán ez így van jól. A 6. részben lesz egy olyan DE jelenet, ahol Damon és Elena a hídon állva beszélnek (still kép). Damon valószínűleg segíteni akar Elenának (igen, Damon titokban elvégzett egy testőr tanfolyamot , hisz MINDIG ő segít neki, pf, szánalmas ez az egész), mert ijesztő dolgokat hallucinál. Amikor megláttam a stillképet, bezsongtam. De sikeresen elérte ez a rész, a sorozat legalja, hogy EGYÁLTALÁN ne érdekeljen. És a kövi rész sem. Lehet hogy meg se nézem. És az azt követőt sem. Az új rész promoját megtaláljátok a face-s oldalunkon. Külön nem rakom ki, mert nem érdekel. Szóval ennyi volt. Köszöntem szépen. Have a nice weekend. u.i. J.P-nek nem volt gyerekszobája, biztos szűz, és magához sem nyúlt soha. 3x19-t felülmúló jelenet? hol? igen, max az elméjében. De mi ugye oda nem látunk bele. Még milyen jó, mert csak elhánynám magam. / Kiegészítés gyanánt - Igaz, nem J.P mondta hogy a 3x19. részt felülmúló jelenet lesznek ebben a részben, hanem a rendező , Joshua. J.P azt írta, hogy nem kell minden spoilernek hinni. Ezt Hédi drágám már láttam J.P twitter üzifalán, de mivel EZ nem elsősorban SPOILERszolgáltató oldal, nem raktam ki. Meg egyébként is az a twitteren keringő pletykákról szóltak. Forrásokat szoktam kirakni az oldalamra. Ha annyira régen vagy a rendszeres látogatója a blogomnak, akkor tudhatnád. Plusz: Ha nem hiteles forrást rakok ki, akkor oda írom, hogy nem hivatalos, vagy bármiféle jelzést teszek arra utalva, hogy NEM biztos, hogy van valóság alapja az aktuális hírnek. Azonban mindenki úgy gondolta, hogy azért a rendezőtől származó spoiler nem minősül FAKE-nek. Hát, ezért basztunk rá. Szóval Hédi (aki felhívta becses figyelmemet, hogy már én sem vagyok a régi. Köszönöm, mert lehet ha régi lennék még ennél is szebben írtam volna neked meg a válaszomat. - csetbe ) igenis szidom J.P-t, mert szólhatott volna Joshuanak, hogy ne mondjon hülyeségeket.
Az új Promo alatt pár komment. So true (Mindenki csalódott, és mérges)
"Also It speaks volumes about how "epic" Stefan and Elena's love is when we can't just be left to SEE it, we have to be constantly TOLD. Because It's ironic that Elena says she's becoming someone she "doesn't want to be," because I'm JUST starting to find her interesting. the episode that was supposed to be the best of delena this season so far, ended up being the worst. wow. SO YEAH WE ARE PISSED
2012. október 31., szerda
Feed or Die
Yes! Holnap remélhetőleg egy awesome Delena centrikus részt fogunk kapni, így, hogy fokozzam a kedélyeket, meghoztam az írást:) Igen sok munkám van benne! Nem hiába írtam 3 héten keresztül. Persze, ebből csak ilyen 5-6 napot számolhatunk, tekintve, hogy van életem is XD Úgy, ahogyan múlik az idő, én is többet írok. Új rekordot állítottam fel. Ez az írásom 10 és negyed oldalas. Az eddigi leghosszabb. A történetről annyit, hogy a 4x01-02. részt öleli fel. Természetesen Delena sztori, és Elena szemszögéből lett megírva. (Újabban ez a heppem:)) Mindkét epizódból olvashattok jeleneteket, a jól megszokott Andie stílussal tarkítva. Azaz, a lelki mélységek ábrázolása és egy kis meglepetés sem maradhat ki belőle :) A kezdetről: Elena a 4x01. részben el tudott szökni Pastor Youngtól. Nos, szerintem imádni fogjátok, legalább is nekem elrabolta a szívemet. Imádom! Most már tényleg dilemmában vagyok, hogy melyik írásom is foglalja el a trónt :) Ebben a oneshot-ban is van túlfűtött szenvedély (ám még sem tartalmaz felnőtt tartalmú jeleneteket), veszekedés, szerelem, őszinte szeretet, fájdalom, és töménytelen mennyiségű vér. Először is Eewa anyukámnak, és Maresz drágámnak szeretném ajánlani! Ők azok, akik még mindig szorosan mellettem állnak a TVD, egyben Delena, vagy inkább Damon lázban. Remélem tetszeni fog nektek (L) Másodszor pedig, azért Sleepy-t és Nirvit sem hagyhatom ki, attól függetlenül, hogy ők már régen lemondtak erről a párosról, sőt a TVD-ről is. Harmadjára: MINDENKINEK, aki csak egy kicsit is szereti Damont, és Elenát :) A végén megszokott módon lehet értékelni, hogy szerintetek milyen lett az írás. (pipa vs komment). Minden kedves szót örömmel fogadok. És még az építő kritikát is. Hátha van :P Akkor, ennyi elég is volt belőlem. Are you ready?
Feed
or Die
A
testemet mintha bebetonozták volna, annyira nehéznek éreztem. Az összes
porcikám fájt. Gyenge voltam, és fáradt. Végtelenül fáradt. Éreztem, ahogy a
szemeim lecsukódnak. Annyira jó lenne
aludni, csak egy picit. Csak egy percet. Nem, Elena! Nem szabad! Tarts ki! Van
kiút. Biztos, hogy van. Nem, így nem lehet vége…De hiába mondogattam
magamnak, a szervezetem máshogy gondolta. A combjaimat alig tudtam felemelni,
csak vonszoltam a lábaimat. Egyre
lassabban haladtam előre. Muszáj volt elérnem a Salvatore birtokot. Meg kellett
találnom Damont. Nem tudtam mihez kezdjek. A tartalékaim kiapadtak. Úgy
éreztem, mintha az összes erőm elhagyná a testemet. A karjaimat magam mellett
lóbálva mentem tovább. Az erdő mélyén bolyongtam. Pedig már ezerszer mentem
keresztül rajta, de most még sem találtam a helyes irányt, ami a panzióhoz
vezet. A pupilláimat égette a napfény, mely a fák lombjain tündökölt. Az erdő
fényességben úszott, és ez arra kényszerített, hogy az árnyékban maradjak. Egyre
nehezebb volt az előre jutás. Minden egyes levegővétel perzselte a tüdőmet.
Oxigénre volt szükségem. A belsőm lángolt, úgy, hogy ez a külsőmre is kihatott.
A tenyereimet, karjaimat, arcomat, mindenemet beborította a verejték. A szám
kiszáradt, a torkom elviselhetetlenül fájt. Olyan volt, mintha savval marták
volna ki. Pokoli érzés volt! De az
még szörnyűbb, hogy csak egyetlen egy dologra tudtam gondolni. A vérre, és
annak őrjítő ízére. A vassal kevert kábulatra. A friss, és kesernyés mámorra. Elmémet
apránként vette uralma alá a vöröslő vágy. Belepte a tudatomat, úgy, hogy nem
engedte el a testemet. Fogva tartotta az egész lényemet. Atyám! Ebbe fogok belehalni…végleg. A vér hiánya felőrölte a
szervezetemet. Pedig én próbálkoztam. Annyira próbálkoztam. Eredménytelenül.
Egy
fához érve megálltam, és a törzsének dőlve pihentem meg. Teljesen kimerülten
rogytam le a földre. Háttal a fának megtámasztottam magamat, és egyre hangosabb
zihálásba kezdtem. Majd pár másodperc múlva éreztem, hogy a tüdőm enged, és
egyre lassabban veszem a levegőt. Szemeim le-lecsukódtak, úgy kellett erőt
vennem magamon, nehogy elnyomjon az álom. A kettősség jóformán felszaggatta
testemet. Nem akartam aludni, de ugyanakkor sötétségben akartam lenni. El
kellett rejtőznöm a napsugarak elől. Csendre vágytam, sóvárogtam az ürességre,
ám ezt mégsem kaphattam meg. Minden kis apró neszt hallottam. A madarak
csicsergése, szinte lyukat ütött a dobhártyámon. Zúgott a fejem, fel akart
robbanni. A kibírhatatlan fájdalomtól ordítani lett volna kedvem. Ujjaimat a
halántékomhoz „rögzítve” próbáltam elnyomni a borzasztó érzést. De nem ment.
Még a halálomban sem lehetett nyugtom.
Nem
tudom meddig lehettem így, de egyszercsak azt éreztem, hogy a fájdalmam
enyhül. Az izmaim elernyedtek, pihe
könnyű lettem. A világ elcsendesedett körülöttem. Ó, igen! Végre…Hát, ilyen érzés lenne a végső halál? Felszabadító? Szempilláim
egymásra „borultak”, lassan ölelt magához a vég. Amint lehunytam a szemem, távolról
egy bársonyos hang szólt hozzám. Istenem?
-
Kathrine? – a hangja nagyon ismerős volt. Kiérződött belőle a meglepődöttség. Szemeimbe
újból beszűrődtek a napsugarak, ahogyan kinyitottam őket. Fokozatosan, és
fájdalmasan. A szemem elé táruló halvány, elmosódott képben egy alakot véltem
felfedezni. Mintha...
-
Damon? – erőtlenül kérdeztem. – Én vagyok az. – szűrtem a szavakat. – Elena. –
fel akartam kelni, oda menni hozzá, de nem tudtam. A gravitáció rabja voltam.
-
Nagyon hasonlítasz…bocsánat…nagyon emlékeztetsz valakire. Damon vagyok.
-
Tudom ki vagy. Mi ez az egész? - gyöngén „leheltem” a mondatokat. – Nem ismersz
meg? – Biztos megint előtört belőle a szarkasztikus
énje. De ez nem érdekelt. Örültem, annak, hogy láthatom. Talán utoljára. –
Végre itt vagy. – a fa törzsének döntöttem a fejemet. – Segítened kell. A
tanács elrabolta Stefant, és Carolinet. – ahogy ezt kimondtam, a fénysugarak
újból lángokba borították a pupilláimat. Hirtelen, mintha vakuval akarták volna
kivájni a szemeimet. Minden akaratomat összeszedve, felemeltem a karjaimat, és
eltakartam az arcomat. Pár perc múlva elmúlt a fény okozta égető érzés, és
leengedtem a karjaimat. Most már letisztultan láttam a körülöttem lévő
dolgokat. És ebbe Damon is beletartozott. Apró lépéseket téve felém, árasztotta
el az elmémet a szavaival.
-
Szerelmet akarsz, ami felemészt. – még közelebb jött. – Szenvedély akarsz,
kalandot, és még egy kis veszélyt is. – megállt, és csak nézett engem. Átható
tekintete huncutul csillogott, ahogyan a napsugarak megvilágították az arcát.
-
Mi…? - nyögtem. – Miért mondod ezeket? – kérdeztem tőle. Hangomban életre kelt
a zavarodottság. Miért mondja nekem
ezeket? Talán csak rosszul hallottam? Elena, szedd össze magad! Nehéz volt.
Annyira nehéz volt élnem. Hah! Azért ez
vicces. Meghaltam, és még is most haldoklom. Az elmém cserbenhagyott, az
érzéseim nem kötődtek a jelen helyzethez. Legszívesebben elnevettem volna
magam, olyan abszurd volt ez az egész. De a testem nem engedett az
érzelmeimnek. Nem tudtam mosolyogni.
Damon
úgy tett, mintha meg se hallotta volna azt, amit kérdeztem. Minél közelebb jött
hozzám, egyre feljebb kellett hajtanom a fejemet, hogy lássam Őt. Mindkét
karját széttárta maga előtt, és lágy hangon szólva, lépett oda hozzám.
-
Csak egyszer kell kimondanom, neked csak hallanod kell. – letérdelt hozzám, azúrkéken
világító szemeit összeláncolta a tekintetemmel. – Szeretlek, Elena. – hangja
elcsuklott. – És azért, mert szeretlek, nem lehetek veled önző. Nem érdemellek
meg…- fájón súgta. -…de az öcsém igen.
Az
fülembe szűrődő szavak, és az elmémben megbújt vallomás, megadta nekem a
tökéletes utolsó pillanatot. Halkan, gyöngén, de teljes őszinteséggel
válaszoltam neki.
- Nem. - nyeltem egyet, bár nagyon fájt.
- Te sokkal jobbat érdemelsz nálam. – ahogy kiejtettem ezeket, szemhéjaim
„lezárultak”, egyben a fejem előrebukott. Karjaim élettelenül „feküdtek”
mellettem, miközben bekebelezett egy fura érzés. Mindenemet átjárta a halál
sötétsége, amihez párosult a hangtalan csend. A lelkem felemelt fővel állt a
másik oldal kapuja előtt. Már nem volt hova menekülnöm. Nem volt remény, se
kiút. Semmi. Csak a lélekölő üresség. Az életem órája nem ketyegett többé.
Lejárt az időm. Ismét.
Hirtelen ismerős kezek tapadtak a
vállaimra, aztán lejjebb csúsztak, és erősen megmarkolták a karjaimat.
- Elena! – szinte belém vájta a körmeit.
– Gyerünk! Ne csináld ezt! - üvöltötte, miközben karjaimnál fogva kezdett el
rázni. – Maradj velem! – magához húzott. - Kérlek. - suttogta. – Elena! – megint
megrázott, mire egyből kipattantak a szemeim. Újból Damon égető tekintetével
találtam szembe magam, de most teljesen mást tükrözött. Aggodalmat, és talán
egy kis dühöt is.
- Nem megy…- kiszáradt torkomból alig
törtek fel a szavak. – Nem megy…- ismételtem meg.
- Jól figyelj most rám! – közel hajolt
hozzám. – Vagy táplálkozol, vagy meghalsz. – erős, kemény hangja beterítette az
elmémet. – Nincs harmadik lehetőség. – szorítása, már-már fájt. Mégis, valahogy
jó érzés volt. Mert ettől tudtam, hogy még élek. Lélegzem. És vele vagyok.
- Nem tudok…- egyre halványabban kezdtem
el látni őt. – Nem tudok táplálkozni.
- De tudsz! És fogsz is! – hangja
határozott volt, mégsem tudta palástolni a kétségbeesését. – Ezért harcoltál
annyit? - éreztem a forró leheletét. – Hogy ilyen könnyen eldobj magadtól
mindent? - szemei indulattól izzottak. – Másodszorra is? – hangja vádló volt,
és egyben kiéreztem belőle a csalódottságot. – Most nincs más, akiért fel kéne
áldoznod magadat. – hangosabban beszélt. – Nincs itt a hátvéd. – tekintete
lángolt. – Nincs itt senki más rajtam kívül. – közbe akartam szólni, de ő csak folytatta
tovább. - Nem hagyhatod itt az életedet.
A barátaidat, testvéredet, és… - nagyot
sóhajtott. – Stefant. – majd elhúzódott tőlem.
- Ez nincs így. Nem arról van szó, hogy
nem akarok. – egyik karomat még fel
tudtam emelni, erre ő lefejtette rólam a kezeit. – Hanem, nem tudok. – gyengéden
ráraktam a tenyeremet az arcára. – Már ittam emberi vért, és nem változtam át.
– tekintetemet levezettem a másik kézfejemre, amit még néhány órája a frissen
vöröslő folyadék borított be. Most már, csak a bőrömre száradt alvadt vér
látszódott.
- Tessék? – ő is lenézett a kezemre,
majd újból összeráncolt szemöldökkel tekintett rám. Nem érette, hogyan
történhetett ez meg. Ahogyan én sem. De mit számít ez? Az eredményen nem
változtat.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt
fogom mondani, de most mindennél jobban vágyom a vérre. Csak erre tudok
gondolni, mégis, amikor hozzájutottam nem történt semmi. – már nem bírtam
tartani a karomat, arcáról lecsúszott a kezem, majd a talajon elterülve pihent
meg. – Damon, már nincs választásom. Talán jobb, ha meghalok. – az életemnek
talán utolsó könnycseppjei fátyolként „nehezedtek” a szemeimre.
- Eszedbe ne jusson ilyesmi, Elena! Ezt
meg ne halljam még egyszer! – megragadta mindkét felkaromat, és egy erős, gyors
mozdulattal talpra állított. A testem olyan erőtlen volt, hogyha izmos karjai
nem tartottak volna meg, biztos, hogy összeesem. Úgy szorított, mintha az élete
az enyémtől függne. És lehet, hogy így is volt. Elmém lassan már elszakadt a
valóságtól, mégis ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy ennél tisztábban nem is
láthatnám a dolgokat. A helyzetemet. És Damont. Soha nem gondoltam volna, hogy
általa ennyire szeretve tudok lenni. Azt meg végképp nem, hogy bevallatlan
érzelmeimből fakadóan, ugyanúgy érzek iránta. A sors, vagy akárminek is hívjuk,
kegyetlen, és csak magára gondol. Épp a
végső pillanatban kell rájönnöm, hogy tévedtem? És a világ legrosszabb
döntését hoztam meg azzal, hogy Stefan mellett maradtam? Az igaz, hogy nem
szerettem ki belőle, de ha ugyanaz a szerelem kötne még most is hozzá, akkor
soha sem szeretek bele a testvérébe. Ez az, amit látnom kellett volna. Ezt
kellett volna mondanom Damonnak a halálom napján. Az életemet, mintha csak ezek
a szavak irányítanák: „Mit kellett volna tennem?” Utálom ezt! De legalább most
van esélyem megtörni ezt a folyamatot. Változtatni. Úgy cselekedni, hogy tudom,
ezt kellett tennem. Nincs hiba, se visszakozás. Csak egy olyan döntés, amit
soha többé nem kérdőjelezek meg. Már csak azért sem, mert alkalmam sem lesz rá.
- Damon, szeretnék neked valamit
mondani. – gyengén, halkan súgtam neki, miközben közelebb próbáltam kerülni
hozzá, amennyire az erőm engedte. Az elmúlt pár órában elég sokszor éreztem
úgy, hogy kész, vége, nincs tovább. És mégis, még mindig volt energiám élni. Miért? Mi tart ennyi ideig? Miért nem halok
meg már végre, ha egyszerűen képtelen vagyok emberi vérből táplálkozni?
- Nem, nem, nem és nem! – kemény, durva
hangja beférkőzött az elmémbe. – Ne búcsúzkodj itt nekem! - megrángatta a
karjaimat. – Hallod? Nem fogsz mártírt játszani már megint. – felsőtestemről az
arcomra vándoroltak a kezei, tenyerével satuként fogta közre a fejemet. Lágyan,
szeretetteljesen, mégis határozottan fogta az arcomat. Mélyen, igézően
belenézett a szemembe, és megszólalt. – Nem hagyom, hogy meghalj! Megértetted?
– szavainak ereje bekebelezett. – Nem fogsz meghalni. Ma nem! – tekintete
lejjebb szökött. Már az ajkaimat vette célpontba, úgy, hogy szinte égette őket.
– Kell lennie valami megoldásnak. Kitalálunk valamit. – hangja őszinte reményt
sugallt. – Megígérem. – már csap pár
centi választott el tőle. Ekkor újból, ma már sokadszorra gyűrt maga alá a
veszedelmes érzés. Minden gondolatom egy dologra fókuszált. Elmémben, mintha
egy nagy masszává sűrűsödött volna a vér iránti sóvárgás. Damon szemei újból
megtalálták a tekintetemet. Azonban most már másról tanúskodtak. Arcvonásai
keménnyé váltak. Sugározta magából az eltökéltséget. Szinte láttam, ahogy
gondolatai eszeveszettül cikáznak az agyában. – Talán…- arcomat „elhagyták” az
óvó kezei, aztán az ajkaihoz emelte a tenyerét, és vámpírfogait kiengedve
feltépte rajta a bőrt. – Gyerünk! Igyál! – utasított.
- Mi? – értetlenül meredtem rá.
- Jól hallottad! – erőszakosan nyújtotta
felém a kezét. – Ha az emberi vér nem használ, hátha ez igen. – azúrkék szemei
biztatást küldtek felém. – Talán ez majd hatni fog. Lehet, hogy a hasonmás
véred okozza, elutasítja az átváltozást.
- De Katherine is…- miközben mondtam
volna tovább, a kezén lévő seb teljesen megbabonázott. A kiserkent vére
őrjítően vonzott. Magáévá akart tenni, úgy, hogy az összes részem vágyott rá.
Tekintetemet nem engedte el a tátongó seb látványa. E kép, és vörösként izzó
vér „illata” egybeolvadt.
- Tudom, tudom, de nem az ő vérével
törték meg az átkot. – sürgetően közelebb tolta hozzám a kezét, aztán másik
karjával finoman átkarolt, hogy el ne veszítsem az egyensúlyomat. A hátamnál
fogva tartott meg. Belsőmben szétáradt a megnyugvás érzete. – És nem az ő vére
tudott Klausnak hybrideket gyártani. – hangja tudatosságról árulkodott. – Az
már csak hab a tortán, hogy az én vérem volt a szervezetedben, amikor
meghaltál. Összerakva ezeket, nagy esély van rá, hogy igazam van. – elmosolyodott,
mire én is felbátorodtam. – Akár még be is jöhet. – még jobban magához húzott,
mire én még egy gyors pillantást vetettem azokra a gyönyörű, reményt árasztó
szemekre, aztán egy picit remegve, kezembe vettem a tenyerét, és az ajkaimhoz
emeltem. Nyelvemmel megízleltem Damon keserédes vérét. Egyszerre, mintha a
körülöttem lévő dolgok megszűntek volna létezni. Csak én voltam, és a vér.
Megmagyarázhatatlan érzés – mondhatjuk erőnek is – haladt végig a szervezetem
minden egyes elemén, melyet egy éles fájdalom szelt ketté. A nyilalló érzés
felhasította az ínyemet. Fokozatosan „bújtak” elő a szemfogaim. Úristen, de fáj! Másodpercek múlva már
a teljes vámpírfogazatom birtokában voltam. Mogyoróbarna szivárványhártyámat
körbevette a skarlátvörös szín, miközben a szemeim alatt rejlő hajszálerek egymásnak
ütközve hullámoztak. Ujjaim erősen fonódtak Damon kézfejére, aztán szép lassan
belemélyesztettem kiteljesedett szemfogaimat a kettényílt bőrébe. Az új kezdet
tudatától fűtve vetettem bele magamat Damon lényébe. Szükségem volt rá. Akartam
Őt. Mindenét. A testét, lelkét, és a mélyvörös színben tündöklő vérét.
Szempilláim egymásra „omlottak”, és én teljesen elvesztem. A vámpírrá válás
küszöbén álltam, és ahhoz, hogy átlépjem azt a bizonyos határt, Damon
segítségére volt szükségem. A francba!
Már megint igaza volt. Így végre, a halált követő halállal kevert életbe
léptem. Soha nem akartam megtapasztalni ezt a létformát. - Ha ezt annak lehet
nevezni. - A vámpírlét mindig is egy lehetőség volt számomra, de én sosem akartam
élni vele. Undorodnom kellett volna magamtól, mégis most, jóformán sütkéreztem
ebben a szerepben. Beszippantott a mélyvörös világ. Damon világa.
Csukott szemhéjaim alatt csak a
sötétségbe kellett volna burkolóznom, de e helyett, én a fényben úszkáltam. És
méghozzá egyre gyorsabban. Mohón, követelőzően ittam a vérét, miközben magamhoz
szorítva a kézfejét, a vállára hajtottam a fejemet. Oltalmazó karjaiba
temetkeztem, mire Ő tenyerével lágyan végigsimított a hajamon. Ehhez hasonlót
még soha nem éreztem. A gyöngédsége felkarolta az érzékiségemet. Felfoghatatlan
volt! Mintha a tömény erotika egybekelt volna a létfenntartás ösztönével. A
táplálkozástól feltöltődtem. Damon, úgy etetett, mint egy kisbabát, és úgy
szeretett, mint egy felnőttet. Az ereimben lüktető vére, amely mindenemet
körbejárta, nemcsak erőt biztosított nekem, hanem az emlékeimet is. A múltam
apró részei – melyekről azt hittem, hogy a valóság – kiegészültek. Így már
minden mozaik a helyére került. Összeállt a teljes kép. Percekkel ezelőtt Damon
még nem volt velem, csak az emléke. Fájó volt a felismerés, hogy miért is hitte,
hogy én vagyok Katherine. Mert vele találkoztam először. Annyira hihetetlen! És az a vallomás…Hogy szeret, és épp ezért nem
lehet velem önző. Megment saját magától. A benne élő gonosztól.
Még mindig szüntelenül, sebesen szívtam
belőle a vöröslő „anyagot”. Eközben ő még jobban ölelt, arcát hozzám dörgölte.
Ismét végigsimított a hosszú hajamon. Ujjaival könnyedén cirógatott.
Érintéséből csak úgy sugárzott a törődés, és a szenvedély. Éreztem azt az erőt,
ami mindig is meghatározó volt a kapcsolatunkban. Ami szikrákat szórt köztünk,
úgy, hogy elemi erővel vonzott bennünket. Szinte tapintható, megfogható, de
mások számára megközelíthetetlen volt. A belsőm vörös estélyibe öltözött vágya,
ki akart szabadulni, és táncra hívni Damon kéjtől duzzadó lényét.
Most már vámpír képességeim birtokában,
egy szempillantás alatt a Damon háta mögötti fához irányítottam magunkat.
Vámpírsebességgel csapódtunk a fa törzsének. Mindenemet rabul ejtette a
vámpírokat megillető erő, gyorsaság, és a felfokozott érzelmek sokasága. Még
szerencse, hogy a fa lombkoronája árnyékot biztosított nekem, mert ez nélkül, a
vámpírlétemből adódó képességeim is hamar megszűntek volna. Damon még mindig
rajtam tartotta az egyik tenyerét, majd finoman el kezdte cirógatni a hátamat. Ujjai
fel-alá, egyenes ívben járkáltak a gerincem mentén, úgy, hogy érintésük minden porcikámban
visszhangzott. Mindenhol éreztem Őt, miközben halk, ám annál édesebb nyögések
hagyták el az ajkait. Élvezettel átitatott sóhajai bezengték a dobhártyámat.
Lágy simogatása a teljesség érzetével ajándékozott meg. Az elmémtől kezdve az
egész testem reagált Damonra kényeztetésére. Arcomat picit lejjebb csúsztattam,
a mellkasára. Hallottam, ahogy balján csak úgy „dübörgött” a szíve. Ez a hang
bejárta mindenemet. Olyan gyönyörű volt, és frissítő. E szépség körbevette a
lelkemet, mint egy védőbástya. Csak úgy tudtam átélni ezt a gyönyört, hogy
szembesültem a Damonban rejlő ragadozóval. A vére által összekapcsolódtunk,
úgy, hogy lecsupaszított lelkünk egymást kiegészítve egyesültek. Éreztem a
haragját Matt iránt. Azt, hogy gondolkodás nélkül elvette volna tőle az életét.
Láttam magam előtt az élettelen testeket, és éreztem, ahogy Damon feléjük
tornyosulva élvezi a látványt. Ó, Damon! Újra
szemem elé tárult a múltunk egy szörnyű képe. Ahogy a padlón térdepelek Jeremy
holtteste felett, és zokogásom hangja bejárja az egész szobát. És erről Damon
tehetett. Méregtől, fájdalomtól, zaklatottságtól elködösített tekintettel
néztem fel rá. Ez az emlék örökké bennünk fog élni.
Egyre erősebben, mégis védelmezőn ölelt
magához, én pedig ugyanilyen intenzitással szorítottam a kezét. Nemcsak a
dühét, és borzasztó tetteinek súlyát éreztem, hanem a végtelen fájdalmát is.
Aggódott értem. Mindig, mindenkitől meg akart óvni. Mindenáron meg akart
menteni a gonosztól. Legyen az ősi vámpír, vagy hybrid. Esetleg mindkettő. Damon
nagyon is törődött velem. Bár ehhez sokszor párosult a dühe is, amiért állandóan
a saját fejem után mentem, és számtalanszor halálos veszélybe sodortam az
életemet. Azonban ez sem vetett gátat a törődéséből született szeretetének.
Mert a világon mindennél jobban szeretett. Talán még Stefannál is. És ez a
szerelem beférkőzött a bőröm alá. E szeretet reményt adott neki, amit én
leromboltam. Kétszer kellett átélnie ugyanazon szívszaggató érzést. Azt, hogy a
szerelme hirtelen semmivé foszlott, és helyét átvette a csalódottság. A
keserűség. Azaz érzés, ami lyukat égetett a szívébe. Hogy nem elég jó. Nem elég
jó, ahhoz, hogy szeressék Őt. Csakis Őt, és senki mást. Ő legyen az egyetlen
valaki életében. Ő legyen az oltalom, a vadság, a bujaság, és a szerelem. A
minden. Ezen tudat marcangolta a belsőmet. Oly annyira, hogy nem sok kellett,
ahhoz, hogy elsírjam magam. Ezt ő is észrevette, és a fejem búbjára rakva az
állát, el kezdte masszírozni a tarkómat. Így enyhült a késztetésem, hogy
könnyeim elárasszák az arcomat. Minél több, és több vért tudtam magaménak,
egyre csak jöttek az emlékek, és az érzések. Az emlékképek egymás után
sorakozva álltak hadba, majd egyként rohamozták meg mindkettőnk elméjét. A
közös múltunk fontos pillanatai egyszerre peregtek le a szemünk előtt. Az első igazi csókunk. Az a pillanat, amikor
biztosítottam arról Damont, hogy együtt mindenre képesek vagyunk. Egymást
segítve, egymás támaszaiként mindent túlélünk. Mert mindig is ez volt. Miért
lenne ez a jövőben másként? Azon emlék, amikor ellenszegülve az akaratának, nem
engedtem, hogy megfosszon a saját döntésemtől. Amikor át akartam adni magam
Elijahnak, de Damon igen erőszakos tette megakadályozott ebben. Éreztem a
belsejében dúló indulatot felém, mely a feltétlen szeretetből táplálkozott. Számtalan
ilyen apró dolog tárult elénk, melyekből kirajzolódott az egész kapcsolatunk.
Egy pillanatra kinyitottam a szemem,
majd újra elmerültem a gyönyörben. Ekkor egy újabb, mindent elsöprő emlék
„környékezett meg”. Ettől már teljesen elvesztettem az elmém feletti kontrollt,
így sikeresen férkőzött be a tudatomba a denveri utazásunkon váltott,
vágyakozástól túlfűtött csókcsatánk emléke. Olyan mértékű szenvedély telepedett
le közénk, amit egyszerűen nem tudtunk kiirtani. Kellettünk egymásnak.
Szükségünk volt a másikra. Akartunk egymást. Mindenem Ő érte ordított. Sokkal
több kellett belőle. Nem szerepelt a szótáramban az „elég” szó. Még, még, még,
még akartam. Nem csak a kéjből, hanem az Őt éltető folyadékból is. Minden
előzmény nélkül, ujjaimat lefejtettem róla, elengedtem a kézfejét, és kissé zihálva,
felnéztem rá. Tág pupilláim beleolvadtak a sötétségbe. Körbevette őket a
sötétbarna szín, melyet a vörös egy mélyebb árnyalata zárt közre. Olyan volt,
mint három egymásban lévő gyűrű. A felfokozott állapotom totálisan
cserbenhagyta a józan eszemet. Elhomályosult tekintetem már-már ijesztő
lehetett. Nem bírtam tovább. A belsőmben vadul tomboló vámpír egybekelt az
emberségemmel. A vér által kötöttség összeolvadt a Damon iránt érzett
szeretetemmel.
- Még többet akarok! – olyan erővel
mondtam, ami megadta az utolsó lökést. Gondolkodás nélkül, tűhegyes
vámpírfogaimmal megcéloztam Damon nyakát, és egy gyors mozdulattal
belemélyesztettem őket a bőrébe. Szemfogaim apró sebet ejtettek, mégis akaratosan,
és keményen hasították fel a bőrét. Ismét hatalmába kerített az ismerős érzés.
A kábulat érzete. Testemmel durván, masszívan préseltem Őt a fához. Erőteljesen
markoltam a vállát, miközben a másik karommal átölelve fogtam a tarkóját. Aztán
hirtelen beletúrtam a sűrű hajába. Megszorítottam, és a fejét oldalra húztam,
hogy még mélyebbre tudjak hatolni. Egyszerűbben jussak még több vérhez. Minél
intenzívebben ittam a vas ízű nedűt, annál mélyebbre „ástam” Damon belsejében.
Fokról fokra jártam az érzelmeinek lépcsőjén. Olyan átható dolgokkal
szembesültem, amiket lehet, hogy talán sosem tudtam volna meg. Damon mindig is egy
rejtély volt számomra, persze sokszor nyitott könyvként olvastam belőle.
Egyetlen apró mozdulatából, egy kósza félmosolyból, vagy akár a szemeinek
ragyogásából tudtam, hogy mire gondol. Amikor tekintetén átsuhant egy sötét árny,
tisztában voltam vele, hogy ez is Ő. Ez is hozzátartozik. Soha nem fog
gyökeresen megváltozni. És rá kellett jönnöm, hogy nem is akarhatom ennek az
ellenkezőjét. Nincs jogom ahhoz, hogy ezt kérjem tőle. A megismerkedésünk
elején azt hittem, hogy egy szörnyeteg. Akit le kell vadászni, de előtte még
meg kell büntetni mindazért a sok rosszért, amit elkövetett. Köztük Stefan
életének sanyargatásáért. Idővel azonban megláttam a függöny mögött elrejtett
igazságot. Damon így is saját magát büntette azzal, hogy nem engedte a
nagyközönséget előadáshoz jutni. Fél a kötöttségektől, mert ez egy szorosabb
kapcsolatot feltételez. És mi történik akkor, hogy ha ez felbomlik? Ha
megszűnik a kötődés? Akárhogyan is veszítjük el a szeretteinket, az mindig
fájdalmas. Az életünk legborzasztóbb napja az, amikor megtudjuk, hogy akit
szerettünk, nem létezik többé. És mi marad? Csak egy üresen tátongó lyuk az
életünkben. Nem segít, ha meggyújtunk egy gyertyát, vagy ha elmondunk egy imát.
Az a tudat, hogy akivel törődtünk, nincs többé, kínzó érzésként jelenik meg a
szívünkben. Damon pontosan ezen ment keresztül. Egyedül maradt. Magánya felőrülte
a lelkét. Elvesztette az egyetlen barátját. Ric-t. Hiányzott neki. Mások előtt
tartotta magát. De legbelül fájt neki, hogy egy újabb veszteség érte. Megint
szembesülnie kellett egy számára igen fontos ember halálával.
Hallottam, éreztem, ahogy a szívverése
lelassult, miközben én élveztem a benne keringő vért. Lefejtettem róla az egyik
kezemet, amikor váratlanul egy igen különös, furcsa érzés „fogant meg” bennem. Olyan
volt, mintha egy álomba kerültem volna, ahol nem lehetek önmagam. Elszakadtam a
saját valóságomtól, mégis valahogy magaménak tudtam az idegen érzéseket. Hirtelen,
a semmiből megjelent előttem egy fiatal lány. Nem lehetett több huszonnégynél.
Hosszú, szőke haja ráomlott a vállaira. Mozdulatlanul, megdermedve állt
előttem. Szemei félelmet tükröztek. Úgy nézett rám, mintha én lettem volna az a
személy, akitől félnie kéne. A legszörnyűbb dolog, hogy ez így is volt. Akkora
fájdalmat éreztem a mellkasomban, hogy csak egyetlen módját láttam a kiútnak.
Annak, hogy enyhítsem lelkem gyötrelmét, meg kellett őt ölnöm. Muszáj volt. Ezt
kellett tennem. Mégis a szívem küzdött a jóért. Harcolt a rossz ellen, azért,
hogy azzá váljak, aki voltam. Ember.
Ő csak megszeppenve bámult rám. Én meg
egyre nagyobb dühöt éreztem. Haragudtam mindenre, és mindenkire, aki tönkretett
az életemet. Mert így csak a sóvárgásom maradt, egy olyan élet után, amit már
soha nem kaphatok meg. A kínzó érzés már egy ideje gyűlt bennem, és most
kirobbanni látszódott. Felszakadt a seb, és a belőle áradó fájdalmam
beterítette a környezetemet. Szemeim fátyolossá váltak, ahogy belsőmet
körbejárta az éhség. Éhség egy véget érő jövőre. Miután megkérdeztem a lány
nevét, és azt a választ kaptam, hogy „Jessica”, hátrébb léptem, és
felvilágosítottam őt arról, hogy van egy nagy titkom, amit még soha nem mondtam
ki hangosan. Mert ez nem változtatna semmin. Ettől még nem lennék jó. Minden
borzalmas érzést ki akartam magamból adni, így egy lépést tettem felé, és
feldúltan mondtam neki. „Nem tudok az lenni, akit elvárnak tőlem. Amit Ő vár el
tőlem.” Közel hajoltam hozzá, majd erősen megragadtam a karjait, úgy mondtam
neki. „ Ez vagyok én, Jessica.” Szorításom fogságában, reszkető hangon kérdezte
tőlem. „Bántani fog?” Egyből tudtam rá azt a választ, amelynek két kimenetele
lehetett. „Nem vagyok benne biztos.” Tenyereimmel szelíden végigsimítottam az
arcán. „Mert te vagy az én létezésem krízise.” A természetem csatázott azzal a
személlyel, aki szerettem volna lenni. Az egész létezésemet meghatározó
dilemmám rabja lettem. „Megöljelek? Vagy
ne öljelek meg?” A lányon teljesen úrrá lette a rettegés. Sírva könyörgött
nekem az életéért. „Kérem ne…” Hátrálni kezdem, olyan messzire akartam kerülni
tőle, amennyire csak lehetett. Testemet teljesen magához ragadta a lelkemben
szűnni nem akaróm, kínzó érzés. „De meg kell tennem, Jessica. Mert nem vagyok
ember.” Acélos, fájdalommal teli hangon folytattam tovább. „És hiányzik. Jobban
hiányzik, mint bármi más ezen a világon. Ez az én titkom. De annyi fájdalmat
kell egy embernek elviselnie…” Jessica reszketve, újra könyörögni kezdett.
Kérlelte, hogy hagyjam életben. Hogy legyen esélye a korlátozott jövőre. Neki miért adatott ez meg? De ezen már
nem volt több időm gondolkodni. Odamentem hozzá, mélyen a szemeibe néztem, és
feloldottam az igézésemet. A kőszobor jellege semmivé foszlott. Most már meg
tudott mozdulni, így megindult az autója felé. Gyorsan elfutott előlem. Ekkor
már tudtam, hogy megvan a válasz a kérdésére. Vajon bántani fogom? Elborult tekintettel hátrafordultam, hogy lássam Őt. Vámpírsebességemet használva
utolértem, megragadtam, és erőszakkal szembefordítottam magammal. Az ínyemet
kettéhasító szemfogaimat egyből belevájtam a bőrébe. Vadul, kegyetlenül szívtam
a nyakából a vérét. Semmi mást nem akartam, csak hogy kiirtsam lelkemből a
vágyódást. Jessica már akkor halott volt, amikor elengedtem őt. Ez voltam én.
Egy vámpír, aki élvezi a vadászatot, így muszáj volt hagynom, hogy elfusson.
Amint megkaptam az elegendő mennyiségű vért, elvettem a fejemet a nyakától, és
szorításomból kiszabadult teste élettelenül omlott össze. Kapkodva a levegőt,
fújtatva néztem le az aszfalton elterült holttestére. Aztán a vámpírarcomat még
mindig viselő tekintetemet, a kezeimre helyeztem. Megfordítottam őket. Pár
másodpercig nézhettem a tenyereimet,
amikor rájöttem, hogy mi is történt valójában. Az ölésre teremtett lény nem én
voltam. Nem én hagytam, hogy győzzön felettem a fájdalmamból épült brutalitás.
Nem én ontottam ki egy ártatlan életet. Hanem egy Salvatore. Damon tenyerei
köszöntek vissza rám. Az ő szemszögéből éltem meg a múltját. A vére
összeláncolt minket, úgy, hogy az emlékét saját magamon tapasztaltam. Azt
láttam, amit Ő. És azt éreztem, amit Ő. Teljesen eggyé váltunk.
Még mindig Damon jóleső vérében
„úszkáltam”, testemet hozzányomtam a mellkasához, amikor egyszercsak ellökött
magától, és rám ordított.
- Elég! – hangja szigorú volt, ám mégis
valahol gyenge. – Elena, elég legyen…- felém tántorgott. – Ezt nem szabadott
volna látnod. – áradt belőle a határozottság, de még így is erőtlennek
hangzott. Nagyon kimerültnek tűnt. Túl sok vértől szabadítottam meg.
- Damon, én…én…- hebegtem. – sajnálom. –
félve közelebb léptem hozzá. – Ne haragudj. – remegve érintettem meg a
kézfejét. – Nem bírtam leállni. – majdnem összeesett előttem, úgy kellett
megragadnom a karjánál fogva. Sajgó szívvel álltam előtte. Centik választottak
el Tőle. – Én nem tudtam, hogy te így
érzel. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire hiányzik neked az… - szégyenkezve,
de őszintén kezdtem bele, amikor ingerülten félbevágta a mondatomat.
- Persze, hogy nem tudtad. – zihálva,
szívéhez emelve a kezét, hátradőlt a fának. – Hogy is tudhattad volna? – egyre
gyorsabban kezdte venni a levegőt. – Hisz mindig is csak Stefannal
foglalkoztál. Csak az ő emberségét vetted észre. – lihegte, még mindig a
mellkasa ballján tartva a tenyerét. Úgy tűnt, mintha szúrt volna a szíve.
Lehetséges ez? – Ó, Szent Stefan…- még a
fájdalma sem tudta elrejteni a gúnyos fintort az arcáról. – Mindig, minden róla szól. – szemeit alig
tudta nyitva tartani. – És rólad…- se szó, se beszéd, elrugaszkodott a fa
törzsétől, és hátrálásra kényszerített. Szemében nem láttam mást, csak egy
összetört embert. Egy olyan embert, aki mindent megtett értem. Az összes
lehetséges módon megmentett már engem. Akinek én voltam az élete, és ez
fordítva is így volt. Milyen vak voltam!
– Azt a Damont adtam neked, akit szerethetsz. – szabadon hagyott kezével
rámarkolt a felkaromra. Nem annyira erősen, hogy fájjon, csak annyira, hogy
megerősítse a szavainak súlyát. – Nekem elhiheted, hogy nehéz volt, mert én nem
vagyok egy hős típus. – lehajolt hozzám. – Ez nem az én szerepem. Te mégis
kihoztad belőlem. És én hülye, azt hittem, hogy van esélyem arra, hogy ezt Te
is észrevedd. – még soha nem láttam a szemében ennyi csalódottságot, és
gyűlöletet. – De nem. Te simán elengedtél. – egy lesújtó arckifejezést még
intézett felém, amikor már képtelen volt megtartania magát, és a teste
összezuhant. Még időben kaptam a karjai után, és vámpírgyorsasággal átöleltem a
nyakánál fogva. Olyan erővel, intenzitással szorítottam, hogy még magam is
meglepődtem rajta. Éreztem, ahogy szívének dobogása egyszer felgyorsult, aztán
hirtelen lassabb tempóra váltott. Ölelésemmel fogva tartottam a testét, és
óvtam a lelkét. Kicsit engedtem, majd hátrébb húzódtam, és az arcán
végigsimítva belesúgtam a fülébe.
- Soha nem engedtelek el. –
könnycsatornáim megteltek átlátszó, sós cseppekkel. – És nem is akarlak. - egy parányi
könnycsepp utat törve magának, egyenes vonalban haladt végig az arcomon. Aztán
még egy, és még egy. – Mindent megkaptam tőled, amire valaha is vágytam. Eddig
nem emlékeztem, de most már tudom, hogy benned találtam meg mindazt, amit az
első találkozásunkkor mondtál nekem. És azt is tudom, hogy ezt az emlékeim
nélkül kellett volna észrevennem. Egyszerűen nem mertem felvállalni önmagam, és
ezáltal téged sem. – halk levegővételei megnyugtattak, mégsem tudtam uralkodni
az érzelmeimen. Hah, a vámpírlét
velejárója. - Én…- szipogva mondtam tovább. – nem érdemlem meg, hogy
szeress engem. – majd egy pillanatra a nyakába temettem az arcomat, aztán
lefejtettem róla mindkét karomat, és kissé oldalra hajlítva a fejemet,
szólaltam meg. – Most rajtad a sor. Legyengültél. Innod kell belőlem. – a fülem
mögé tűrtem pár hajtincsemet, hogy egyből hozzáférjen a nyaki ütőeremhez. –
Szükséged van rá…- halkan még hozzátettem. -…rám. – Damon hálás tekintettel
nézett a szemembe. Már nem tudott megszólalni, de tudtam, éreztem, hogy a
szavaim hatottak rá. Ha nem is fog megbocsátani nekem, legalább most már tudja,
hogy van, akinek ő az első. Úgy, hogy nincs második.
Ajkai „elhagyták” egymást, lassan
odahajolt a nyakamhoz. Meleg, finom leheletét egyből érzékelte a bőröm. Testemen
egy bizsergéshullám futott át. Damon szemei elvörösödtek, majd éles vámpírfogait
kieresztve „lecsapott” rám, mire belőlem kiszakadt egy jóleső nyögés. Izmos
karjait átkulcsolva a felsőtestemen, vont magához. Mohón, telhetetlenül itta a
véremet. Ismét átfogta mindenemet a kapcsolódás érzete. Újból Vele voltam. Ám
most a kötődés, nem járt féktelen szenvedéllyel, vagy hegyeket omlasztó
gyönyörrel. Csak egy olyan érzéssel, ami már nagyon régen nem találkozott a
szívemmel. És amely a múltam egy részéhez tartozott. Amikor azt hittem, hogy
nem látom többé Damont. Hogy nélküle kell tovább küzdenem. Megint elvesztek egy
olyan embert, aki fontos nekem. Akivel törődöm, és akit szeretek. Azon az
estén, amikor kerestem Őt, rettegtem attól, hogy búcsú nélkül hagyja itt a
világunkat. Féltem attól, hogy már nem árulhatom el neki azt, hogy mennyire kedvelem
Őt. Úgy ahogyan van, azok ellenére, hogy számtalan embert fosztott meg az
élethez való jogától, és talán még több embernek okozott fájdalmat. Gyötörte a
testvérét, mert nem bírta elviselni, hogy a szerelme szíve Stefanért zakatol. Annyiszor
sebzett meg engem is, de nem érdekelt. Nem, mert megbocsátottam neki. És mindig
is ezt fogom tenni. Akkor, azon éjen, azért imádkoztam, hogy legyen alkalmam újra
megbocsátani Neki, és, hogy az első csókunk ne az utolsó legyen. Ott, és akkor
nem csak Ő haldoklott, hanem én is. A lelkem vele együtt akart távozni az élők
sorából. Habár Ő már egyszer meghalt, mégis élőbb volt, mint bárki más. Tele
volt fénnyel, még ha ezt a sötétségével is akarta leplezni. De én nem csak a
jóra voltam kíváncsi. Én mindkét oldalát látni akartam. Jobb velük szembesülni, mert csak így tudom Őt teljes valójában
elfogadni.
Az egybeolvadt érzelmi világunk
megerősítette a szavaimat. Bizonyítékként szolgált az ajkaimat elhagyó mondatok
igazságtartalmára. A vérem által olvasott belőlem. Most már pontosan tudta,
hogy tisztán, és őszintén szeretem Őt. Mikor már eleget ivott belőlem, a
csuklóimtól kiindulva finoman végigsimított a karjaimon, aztán puha tenyereibe
zárta az arcomat. Lehajolt hozzám, közelebb férkőzött az ajkaimhoz. Azúrkék
szemei világítottak.
- Köszönöm…– szelíden, reményekkel teli
hangon súgta nekem, miközben a homlokát hozzá érintette az enyémhez. – …hogy
vagy nekem. – ahogy ezt kimondta, nem sok hiányzott hozzá, hogy elsírjam magam.
Nem akartam olyat reagálni rá, amitől biztos, hogy kicsordultak volna a
könnyeim, ezért csak ennyit nyögtem ki magamból;
- Megint megmentettél. - egy picit
oldalra döntöttem a fejemet, majd gyengéden ráraktam az egyik tenyeremet az
arcomon pihenő kézfejére.
- Én inkább úgy mondanám, hogy
megmentettük egymást. – széles vigyor játszott az ajkain. Tisztában voltam
vele, hogy mire érti. Nem arra, hogy megitattam a véremmel, mert ha ezt nem
tettem volna meg, akkor sem lett volna halálos kimenetele a „vérveszteségének”.
Tudtam, hogy kettőnkre gondol. Hogy én
voltam az, aki megóvta Őt saját magától. És ez édes mosolyt csalt az ajkaimra.
– De most mentsük meg az én glóriával megáldott öcsikémet is. – majd szemeit
forgatva hozzátette. – És persze a kis szöszit.
- Te ezt honnan tudod? Hogy elkapták
őket? Én azt hittem, hogy…
- Te mondtad nekem. – erre a válaszra
nem igazán számítottam. A szemeim elkerekedtek. - Már akkor is melletted
voltam, amikor, hogy is mondjam…- úgy tett, mint aki nem találja a szavakat. –
össze-vissza beszéltél. Először nem értettem, miért hiszed azt, hogy nem
ismerlek meg téged. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg az emlékeidet valóságként
élted meg. Azért meg kell, hogy mondjam, ezen a „Te sokkal jobbat érdemelsz
nálam.” mondatodon egy percre elgondolkodtam. – csibészes vigyorra húzta a
száját.
- Damon…- amilyen hangsúllyal mondtam a
nevét, kiérezhető volt belőle, hogy bizony ingoványos talajra lépett.
- Jól van, jól van. – ajkával közelebb
jött hozzám.
- Én nem tudok veled menni. - lefejtettem
az arcomról a tenyereit, és elhúzódtam tőle, aztán a szeme előtt megrebegtettem
az ujjaimat, mutatva, hogy nincs gyűrűm, ami megvédene a napsugaraktól. Hála,
hogy eddig a fa lombjainak árnyéka biztosított védelmet. Ellenben ha kimegyek
az erdőből, akkor már csak az éjszaka sötétségre hagyatkozhatok.
- Oh, igaz. Tényleg. – újból egy
csintalan mosoly jelent meg az arcán. – Nem is venném hasznát egy
grillcsirkének. Gondolom a tanács tagjai mind vegetáriánusok. – ez a
megjegyzést egy rosszalló nézést váltott ki belőlem, de Ő is tudta, hogy belül
mosolygok. Pár másodperc múlva, leolvad arcáról a huncut vigyora, helyére szigorú
vonások kerültek. – Rendben. Akkor maradj itt. Ne nagyon kószálj el, és ha
lehet, kerüld a napfényt. – összeráncolt szemöldökkel nézett rám, mire én csak
hevesen bólogattam, jelezve, hogy megértettem. – Felhívom Bonniet, hogy
készítsen neked napgyűrűt, és jöjjön érted. Ha nem érne ide napnyugta előtt, és
már besötétedne, akkor arra, – bal karját kinyújtva mutatott a messzeségben
felfedezhető ösvényre. - egyenesen menj.
Arra van az erdő vége. Utána fordulj balra, és a főúton haladj végig az első
kereszteződésig. Onnan már tudod az utat a panzióig. Ugye? – kérdésére, én
megint csak bólogatással válaszoltam. Közelebb lépett hozzám, és megcirógatta
az arcomat, miközben az ajkaimhoz közelítve, éreztem a forró, érzéki leheletét.
De mégsem csókolt meg, csak annyit suttogott nekem. – Majd…- szemei csillogtak. – A világ minden ideje a miénk. – ajkai
felfelé görbültek. Szó nélkül megfordult, vámpírsebességgel akarta elhagyni a
területet, de én gyorsabb voltam nála, és elkaptam a karját. Szemöldökét
felhúzva, értetlenül nézett vissza rám.
- Köszönöm. - erős, magabiztos hangon
mondtam neki. Damon arcáról eltűnt az értetlenség, már csak a boldogság
látszódott rajta. Nemcsak az ajkai mosolyogtak, hanem a szemei is. Mert ez az
egy szó, olyan mögöttes tartalommal bírt, amire a szíve már régóta ácsingózott.
Mosolya még nagyobb ívben terült el az arcán, aztán egy szempillantás alatt
eltűnt előlem. Magamra maradtam, mégsem éreztem magam egyedül. Mert Ő ott élt
bennem. Ott volt nekem. Damon
Salvatore.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
