A 3x09. rész képzeletbeli folytatása, íme a Revenge

1. rész

- Csináld csak, és soha többé nem látod a családodat. Csodálkozom, Klaus. Mint aki ezer éve mindenki előtt jár egy lépéssel, hogy nem készült fel erre?- Stefan bosszútól átitatott szavai hallatán Klausnak rögtön ökölbe szorult mindkét keze, úgy, hogy jobb kezében lévő telefonját össze is roppantotta. Elméjét elködösítette a gyűlölet, undor, de legfőképp az éktelen harag. Az Ős egy habzó szájú veszett kutyának érezte magát. - Tudod mi nem múlik el soha? A bosszú.- Az első számú hybrid agyába bevésődött ez az egy mondat. - Igen? Ez kell neked? Akkor én megmutatom, hogy milyen is az igazi bosszú. A mestertől tanulhatsz. - ordította magában, miközben egy erőteljes mozdulattal hajította el mobilját, mely az aszfalton landolt és az ütés erejétől darabjaira hullott. Klaus eszeveszett őrültként járt fel s alá az elhagyatott parkoló közepén. Hol a földet bámulta, hol tekintetével pásztázta a jármű hátsójának belsejét. Szemeivel akármennyire is bűvölte a kamion rakterét, a családtagjaival megtöltött koporsók csak nem bukkantak fel. Hűlt helyüknek gondolatára újra összeszorította kezeit, úgy, hogy bal kezén kiserkent a vére. Lenézett a kezéből csöpögő vérből keletkezett apró tócsára. Már a vér gondolatától is jobb kedvre derült, nemhogy a látványától. Éktelen nagy, sátáni vigyor jelent meg az arcán. Bal kézfejét a szájához emelte, és lassan, szinte örömmámorban nyalta le róla a vöröses színű, életet adó löttyöt. Megnyugodott, és így már száz százalékig csak az előtte álló feladatra fókuszált. - Kell egy terv.- szedte össze gondolatait. Hirtelen egy halk zajra lett figyelmes, de még mielőtt a hang irányába szegezhette volna tekintetét, valaki már a háta mögött hangosan kiabált neki. Hátrafordult, majd megpillantott egy meglehetősen csinos, barna hajú nőt. - Kezdetnek nem is olyan rossz. - gondolta, elterülő nagy mosollyal az arcán.

• Maga! Elnézést, nem tudja, hogy merre van a 32-s Főút? - nagy iramban lépkedett egyre közelebb a férfihoz. Klaus nem várta meg míg az ismeretlen oda ér hozzá, inkább elindult felé. Magára öltötte csábos mosolyát, miközben lassú, kimért léptekkel közelítette meg. A nő nem is sejthette, hogy ez lesz az utolsó beszélgetése.
• Eltévedt, kedvesem? - kérdezte barátságosan. Az arcán elterülő mosoly és a fejében lévő gondolatok nem álltak összehangban egymással. Csak arra tudott gondolni, hogy a másikat perceken belül megszabadítja a szervezetében keringő vértől.
• Igen. Tudna segíteni nekem? - pirult el a hybrid sármjától.
• Hogyne, ez csak természetes. - ahogy elhagyta száját a segítség nyújtásra tett ígérete, már kapott is a másik nyakáért. Az idegennek még megijedni sem volt ideje. Nyakánál fogva emelte fel törékeny testét, mely tehetetlenül lógott a levegőben.
• Kicsi szívem, adok egy jó tanácsot. Legközelebb ne kószálj egyedül a nagy világban. Még valami bajod esik. Várjunk csak - harsányan felnevetett -, neked sajnos már nem lesz legközelebb. A nő próbált értelmes szavakat kipréselni magából, de Klaus szorítása az átlagosnál is erősebbnek bizonyult, így esélye sem volt, hogy segítségért kiabáljon. - Örültem, kedvesem.- ezzel együtt arca átváltozott. Szemei izzó sárgában tündököltek. Kiengedte vámpírfogait, majd egy heves mozdulattal belemélyeszette őket áldozata nyaki ütőerébe. Addig szívta belőle a jóleső nedűt, míg teltség érzés nem fogta el. Mikor végzett, a nő hulláját odébb hajította, minta csak egy elromlott játékszer lett volna. Megtörölgette a vértől vörösre festett száját, egyúttal a nő, földön heverő táskájáért nyúlt. Jó pár percig matatott benne, míg megtalálta azt, amit keresett. - Hah, ezek a női táskák. - mérgelődött. Kezébe vette a mobiltelefont, majd tárcsázni kezdett. Kicsöngött. - Vedd fel, vedd már fel!- üvöltötte maga elé.
• Klaus, végre. Már vártuk a jelentkezésedet.- szólt a készülékbe egy negédes női hang.
• Igen, igen. Jól figyelj! Gyertek Mystic Fallsba! Van egy kis elintézni valónk.- adta ki a parancsot.
• Értettem. Estére ott leszünk.

Klaus meg sem várta a mondat végét, már rá is csapta a telefont. - Nah, ezzel megvolnánk. Átkozni fogod a napot Stefan Salvatore, mikor újat húztál velem.- ördögi kacaj tört fel torkából, melyet egy kilóméteres körzetben is jól lehetett hallani.

***

Este 10 óra magasságában lehetett. Mystic Falls utcáin elvétve lehetett találni egy-két gyalogost. Néha autók hangos brummogása zavarta meg az éjszaka csendjét. Csak a házak ablakain kiszűrődő fények éreztették az emberrel, hogy a város még nem tért nyugovóra. Nem volt ez másképp a Gilbert ház tájékán sem. A nappaliban javában zajlott az élet. Jeremy és Matt a kanapén ülve videójátékoztak. Annyi balul elsült dolog után, kellett nekik a kikapcsolódás, főleg Jeremynek. Még mindig nem tudta túl tenni magát Anna végleges elvesztésén és azon a tényen, hogy Bonnie nem áll szóba vele. Elena ablakából egyáltalán nem látszódtak fények, csak a búskomor sötétség. A lány lelkiállapota is azonosult ezzel. Aki a halvány reménysugarat jelentette neki, lelkileg összetört. Elena nem tudott aludni, csak forgolódott az ágyában. Fel-fel törtek elméjében a tegnap eseményei. És Damon. A férfi mérhetetlen fájdalmat tükröző arcának emlékképe ott lebegett a lány szeme előtt. Vele akart lenni, meg akarta vígasztalni, át akarta ölelni a vámpírt. Nem telhetett el pár perc és azon kapta magát, hogy felül az ágyon. - Elmegyek hozzá, most! - erősítette meg szavakkal az ellenállhatatlan érzést. Felkapcsolta az asztali lámpát, majd ruhásszekrénye felé vette az irányt. Előrángatott belőle egy pár ruhadarabot, azokat az ágyára dobta. Szaporán ráncigálta le magáról szűk toppját és alvásra használt nadrágját, majd magára paszírozta az ágyára kikészített ruhákat. - Így ni, indulhatunk is.- jelezve magának, hogy készen van. Sebesen viharzott le a nappaliba, ahol testvére és volt barátja még mindig a videójáték rejtelmeiben voltak elmerülve. Csak annyit kiáltott Jer-nek, hogy elmegy otthonról. A fiú nem is igazán figyelt oda, köszönésképp oda lökött neki egy halvány „oké”-t. A lány betuszkolta magát kocsijába, beindította, majd rátaposott a gázra és meg sem állt a Salvatore panzióig. Mikor kiszállt járműből, egy perce megtorpant. - Lehet, hogy még sem kellett volna ide jönnöm?- kérdezte megszeppenve magától. Végül az agyában cirkáló félő gondolatokat elhesegette és határozott mozdulatokkal indult meg a rezidencia ajtaja felé. Nem is csöngetett, csak belépett a házba. A nappaliban borús sötétség honolt. Elena azt hitte, hogy nincs otthon senki és már fordult volna vissza, mikor a felső emeletről egy irdatlan nagy puffanás hangjára lett figyelmes. - Stefan visszajött?- még a gondolattól is összerezzent. Erőt vett magán és halk léptekkel felment az eggyel magasabb szintre. Benyitott Stefan szobájába és nem várt látvány fogadta. A szekrény fel volt döntve, a körasztal ketté volt törve, a gyertyák és különböző méretű könyvek le voltak hajigálva a padlóra. - Mi a franc? - kérdezte meglepődve. Beljebb lépett a szobában, mikor a háta mögül egy férfi hang halkan szegezte neki a kérdést.

• Miért jöttél? Baj van? - Damon a még épen maradt asztal mellett ült, kezében egy whisky-s üveggel, melyből nem sok ital hiányzott. Elena ezt egyből észre is vette, és átsuhant az agyán az a két opció, miszerint a vámpírnak ez már a második üvegje és akkor kő kövön nem marad, vagy ez az első és akkor még idejében érkezett.
• Nem igazán. Viszont, ahogy látom nálad baj van. - a gyomra is összeszorult, hogy ilyen megtört állapotban kellett látnia örökös megmentőjét.
• Elena, nem kellenek ide a Bambi szemek. Az este folyamán ez az első, de nem az utolsó.- felmutatta a kezében levő üveget, egyúttal rákacsintott a lányra.
• Akkor örömmel látom, hogy még nem vagy alkoholos befolyásoltság alatt.- húzódott mosolyra a szája, mert önkéntelenül, még az ilyen időkben is a férfi látványa ezt váltotta ki belőle. - Elmesélnéd, hogy mi történt itt? - vonta kérdőre.
• Találgathatsz. De, tudod mit? Segítek két névvel. Rakd össze őket! Stefan és Klaus. Dereng? - egy fokkal emelt hangfekvésén, miközben kiérződött belőle különböző érzelmeinek kombinációja.
• Azt hittem, ezt már tegnap megbeszéltük. Most miért kellett megint összezúzni Stefan holmijait?
• Mert ehhez volt kedvem.- vágott egy kedvtelen fintort, miközben feltápászkodott a székről és már Elena előtt is termett.
• Tudom mit érzel. Én is ugyanezen megyek keresztül.- majd óvatosan kezeibe zárta a vámpír arcát. Bőrének tapintása selymes volt. Mint mindig, most is a férfi közelsége bódító hatással volt rá.
• Érzelmek, mi? Nézd meg hova jutottunk velük.- lefejtette magáról a másik kezeit, majd odébb lépett és egyenest az ágyat célozta meg. Leült a szélére, még mindig az alkohollal teli üveget szorítva. Úgy fogta, mintha csak tőle várná a segítséget.
• Ezt nem gondolhatod komolyan. Annyi mindenen mentünk keresztül és az érzések miatt vagy itt velem. Ne mondd nekem, hogy ez rossz. - hisztérikusnak hatottak szavai és ezt a vámpír sem hagyhatta figyelmen kívül, főleg azért nem, mert jelen esetben ez a pár mondat jelenette neki a kiutat a gödörből.
• Már nem tudom, hogy mi a jó és helyes. De legfőképp arról nincs fogalmam, hogy ha tudnám is, hogy mi a helyes, akkor annak megfelelően cselekednék-e.
• Damon, én nem erre akartam kilyukadni. - elszomorodva sütötte le szemeit.
• Igen, tudom. De még is, mit csináljak? Mit vársz tőlem, Elena? Ha még te sem tudod, hogy mihez kéne kezdened ezzel az egész helyzettel. Soha nem beszéltünk nyíltan róla és szerintem nem is mersz szembesülni a valósággal. Nem állsz rá készen.

Elenát villámcsapásként érte a másik igaz szavai. Tisztában volt mindennel, de még magának sem merte bevallani. Nem engedhette szabadjára ezt az érzést.

• Nem tehetem. Nem engedhetek neki.- nyögte ki végül.
• Akkor még is miért vagy itt? Várj, megválaszolom. Mert már engedtél neki. Azt mondtad, hogy nem erre akartál kilyukadni. Akkor még is mire? Gyerünk! Halljuk!

A másikat az előtte ülő férfi szempárja fogva tartotta, melyből nem szabadult. A torkát egyszerűen nem bírta elhagyni egyetlen értelmes szó sem. Damon csak várt és várt a válaszra, de hiába. - Szóval, ez mind? Látod, erről beszéltem. - belekortyolt az üvegbe, majd letette a padlóra. - Elena, szerintem most menj el.- nézett rá csalódottságot árasztó arccal. A lány nagyot nyelt és elindult az ágy felé, majd megállt a másik előtt, aki felnézett rá. Megannyi kimondatlan gondolat telepedett le közéjük. Nem tudtak mást csinálni, minthogy szakadatlanul fürkészték egymás szemeit, hátha azokban találják meg a kérdéseikre a választ. Végül egyikőjüknek, előre vagy hátra, lépnie kellett.

• Nem megyek sehova. Azért jöttem, hogy veled legyek. Hogy együtt legyünk.- simított végig a férfi arcán.
• Ne csináld ezt, kérlek.- fogta meg a lány kezét, mely még mindig az arcát cirógatta.
• Mit? - kérdezte értetlenséget szimulálva.
• Ezt. Hagyd abba, mert megőrjítesz. - szinte már könyörögve kérlelte a másikat.

Elena engedett a kérésnek, elvette kezét a férfi arcáról. Azt is tudta, hogy ez nem csak a testi kontaktusnak szólt. Ránézett az ágyra, majd Damon mellett elhelyezkedett rajta.

• Mit csináljunk, ha Klaus felbukkant és a véredet akarja? Ez nem mehet örök életedig.

Mindketten elmosolyodtak az „örök élet” hallatán. Elena nem válaszolt a kérdésre, inkább megfogta a férfi bal vállát és lehúzta az ágyra. Ő is ugyanígy tett, pár másodperc múlva már mindketten egymás mellett feküdtek és bámulták a szoba mennyezetét. Elena átnyúlt a férfi kezéért és ujjait szorosan összekulcsolta az Övével, majd Damon adott a másik kézfejére egy leheletnyi csókot. Nem néztek egymásra, de nem is kellett, testük közelsége mindent elárult. Lehet, hogy azokat az érzéseket, melyekről beszélniük kellett volna, még mindig magukban tartották, de ezek a mozdulatok jobban tükrözték vágyaikat, mint bármilyen kimondott szó. Ám mi történik akkor, ha már ezek sem bizonyulnak elégnek? Damonban felvetődött ez a kérdés, így muszáj volt beszélnie róla.

• A borzasztó az, hogy én sem állok rá készen.
• Mire? - nézett fel Elena és hangjából most már a tényleges értetlenség hallatszódott.
• Hogy szembesüljek a valósággal. Tudom, hogy mit akarok, illetve, hogy kit akarok. És ha nem kellek neki? Eleget futottam egy veszett ügyért. 145 év hosszú idő.

Elena szívét átjárta a melegség. Nem csak kedvelte ezt a férfit, azért amilyen volt, hanem szerette is. Igen, szerette.

• Gyere.- felpattant, majd egyből rángatta maga után Damont.
• Hova? Csak nem akarsz megerőszakolni a nappali kellős közepén? Mert ha igen, azt itt is megteheted.- kuncogott kajánul - Ráadásul itt kényelmesebb is. - tetőzte, a már amúgy is kéjes beszólást.
• De, pontosan erre vágyom. - Elenán volt a sor a visszavágóra.
• Most komolyan, hova akarsz menni éjnek évadján?
• Sétálni. - szemében volt valami megmagyarázhatatlan csillogás.

Folytatása következik....és igen, a nagy Delena fanok a következő részt jobban fogják élvezni :)