We need to talk

3. fejezet

-Sarah-

Elena másnap reggel az ágyban jólesően érzékelte, hogy az ablakon átszűrődő napsugarak simogatják olajbarna bőrét. Kinyitotta szemeit, majd felnézett az őt szorosan átkaroló férfira.

• Jóreggelt, Elena! Hasadra süt a nap!- mosolygott bele Elena elbűvölő szemeibe. - Kicsit deja-vu érzésem van, te nem érzed?- kérdezte Damon felvont szemöldökkel, erre a lány vágott egy értetlen fejet - Tudom, hogy rólam álmodtál, már megint tiszta nyál vagyok- viccelődött komikusokat meghazudtoló vigyorral az arcán. Elenának sem kellett több, már így kora reggel felvette a kesztyűt, megszokott Damonnal való szócsatájához.
• Igen? Igazad van, én is érzem amit te - jókora hatásszünetet hagyva folytatta tovább-, és mivel hűek akarunk lenni a történelemhez, ezért azt kell hogy mondjam kifelé az ágyamból- szigorú tekintetével egybekötve mutatott az ajtó felé, ámde ragyogással teli szemei elárulták, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan.
• Szóval így állunk?- virgonckodott a vámpír, majd megfogta a lányt derekánál fogva és magára ültette.

Elena a meglepetéstől szóhoz sem jutott, a szíve majdhogy nem kiugrott a helyéről, ellenben, ahogy maga alatt érezte Damon testét, elméjét elködösítette a vágy. A lány ráhajolt a vámpírra, az ajkuk kis híján összeolvadtak.

• Miss Gilbert, még most is ki akar zavarni az ágyából?- kérdezte huncutul.
• Velem lehet egyezkedni.- búgta bele kiéhezett ajkaiba.
• Ezt örömmel hallom, viszont el kell, hogy keserítselek, a reggeli hancúrunkat az öcsikéd fogja derékba törni.
• Mi?! - kérdezte ingerülten.
• Tudod, vámpírhallás.- egyúttal adott a lány ajkaira egy gyors, ám annál édesebb csókot.

Jeremy sietett fel a lépcsőn, nagy hévval, kopogás nélkül rontott be a szobába.

• Elena kellj f....- be sem tudta fejezni a mondatot, úgy megdöbbent a Damonon ülő Elena láttán.- Öhm, bocsánat...én csak...
• Te csak....légy szíves máskor kopogj, mielőtt beviharzol a szobámba – oktatta ki Elena.

Damont mulatatta a kínosnak mondható szituáció, ezért rádobott egy lapáttal. - Igen, Jeremy, máskor feliratozni fogjuk az ajtóra, hogy el ne felejtsd.- vetetted oda kurtán.

• Jól van, jól van, megyek már.- azzal becsúkta maga mögött az ajtót.

Elena rosszallón nézett utána, aztán tekintetét visszahelyezte Damon lélegzetelállítóan izmos mellkasára, mely kikandilt a be nem gombolt ing alól. A férfi sem tudta levenni szemeit Elena tökéletes alakjáról, de tűrtőztetnie kellett magát.

• Nos, akármennyire is szeretném, hogy rávesd magad erre – mutatott magára- , fel kell kelnünk, Rickel van egy kis elintézni valóm.
• Rendben.- válaszolta sértettséget imitálva a lány, azonban ő is tisztában volt vele, hogy temérdeknyi teendőjük volt még. - Mit csinálsz Rickel?
• Először is, valamit el kell vele feledtetnem – Elena már kérdésre formálta ajkait-, nyugodj meg, az ő érdekében, hogy ne érezze magát rosszul. Másodszor, ki akarom deríteni, hogy Stefan mire utalt tegnap.

Damon egy könnyed mozdulattal leemelte magáról a pehely könnyű Elenát, majd vámpírsebességgel az ajtó előtt termett, még mielőtt kilépett volna rajta, visszafordult Elenához.

• Este jövök és bepótoljuk az elmaradt.....- az utolsó szót már nem tudta kimondani, mert Elena hozzávágott egy párnát.

***

Leparkolt metálkék Audi A4-sével a lakóház előtt, majd miután az ablakból jobban szemügyre vette a nem épp Hilton Hotelnek kinéző épületet, kiszállt az autóból és lassú tempóban elindult a bejárat felé. Az utca kihalt volt, éjnek évadján nem járt arra egy lélek sem. Megállt a kapualjban és még mielőtt felcsöngetett volna, elővett fekete bőrtáskájából egy cetlit, amin alig kivehető írással volt ráfirkantva az utca, házszám. Miután elolvasta, nyugtázta magában, hogy jó helyen jár. Esetleg ha tévedne, akkor sincs semmi baj, még mindig felhívhatja a Mystic Falls-i tudakozót a férfi számáért- gondolta. Nagy levegőt vett, majd megnyomta a csengőt, pár pillant múlva megszólalt egy hang a kaputelefonban.

• Igen?! Mit akarsz ilyen későn?!- hallatszódott az ingerültség és kábultság a férfi hangjából.
• Öhhhhh. Elnézést a zavarásért, talán rossz helyen járok....én...Alaric Saltzmant keresem- épphogy el nem csuklott a hangja.
• Tökéletes helyen jár, csak az időzítéssel vannak problémák.- felelte még mindig mogorva stílusban. Az idegen pár pillanatig nem is tudott megszólalni, így Rick folytatta tovább - Nos, megtudhatnám, hogy ki ébresztett fel hajnali 4-kor?- mondta már picit enyhébb hanglejtésben, mikor érzékelte, hogy nem várt látogatója elnémult. Az ismeretlen is észrevette ezt és felbátorodva reagált rá.
• Tegnap este sokkal kedvesebb voltál, Alaric.
• Tessék?!- a férfi hangjából egyből kicsengett a kíváncsiság.
• Én vagyok az Sarah....Isobel huga.

Hirtelen némaság telepedett a kis környékre, mintha megállt volna az idő. Ricknek elállt a lélegzete és ahogy fülében csengtek a szavak, bevillant egy nem is olyan régi kép. Hományosan látta maga előtt a nő karcsú alakját, hátára lágyan omló vörös hajzuhatagját és smaragdzöld szemeit. Szép lassan törtek fel az emlékek. -Ennyire csak nem lehettem berúgva tegnap este, hogy ne emlékezzek a nejem húgára?- kérdezte magában. Érezte, hogy elméjében össze-vissza cikáznak a gondolatok, de ideje volt feleszmélni, így mogorván szólt bele a kagylóba.

• Nyitom a kaput.- ezzel egyidejűleg egy búgó hang kíséretében nyílt az ajtó.
• Köszönöm.- felelte a nő.

Sarah amint felért a 4. emeletre és kilépett a liftből, egyből balra fordult, majd meglátta a folyosó végén lévő ajtót. Még oda sem ért a bejárathoz, Rick már ott állt előtte teljes valójában. Látszott rajta, hogy csak felkapott valamit magára, a haja pedig össze volt borzolva. A nő örömtelin nyugtázta magában, hogy Alaric tegnap óta semmit sem változott, leszámítva azt, hogy most nem állt alkoholos befolyásoltság alatt. A férfi homályos emlékei a nő láttán kitisztultak.

• Gyere beljebb.- invitálta kezével a nappalira mutatva.

Sarah belépett a tágas, meglehetősen barátságon legénylak előterébe, majd letette ridiküljét, kabátját a legközölebbi székre. Szemügyre vette a berendezést, azon belül is az asztalt, ám főleg azokat a képeket, melyek azon hevertek. Miután tekintetével körbejárta az egész nappalit, megszólalt.

• Szép lakás.- vetetted oda hegykén. - Nah, és kiheverted a tegnap esti izgalmakat?- húzta mosolyra szája sarkát.
• Nem igazán értem mire gondolsz.- felelte a férfi teljes őszinteséggel a hangjában.
• Óhhh, konkrétan olyan apróságokra, hogy majdnem agyba-főbe vertek téged a Grill-ben, még szerencse, hogy a te Damon haverod ott volt és megvédett. Pont időben érkezett, még mielőtt bemostak volna neked azok a kigyúrt állatok és hozzáteszem, hogy a barátod is igen illuminált állapotban volt.

Alaric egy szót sem értett az egészből. Pár perc gondolkodás után a fejében összeálltak a mozaik darabkák .-Szóval Damon megigézett, hogy ne emlékezzek az incidensre és arra, hogy a vöröshajú nő Isobel testvére? Hmm, lesz egy igen érdekes beszélgetésem Damonnal- gondolta magában.

• Igen,igen....Damon már csak ilyen, mindig segít a bajban.- mondta kelletlenül.
• Tulajdonképpen nem is lepődöm meg, hogy alig ismertél meg, tekintve a tegnapot, de biztosíthatlak, hogy gentleman voltál- kis szünetet hagyva folytatta-, Isobel nem hazudott rólad.- lesütött szemmel, alig kivehető módon préselte ki magából a mondat utolsó részét.

Rick azonban nagyon is jól hallotta és Isobel nevének említésére összerezzent. A férfiban elevenen élt feleségének emlékképe, ezen mélázva, azon kapta magát, hogy Sarah bájos arcát vizslatja szünetelenül. Isobel arcvonásait vélte felfedezni, ugyanakkor szembeötlő volt a különbség kinézetük többi részét illetően. Alaric tudta, hogy feleségének volt egy féltestvére, de még sohasem találkozott vele.- Épp itt volt az ideje- gondolta.

• Szóval miért jöttél Mystic Fallsba? - kérdezte érdeklődéssel a hangjában.
• Igaz, a Grillben nem volt alkalmam mondani. Isobelt keresem, hoztam neki valamit.
• Tényleg? Mit? - csillant fel a szeme, de egyből el is komorodott, mert tudta, hogy Isobelhez már soha nem fog eljutni az a bizonyos dolog.
• Ezt inkább személyesen adnám oda, ha lehetséges. Apánk küldte neki.
• Én úgy tudtam, hogy Isobel nem volt jóban az apjával.
• Volt?- kérdezte elhülve a nő.
• Öh, igen, mert Isobel nincs a városban – remegő hangon mondta tovább-, fogalmam sincs hol lehet. - javította ki magát hazugsággal.
• Értem.- szögezte le, de tekintete még mindig kíváncsiságot tükrözött. - Kaphatnék egy pohár vizet?
• Hogyne.- és oda ment a konyhában lévő hűtőhoz, kivett belőle egy fél literes ásványvizes üveget. - Nyugodtan foglalj helyet.- mondta szívélyesen, miközben a szekrényből elővett pohárat csurig töltötte vízzel.
• Köszönöm.- válaszolta Sarah és leült a nappali hátsó részében elhelyezett kanapéra.

Rick teli pohárral a kezében sétált oda a kanapéhoz, majd leült Sarah mellé és átadta neki.

Ott folytatták a beszélgetést ahol abbahagyták, persze a kínos kérdésektől Rick óvta magát, ám észre sem vették, hogy eltelt röpke két óra. Alaric, ahogy ránézett a nappaliban lévő órára, elöntötte a kétségbeesés, szó nélkül felpattant.

• Ne haragudj Sarah, de munkába kell mennem. Öt perc és kész vagyok.- sebes léptekkel indult meg a hálószoba irányába.

Sarah felállt és odament a széken hagyott táskájához, majd kivett belőle egy fényképezőgépet. Megfordult és az asztalon szétdobált fotókat sorjában lefényképezte, a nyakláncot ábrázolóról többet is készített. Miután végzett gyorsan elrakta a kabátzsebébe, ám ekkor az ajtó irányából kopogásra lett figyelmes. Kinyitotta az ajtót és egy barnabőrű, csinos, fiatal lánnyal találta szembe magát.

• Én...én...Alaricért jöttem.- motyogta meghökkentséget sugárzó arckifejezéssel.- Maga kicsoda?

• Ezt én is kérdezhetném tőled, de mivel te kérdeztél először- nyomta meg a hangsúlyt-, Alaric feleségének a húga....Sarah vagyok.