We need to talk

2. fejezet

-Necklace-

 Késő este volt már. Elena és Jeremy a konyhában szótlanul majszolták a vacsorájukat. Egyikőjüknek sem volt kedve társalogni, mindketten elvoltak foglalva a saját problémáikkal.

• Hmmm, finom volt hugi- adta át Jeremy a tányért testvérének.

• Nagyon szívesen, de még mindig a nővéred vagyok- világosította fel Jeremyt egy hucut kacsintással egybekötve.

Jeremy reagálni szeretett volna valami ütőset, csak, hogy húzza testvére agyát, de mire feleszmélt már Elena ki is ment a konyhából.

Elena feltrappolt a lépcsőn, megcélozva szobáját, majd mikor belépett az ajtaján, nem várt személyt talált az ágyán kiterülve. Szíve a megszokottnál is hevesebben vert, de már jól tudta, hogy miért. Imádta ez a férfiban, mindig meg tudta lepni. A vámpír inge ki volt gombolva, a lány egyből kiszúrta feszes, izmos felsőttestét. Jó ideig nézte, egyszerűen nem tudta a szemét levenni róla. Majd még is csak megszólalt.

• Kit látnak szemeim? Csak nem a Mr. „ csak kibújt a szög a zsákból”? - vetette oda Damonnek incselkedve és fülig érő mosollyal az arcán.

Damonnal forgott a világ, picit talán sajgott is a feje, ám még is tisztán hallotta Elena minden egyes szavát. Szépen lassan feltápászkodott az ágyról és oda fordult a lányhoz.

• Igen én, teljes életnagyságban- hunyorgott a vámpír, majd felállt és oda lépett a lányhoz, még nem annyira közel, hogy meg tudja érinteni, de már így is érzékelhető volt az őket körülvevő forróság.- Vissza hoztam neked már negyedjére. - és meglibegtette Elena előtt a bűvös nyakláncát.

• Negyedjére?- vonta fel a szemöldökét a lány.

Damon részeg volt, de nem annyira, hogy ne tudná, mikor adta vissza először a lánynak a nyakláncot.

• Öhhm, akkor harmadjára....Elena, látod, hogy egy kicsit ittas vagyok, nézd el nekem, ha most nem vagyok egy matekzseni. - kapott észbe a vámpír és a már jól ismert Damon-s kibúvóval mentette a helyzetet.- Gondoltam még szükséged lehet rá, te mondtad, hogy antik, talán jó pénzért el lehet adni. - viccelődött. 
  Damon tisztában volt vele, hogy miért vitte vissza Neki a nyaklácot, meg akart róla győződni, hogy  nem csak azért vallott neki szerelmet, mert éppen sebezhető állapotban volt.
• Damon, nagyra értékelem, hogy újfent visszahoztad nekem, de ez a lánc már a múltamhoz tartozik, nem akarom látni, sem hordani. - mondta erélyesebben, még is kivehető volt hangjából a csalódottság. A lány igaznak érezte ezeket a szavakat. El kellett engednie mindent ami Stefanhoz köti, mert már valaki másért zakatolt a szíve. Damon jól mondta anno, ez a parányi ékszer mindig is emlékeztette a Stefannal való megtörhetetlen kapcsolatára, de ennek már vége. Úgy érezte, ha Stefan kűzdene érte, megváltozna, akkor sem lenne már semmi ugyanolyan, mint régen. Elena mosolyogva nyugtázta magában, hogy ezt nem is olyan rég Stefan vetette a szemére.
  Damon ismerte már annyira Elenát, hogy az arckifejezése az összes gondolatát elárulja. Megnyugvó elégedettséggel vette tudomásul, hogy az öccse még mindig valahol a lány szívében élt, ám ez közel sem ért fel ahhoz, amit az idősebb Salvatore iránt érzett.
• Egyáltalán, hogy került elő? Bonnie miért nem semmisítette meg?- kérdezte a lány szinte ordítva.
• Nemes egyszerűséggel azért, mert nem tudta. - lökte oda kurtán. Elena nem értette, hogy miről beszél és még mielőtt kérdőre vonhatta volna, a vámpír félbeszakította, mert nem volt kedve, sem energiája elmesélni az egész történetet.  -Elhiheted, én örülnék neki a legjobban, hogy ha nem kéne állandóan ide-oda cipelnem ezt a vackot. - majd azzal a lendülettel leejtette a földre.
  Mindketten lenéztek a padlóra hullott láncra, majd mikor találkozott a tekintetük, tudták, hogy ez az este nem csak ennyit fog tartogatni számukra.
• Ugye, tudod, hogy ennél -mutatott a padlóra- több van köztünk?- kérdezte félve, egyben bátran. Damonnak több sem kellett, vámpírsebességgel tette meg azt a két lépés távolságot, mely köztük éktelenkedett. A vámpír már csaknem a lány száját súrolta.
• Lehetne több is-suttogta Elena vágytól éhes ajkaiba.
  Elenának elakadt a lélegzete, nem bírta tovább, megadta magát. Meleg, puha ajkait a másik ajkaira tapasztotta, majd szorosan átkarolta a vámpír nyakát. Elenát furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha ez már megtörtént volna, csak másképp. Azzal mostanra bőven tisztában kellett lennie, hogy ez nem egy búcsúcsók, ez egy igazi, szerelemtől fűtött csók volt. A mindig is viccesebb Salvatore hirtelen ölbe kapta, úgy, hogy Miss. Gilbertnek esélye sem volt rácsodálkozni a helyzetre. Lassú léptekkel az ágyhoz vitte és leterítette a lányt, mintha csak egy pokróc lett volna.
• Azt hiszem érdekes irányba haladu.....- nem tudta befejezni a mondatot, mert Elena egyből kapott is az ajkai után és kezével lágyan húzta magára a férfit. Ahogy hozzá ért a vámpír meztelen mellkasa, teste egyből reagált rá. Tajtékzott benne a szexuális feszültség, de ez csöppet sem lepte meg, hisz nagyon rég volt már ilyenben része, ha egyáltalán volt. Damon érintéseit, csókját, akaratlanul is Stefanéhoz hasonlította. Eddig tévhitben élt, Stefannal sosem érzett szenvedélyt.
• Damon...én nem hiszem, hogy most....- lassan szakadt ki a csókból.
• Pssszt...tudom...- mosolygott bele Elena csillogó sötétbarna szemeibe.

Damon óvatosan felültette a lányt, egyenest a saját ölébe, aztán lágyan, védelmezően mindkét karjával átölelte. Csak pár percig lehettek így, de számukra ezek a percek óráknak tűntek.

• Óhhhh, látom túlléptétek a meghittség szintjét...- lépett be a szobába Stefan. - Nem, nem... folytassátok csak, már megszoktam, hogy így talállak titeket. - préselte ki magából undorral az arcán.
  Elenának az ereiben megállt az ütő, a fiatalabb Salvatore látványától ledermedt. Nem azt szégyelte, hogy a bátyjával látja, hanem azt, hogy egy ilyen emberre pazarolta az idejét, azt a majdnem egy évet. Damon már csak dacból sem engedte el Elenát, sőt még jobban szorította magához, ezzel is jelezve öccsének, hogy Elena hozzátartozik.
• Először is, hogy a francbe szabadultál ki Loockwood-ék pincéjéből? Másodszor, mit keresel itt?- Damon jóformán sziszegve beszélt testvéréhez.
• Nos, az első kérdésre a válasz lényegtelen, nem gondolod? A másodikra tudod a választ....Elenát!- Stefan megvárta, hogy szavai miként hatnak bátyjára és mikor már kiélvezte a látványt, elnevette magát.
• Nyugi, pontosabban fogalmazok...Elena nyakláncát keresem. Óh, ahogy látom meg is van.  -meglátta a földön magányosan heverő ékszert, majd megtörölgette és elrakta a zsebébe.- Akkor itt végeztem is- és már fordult is az ajtó felé, mikor Damon neki szegezett egy igen fontos kérdést.
• Minek neked az a varázskütyü?- hallatszódott a hangjában a düh, megvetés és az undor.
  Stefan mintha nem is hallotta volna, lassú tempóban, kimérten sétált az ajtóhoz, ám az utolsó percben megtorpant és visszafordult az ágy felé. Még soha nem látott vicsorral az arcán bökte oda neki.
• Jó móka lesz, majd meglátod.