Igen, Stelena OneShot...

Broken

Ezt a OneShot-t egy Stefan rajongónak (még:)), Bettius barátnőmnek ajánlom sok-sok szeretettel. Üdvözöllek a TVD világában!

Elena a Salvatore rezidencia könyvtárának foteljében üldögélt magányosan. A kandallóban pattogó tűz morajlása töltötte be a módfelett giccses szoba terét. Gilbert lány törökülésben, magára tekert lepedővel, kezében egy pohár whiskyvel élvezte a nyugalmat árasztó ház vendégszeretetét. Lelkét, azonban egyáltalán nem érintette meg az idilli hangulat. Szomorú volt, talán életében nem érezte ilyen nyomorultul magát, mint aznap éjjel. Nem bírta elterelni gondolatait, csak az a három mondat járt a fejében, amit egy évvel ezelőtt tiszta szívből mondott szerelmének, Stefannak.

„Nem hozhatod meg ezt a döntést helyettem. Ha most elsétálsz, az egyedül csak a Te döntésed, mert én tudom mit akarok. Stefan, szeretlek.”

Ez a pár kiejtett szó hiánytalanul tükrözte a valóságot. A vámpír önszántából elsétált, amiért a lány nem haragudott rá, mert tisztában volt elkerülhetetlen okával. Őt csak az dühítette, hogy nem tért vissza hozzá. Görcsbe rándult a gyomra, a sírás kerülgette. Nem tudta felfogni, miért vele történik ez a szörnyűség. Miért? Miért? Miért?- kérdezte magától folytonosan, de fogalma sem volt a helyes válaszról. Az elmúlt pár hónapban, mialatt Damon öccsét szakadatlanul keresték, a lány megerősödött, mint lelkileg és fizikailag egyaránt, de ezen az éjszakán betelt nála a pohár. Stefant végleg elvesztette, ez tisztán tudatosult benne. Annyira kűzdött a megmentéséért, de elbukott. - Vajon mennyi időbe fog telni neki, mire megtalálja a benne lakozó emberségét?- tűnödött rajta.- Ha egyáltalán ez bekövetkezik – gondolata tovább suhant-, viszont akkor én már nem leszek ott.- hajtotta le fejét, érezte, hogy fel fog törni belőle a könnyzápor, mi egész nap kínozta. A torkában gesztenye méretű gomboc telepedett le, majd keserves, szívszaggató zokogásban tört ki. Nem volt képes abbahagyni, már idejét sem tudta, mikor borult ki ennyire. Annyi szerettét veszítette el, nem akarta elfogadni azt a tényt, hogy Őt is. Nincs vele és valószínűleg már nem is lesz. Elena most már el tudta képzelni, milyen az mikor egy vámpír szívét kitépik helyéről. Az övé még dobogott, ám ebben a pillanatban a megszokottnál jóval gyorsabban. Fizikai fájdalmat okozott neki a tudat, hogy az a Stefan akihez feltétlen szerelem láncolta, nincs többé. Végtelenül üresnek érezte magát. Finoman belekortyolt italába, miután kiitta, lerakta a fotel melletti kanapéra. Lenézett az ölében heverő naplójára. Kinyitotta a közepénél, belelapozgatott, de egy szót sem tudott kivenni írásából, mert szemét elborították a könnyek. Egy kósza csepp pont azon az oldalon landolt, melyben megemlíti, hogy Stefantól kapott egy káprázatos, antik ezüst nyakláncot. Piciny kezeivel megtörölgette sírástól kipirult arcát, majd a napló hátuljában elhelyezett tollat kezébe vette, nagyot sóhajtott és elkezdett körmölni. Nem jutott sokáig, egyetlen egy szót írt fel a lap tetejére. Stefan. Tömérdeknyi emléke volt Róla és ezernyi érzés keringett benne, mégsem lépett tovább a férfi nevének feljegyzésén. Elena testét átjárta a megfoghatatlan fájdalom. Nem csupán az élete, de a szíve is darabokra hullott. Más nem, csak a remény éltette, hogy képes lesz felállni és szembenézni az őt körülvevő igazságtalan világgal. Ebben, a Stefanhoz legközelebb álló személy volt segítségére. A történtek miatt okolnia kellett volna Damont, hisz öccse az ő életéért áldozta fel magát, ám mégsem neheztelt rá. Belsője mintha ketté szakadt volna, egyik fele mérhetetlen szerelmet érzett a fiatalabb Salvatore iránt, a másik felét láthatatlan kötelék fűzte az idősebbhez. Abszurd kettősség jellemezte lelkében örvénylő érzelmeket. Furcsamód az est során nem csak a Stefannak kimondott szavak jutottak eszébe.

„ Neked és nekem...van közöttünk valami. Valamiféle megértés.”

Szívéből nem merte és nem is akarta kizárni a bátyját. A múltat nem lehet megváltoztatni, akármi is történt benne. Damon volt az aki keresztűl rúgdosta a legnehezebb időszakon is. Lelkét kizárólag csak Stefan elvesztésének ténye kellett volna, hogy mardossa, ellenben bűntudatot is érzett, hogy a kelleténél jobban törődik az idősebb Salvatoreval. Lenézett a papírra és fájón vette észre, hogy újratermelt könnyei elárasztották a lapot, elmosva szerelme nevét. Ez a látvány örökre bevésődött az elméjébe. -Talán ez egy jel?- kérdezte suttogva magától. -Neeeem, az nem lehet.- próbálta magát meggyőzni, nem sok sikerrel. Elena a szüntelen, kimerítő sírástól elfáradt. Érezte, hogy könnyed teste elernyed, a szemei szép lassan lecsukódnak. Kezéből az íróeszköz lehullott a szoba padlójára. Hirtelen a Stefannal töltött időkről képek sorozata jelent meg előtte. Olyan volt mint egy romantikus mozifilm, megspékelve némi akció jelenettel. Lejátszódott előtte az egész történetük, ám az első találkozásuk pillanatának képe nem volt meg, csak az az érzés, mely futótűzként terjedt szét testében. Az a vágy, szenvedély, ahogy egymás tekintetét fürkészték a gimnázium, fiú mosdója előtt. Ekkor egy ismerős érzés kerítette hatalmába, a férfi érintése puha volt és lágy. Senki más nem ért még úgy hozzá, mint ahogyan Ő. Elena széles mosolyra húzta a száját, de még mindig nem bírta szemeit kinyitni, mert félt, hogy ez talán nem is a valóság. Ő mindössze csak el akart merülni a vámpír finom simogatásában. Nem sokáig tudott ellenállni annak, hogy ne legeltesse szemét a férfin, így eljött az, aminek jönnie kellett. Kinyitotta álmos szemeit és megpillantotta Őt teljes, szívdöglesztő valójában. A vámpír némán állt a kanapé felett lenézve szerelmére. Mindkettőjük szemében megjelent egy-egy könnycsepp. Ide már nem kellettek szavak. Elena váratlanul a mellkasához nyúlt, alig kapott levegőt. Összekuporgott a fotelben, majd félmásodperc múlva egy jókora rántást érzett a szíve körül.Stefaaaaaan!!!- sikított bele az éjszakába. Az épület is beleremegett a dermesztő sikolyba. Zihálva fogta mellkasának bal felét. A ház rajta kívül üres volt. Stefan aznap éjjel nem járt otthonában.