És meghoztam a nyár első oneshot-ját :) Ez lett az eddigi leghosszabb írásom. Be kell, hogy valljam, nálam most ez a number 1. alkotás. Bele vagyok szerelmesedve XD Örülnék neki, hogy ha a sorozatban is hasonló jelenetek lennének, de erre igen kevés az esély. Nagyjából egyenlő a nullával :D Elsősorban szeretném ezt a írást Sleepynek (akivel együtt ötleteltünk), Nirvinek (aki már tűkön ült, hogy befejezzem), Eewanak, és Áginak ajánlani. Természetesen Barbi, Leila, Rancs, Niki, Szil és Juni sem maradhat ki ;) Akkor....be is fogtam :D VámpírElenára fel!
Kill
me, I'm a monster
Éhezett.
Egész teste, minden porcikája sóvárgott a halálra. A vér
halállal kevert, és éltető ízére. Elméjét csak egy dolog
irányította. A vörösen izzó folyadék iránti vágy. Száján,
nyelvén, torkán akarta érezni a mámorító vas ízt. Bűnös
érzésnek kellett volna lennie, mégis ebben a pillanatban örömmel
töltötte el az emberi élet kioltásának lehetősége. Hiába ivott a tasakos vérből, az nem tudta pótolni a vadászat
élményét. Igen, erre vágyott. Ölni akart, méghozzá embert.
Elena
Gilbert nem gondolta, hogy ennyire nehéz a vámpírlét. Látta
barátnőjét megküzdeni az „átokkal”, látta már Stefant
harcolni önmagával, és Damont elmerülni a vérrel körülölelt
életében. Elena emberként annyira könnyűnek vette a vámpírlét
nehézségeit. Szembesült vele, mégsem tudta átélni. Hogyan is
tudta volna? Hisz saját magán sosem tapasztalta. Damon rossz
döntései, minden egyes élet kioltása taszította Őt. Megvetéssel
gondolt a vámpír életre. Soha nem akart egy lenni közülük. És
most mégis pont azzá vált...egy gyilkológéppé. Ahogy egyre
erősödött a kínzó vágyakozás, úgy kellett rájönnie, hogy
helytelen döntést hozott. Csak testvére, barátai miatt maradt az
élők sorában. Azonban most úgy érezte, hogy rosszul választott.
Inkább a halál oldalán emberként végezni, mint örökké élni
vámpírként. Percekig magába mélyedve bámult maga elé, majd
gondolatai a „vöröslő köd” martalékává vált, és már nem
tudott józanul gondolkodni. Elméje minden erejével küzdött a
természete ellen, de hiába. A belsejébe költözött vadállat
kereste áldozatát, és nem volt vadász, ki megállíthatta volna.
Elena
vámpírsebességgel járta Mystil Falls utcáit. Nem volt úti cél,
sem terv. Semmi, csak az éhség. Emberre volt szüksége, akibe
belemélyeszti tűhegyes vámpírfogait. Érezni akarta a selymes bőr
roppanását, ahogy kiszívja az utolsó csepp vért is az emberi
szervezetből. Ennek gondolatára az adrenalin szintje az egekbe
szökött.
Éjszaka
volt, így egy árva lélek sem tartózkodott a város utcáin. Elena
az erdő felé vette az irányt, majd másodpercek múltán már a
fák, bokrok között találta magát. Az éjfekete sötétség
megnyugtatta, és magába szippantotta. Ő most már gyűrűvel, vagy
anélkül is az éjszaka teremtménye volt. Egyre beljebb és beljebb
merészkedett az erdőben, mikor távolról hangos nevetgélés
ütötte meg a fülét. Egyből megindult a hangok irányába. Nem telt
bele egy percbe, és már meg is pillantotta a „zaj” forrását.
Épp két fiatal összeölelkezve élvezték egymás társaságát a
pattogó tűz mellett.
- Hallottad ezt? - kérdezte a lány, miután kivált a szerelmes csókból.
- Nem hallottam semmit. - a fiú azért körbenézett maguk körül, de nem látott senkit. - Biztos csak egy kóbor macska. - elmosolyodott, majd adott a másik ajkaira egy puszit. - Vagy egy zombi...- hagyott egy apró szünetet. -...nem is...inkább egy vámpír. - elnevette magát, aztán le is hervadt a mosoly az arcáról, és komoly arckifejezéssel hozzátette. - Amíg velem vagy nem eshet bajod. Vigyázok rád. - súgta a fülébe. - Ígérem. - közben egy pillanat alatt maga alá „gyűrte” szerelmét, és a fűben hemperegve folytatta tovább a kényeztetést.
Percekig habzsolták
egymás ajkait, mikor egy hangos reccsenésre lettek figyelmesek.
Tekintetüket egyből arra a pontra helyezték, ahonnan jöhetett a
hang. Ledermedve füleltek, hátha újból meghallják. Az erősebbik
nem képviselője pár perc múlva két vállrendítéssel jelezte,
hogy rajtuk kívül nincs senki a közelben, majd vissza is tért a
lány testének csókolgatásához. Azonban nem volt túl sok idejük
egymással foglalkozni, tekintve, hogy megzavarták őket.
- Van itt valaki? - üvöltötte a fiú a bokrok felé, melyek mögül válaszként egy meglehetősen csinos, sötétbarna hajú lány lépett elő. Mindketten meglepődve bámulták az idegent, aztán gyorsan leporolták magukat, és felálltak. - Szia! Eltévedtél? Segíthetünk? - kérdezte a fiú, miközben közelebb sétált hozzá.
- Én...- halkan suttogta. - csak...- vett egy mély levegőt, és befejezte a mondatot. - ...éhes vagyok. - lehajtotta fejét, mert nem akarta látni a felé igyekező személyt.
- Azon ne múljon. Nekünk van ennivalónk. Szívesen adunk. Gyere! - intett a kezével, hogy menjen hozzá közelebb.
Elena alig tudta magát
türtőztetni. Szinte ketté szakadt. Vágyódása a vér iránt
egyre csak fokozódott, de még mindig küzdött a lelkében lakozó
emberségéért. Nem hagyhatta, hogy végleg eltűnjön. Hogy csak
egy ragadozó legyen. Semmi több. Ahogy egyre közeledett a
számára táplálékként szolgáló egyed, úgy erősödött
sóvárgása is. Már nem is hallotta a szavakat, melyek elhagyták a
másik száját, csak egyetlen egy dologra tudott koncentrálni. A
fiú szívének dobogására. Oly csodás volt, mint egy szimfónia.
Egy mű, melyet kizárólag neki komponáltak. Hallotta, érezte,
ahogy a közeledő személy testében futó erek hevesen lüktetnek.
Megőrjítette, felemésztette e gyönyört árasztó hang. Úgy
érezte, mintha torka kiszáradt volna. Bele akart kóstolni a
másikba, szét akarta tépni a bőrét, és addig szívni belőle a
friss vért, ameddig holtan nem esik össze. Elenát megrémítették
gondolatai, egyben erőssé is tették. Veszélyesnek, és
legyőzhetetlennek érezte magát, mégis volt valami, mely uralma
alá tudta hajtani; A vér hívogató szava.
- Én. téged. Akarlak. - szaggatottan préselte ki magából, majd felnézett egyenesen a szemébe. Látta benne az értetlenséggel keveredett félelmet. Igaz, volt is mitől félnie. Elena Gilbert arca már nem emberi mivoltában pompázott. Sötétbarna szivárványhártyája körül izzott az égővörös szín, melytől még veszedelmesebbnek hatott. Szemei alatt kidülledt hajszálerek „játszadoztak”. Vámpírgyorsasággal termett a fiú előtt. Hegyes fogait kieresztette, és egy heves mozdulattal belemélyesztette a húsába. A vér kesernyés íze számára maga volt a megváltás. Ahogy torkán lassan végigfutott e nélkülözhetetlen folyadék, úgy törtek fel az emlékek. Egy férfi arcképe jelent meg előtte, melyen a meglepődöttség jelei voltak felfedezhetők. Pár másodperc múlva újabb emlékfoszlány fészkelődött be elméjébe. Az idegen közelebb lépett hozzá, sármos mosolyát megvillantotta, végül csábos hangon megszólalt: „ Egy szerelmet akarsz, ami felemészt. Szenvedélyt akarsz, és kalandot, és még egy kis veszélyt is.” E szavak beleégtek a tudatába, majd újabb emlékképek rohamozták meg, melyekhez a saját hangja párosult. „És te mit akarsz?”. Elena erőteljesen szorította magához az áldozata testét, úgy egyre gyorsabban távolította el szervezetéből a vérét. Minél hevesebben szívta magába az „életerőt”, annál több kép kísértette a múltjából. Újra a helyes férfival találta szembe magát, aztán hátrafordult, és szavak formálására nyitotta száját. „Ideértek a szüleim.” Ahogy ezt kimondta, már egyből fordult is vissza a másikhoz, ki azúrkéken csillogó szemeit belefúrta tekintetébe, és hangjával elárasztotta a lány elméjét. „ Azt akarom, hogy találj meg mindent, amit keresel. De egyenlőre felejtsd el, hogy ez megtörtént. Még nem tudhatják az emberek, hogy a városban vagyok. Jó éjszakát, Elena!” Az elfeledett emlékeivel vegyített kielégültség érzése futótűzként járta át testét. Az ölelésében elveszett fiú, kiből immáron elég vöröslő „anyagot” kiszívott ahhoz, hogy életét kioltsa, megsemmisülve pihent karjai között. Vére elbódította, mégis tisztábban látott mint valaha. Fejét elvette az áldozata nyakától, és mikor szembesült visszafordíthatatlan tettével, hogy megölt egy embert, hangos sikoly ütötte meg fülét. Fagyos csendet csak ez a fájó, szívszaggató hang törte meg, miközben Ő üveges tekintettel bámult maga elé, és halkan suttogta annak a férfinak a nevét, ki elfeledtette magát Vele. - Damon...- miközben tudatosult benne a szörnyű felismerés, lenézett az élettelen testre, majd elengedte, és az, mint egy kártyavár, úgy omlott össze. Elena tekintetét vérrel borított kezeire szegezte, aztán ugyanezen folyadékkal átitatott ruházatára. Mindenét átszínezte a vörös szín, mely végül győzedelmeskedett felette.
***
Nem használta erejét,
vámpírgyorsaságát. Komótosan rakta egyik lábát a másik elé.
A földet nézve haladt egyenesen a cél felé. Minden egyes lépésnél
kezéről egy méretes vércsepp hullott a talajra. Szervezete
megkapta a létét meghatározó folyadékot, mely lelkét is vörösre
festette. Testének minden eleme túllépte a kielégültség
határát, ám ezen kívül nem maradt semmije... csak a bűntudat.
Emberként oly sokszor találkozott ezen érzéssel, de az a
mérhetetlen bűntudat, mely ebben a pillanatban is magához
láncolta, szinte szétfeszítette a mellkasát. Számára ez az
érzés idegen volt. Egyre gyorsabban szedte a lábait, és közben
elméjét ellepték az éjszaka eseményeinek képmásai. Áldozatának
arca, szemei, melyekből örökre kihunyt az emberségét éltető
fény. És erről csakis Ő tehetett. Ahogy e képek köré fonódtak
gondolatai, úgy érzett egyre elviselhetetlenebb fájdalmat.
Kínozták emlékei, gyötörték tettei, és felemésztették
érzelmei. Kioltott egy életet, és ezen már nem tudott
változtatni. Próbálta magát fékezni, de akarata kevésnek
bizonyult. És eme gyengeség tette azzá, amitől a világon a
legjobban félt.
Elena nem akart így élni
többé. Végtelen létének túl nagy ára volt. Emberi életek,
melyekről ő nem dönthet. Nem akart senkit bántani, főként
megölni. Ő csak arra áhítozott, hogy függőség nélkül kelljen
élnie. Egy olyan világban, melyben a friss vér utáni vágyódás
megszűnik létezni. E könyörtelen rabságból ki kellett
szabadulnia. Vagy így, vagy úgy.
Mikor meglátta a
kivilágított épületet, még sebesebb tempóra kapcsolt. Végül
az utolsó métereket vámpírlétének köszönhetően egysecundum
alatt tette meg. Megállt a bejárati ajtó előtt, de még mielőtt
bármit is tehetett volna, az ajtó már tárva-nyitva volt. A küszöb
másik feléről egy igen sármos, kissé kócos, ébenfekete hajú
férfi bámult vissza rá. Arckifejezése minden egyes érzelmét
elárulta. Döbbenetét, félelmét, és aggodalmát.
- Elena? Veled meg mi a...? - szinte cérnavékony hangon kérdezte, miközben végigmérte vérfoltokkal borított ruházatát. - Jól vagy? - úgy nézte, mint aki meg van babonázva. - Gyere be...- egy fél lépést tett felé, majd karjánál fogva behúzta a nappaliba.
- Én...- suttogta.-...én...- mondta újból.-...nem vagyok jól. - fejezte be a mondatot, mire Damon a másik karját is finoman megszorította.
- Mégis mi történt? Kinek a vére van rajtad? - aggódó tekintetét belefúrta Elena szemeibe.
- Én...én...én...- dadogta. -...megöltem egy embert. - ahogy ezeket kimondta, úgy törtek fel könnycsatornáiból a sós cseppek. - Megöltem valakit. - nézte a másik azúrkékben világító szemeit, mégis mintha nem is Neki beszélt volna, hanem saját magához.
- Kit? Hol, és mikor? - közelebb húzta magához, hogy figyeljen rá.
- Megöltem...megöltem...megöltem...- szüntelenül csak ezt hajtogatta, mire Damon mindkét karját rázni kezdte, hogy kizökkentse a transzba esett állapotból. - ….megöltem egy ártatlant. - folytatta tovább, mintha meg sem érezte volna.
- Elena, figyelj rám... - újból megszorította a karjait, csak most már erősebben, azonban ez is eredménytelennek bizonyult. - Figyelj Rám! - üvöltötte, majd magához vonta egész testét. - Kérlek. - hangja enyhült, arca lággyá vált. - Minden rendben lesz. Semmi baj. - nyugtatta.
- Nem, nem lesz! Semmi sincsen rendben, és soha nem is lesz! Örökké ilyen leszek! - ordította torkaszakadtából, mikor már eljutottak tudatáig a másik szavai. - Nem akarok vámpír lenni! - kiabálta. - Soha nem is akartam az lenni!
- Tudom, Elena! De muszáj lehiggadnod. - szinte már az ajkainak mondta. - Itt vagyok...segítek. - súgta, majd elsimított egy kósza hajtincset a szeméből.
- Akkor ölj meg! - hirtelen kitépte magát az ölelésből. - Ölj meg, Damon! Én ezt már nem bírom .- most már patakokban hullottak a könnyei. - Nem akarok senkit bántani! - üvöltötte - Ölj meg, egy szörnyeteg vagyok! - egyúttal közelebb húzódott hozzá. - Kérlek. - lehelte az ajkaiba.
- Te hallod miket beszélsz? - kivált az összekapcsolódó tekintetükből, és enyhén ellökte magától. - Nem foglak megölni! Nem hagyom, hogy a könnyebb utat válaszd, - most már ő is felemelte a hangját. - mint, amit mindig is tettél.
Elena jól tudta, hogy a
másik nem csak a vámpírlétére célzott, hanem ennél többre.
Sokkal többre. Kettejük kapcsolatára. Igen, Elena az egyszerűbb
utat választotta. Könnyebb volt egy régi, ifjú szerelembe
kapaszkodnia, mintsem bevallania magának, hogy a felnőtté váláshoz
hozzátartozott Damon iránti kötődése. Egy valós, tiszta érzés,
melyet meghazudtolt. Emberként e kapocs, oly erőssé tette, de
vámpírként? Már nem számított, csak a felgyülemlett bűntudat.
- Akkor majd én...- ahogy ezt kimondta, már a kandalló előtt is termett, leemelte a felette elhelyezett piszkavasat, és szívéhez emelte. Már kész volt megtenni a halálos döfést, mikor Damon kiütötte a kezéből, kicsavarta a karját, úgy, hogy Elena egész teste megpördült. Immáron háttal állt Damonnak, aki erősen magához ölelte, miközben az egyik csuklóját még mindig szorította. Belefúrta arcát a másik hajába, és halkan, mégis határozottan súgta a fülébe;
- Ezt meg ne próbáld még egyszer. Megértetted? - erre még erősebben kezdte el szorítani. - Ember akarsz lenni? Emberként akarsz élni? Akkor harcolj érte, mert ha nem, meg fogod bánni. És csak azt bánhatjuk, amit feladtunk. Eddig mindenkiért harcoltál. Stefanért...- hangja egyre lágyabbá vált.- ...az én elveszett emberségemért. Itt az ideje, hogy most saját magadért küzdj.
Elena Gilbert tisztában
volt azzal, hogy a másiknak igaza van. Emberként máshogy
gondolkodott, és másként érzett. Volt ereje megvívni megannyi
csatát a szerelemért, barátságért, a családért. Most azonban,
hogy a világ legveszélyesebb ragadozója lett, mégsem érzett
magában elég erőt, ahhoz, hogy saját magával vívja meg a
harcot. Számtalan csatán lehet túl, de csak akkor nyerheti meg a
háborút, ha képes magával szembenézni.
Már szavak kiejtésére
formálta ajkait, mikor érezte, hogy teste elnehezedik, izmai
elernyednek. A körülötte lévő tárgyakat egyre homályosabban
kezdte látni. A szervezetében szétáradt verbéna álomba
ringatta. Teste rongybábúként omlott össze Damon óvó karjaiban.
Már nem érezhette, ahogy védelmezője ölbe kapta, és
szélsebesen leszáguldott vele a Salvatore panzió pincéjében
kialakított cellába, ahol gyengéden „leterítette” pihekönnyű
testét az ágyra. Annyira mérges volt Elenára, hogy szinte
ordítani lett volna kedve, mégis, ahogy nézte gyönyörű arcát,
egyszerűen nem érzett mást, csak szeretetet. Hiába, igaz...csak
az iránt tudunk mély haragot érezni, akihez feltétlen szeretet
fűz. Puha ujjaival megérintette az újdonsült vámpírlány arcát,
lehajolt hozzá, és adott rá egy finom csókot. Mielőtt
vámpírsebességgel elhagyta volna a kis helységet, visszanézett
szerelmére. - Nem fogod feladni. Ezúttal nem. - mondta magának,
mintsem az alvó lánynak, aztán egy halk nyikorgás kíséretében
bezárta maga mögött az ajtót.
***
Damon már órák óta a
cella ajtajának dőlve ült a földön, egyik lábát felhúzta,
melyen a karja pihent. Szemeit becsukta, úgy visszhangzottak
gondolataiban Elena szavai, melyek megrémítették, egyben
mérhetetlen dühét is felszínre hozták. Az életénél is jobban
szerette Őt, nem lett volna képes megölni. Arra a gondolatra, hogy a
lány ezt kérte tőle, ujjai ökölbe szorultak. És ami még ennél
is jobban dühítette, azaz, hogy pontosan tudta mit érezhet Elena
Gilbert. Kezdetben az Ő lelkét is ugyanezen érzések pusztították.
Olyan volt, mint egy szellem, ki a vámpírlét, és a halandóság
határán kísértett. Mikor vámpírrá vált, nem akart emberekre
vadászni, és átadni magát a halhatatlanság örömeinek, mert nem
hitte, hogy számára létezik egy boldog élet. Szerelmét,
Katherinet, apját elvesztette, és mindezért az öccsét okolta.
Nem volt senkije, nem volt ki egyengesse útját. Aztán az élete
egyszer csak a feje tetejére állt, és azon kapta magát, hogy a
pokol legmélyebb bugyraiban élvezi az emberi vér által nyújtott
embertelenséget. Teltek az évek, és Ő már rég nem ugyanaz volt,
mint 1864-ben. A vörösben pompázó léte elpusztította
emberségét. Hosszú ideig oly kényelmes volt így élnie, aztán
megismerkedett egy lánnyal, ki Katherine hasonmása volt. És ez
akarva-akaratlanul is megváltoztatott mindent. Belépett az életébe,
és megmutatta neki, hogy lehet más úton is járni. Egy olyan úton,
melyen emberként sétálhat. És ezért nem hagyhatta, hogy az
idősebb Gilbert megfutamodjon. Akármennyire is fájt neki, hogy
Elena lemondott róla. Elengedte, és döntött kettejük
kapcsolatáról, mely még tulajdonképpen el sem kezdődött, mégsem
engedhette, hogy egyedül birkózzon meg a vámpírlét
nehézségeivel.
A cellából halk
mocorgásra lett figyelmes, mire szemei egyből kipattantak. Fejét
az ajtónak hajtva szólalt meg;
- Végre felébredtél, Csipkerózsika. - elmosolyodott.
- Damon, - szemei még mindig alig tudtak fókuszálni a körülötte lévő dolgokra. - miért? - szinte csak lehelte a szavakat, tekintve, hogy még mindig kábult állapotban volt a szervezetéből lassan kiürülő verbénától. - Semmi szükség nem volt erre.- hangja egyre erőteljesebb lett.
- De igen, volt. - megnyomva a szavakat. - Te sem akarhatod, hogy Jeremy egy újabb sír felett zokogjon. - tusé – gondolta. - Hozzáteszem, nekem sincs kedvem végignézni.
Elena
ajkain már ott voltak a visszavágásra alkalmas szavak, de nem
tudta Őket kimondani, mert Damon újból szembesítette a kegyetlen
igazsággal. Ehelyett csak ennyit préselt ki magából;
- És mi a terv? Itt tartasz örökre bezárva? - kérdezte, majd lassan felült az ágyon.
- Hmm...nem is rossz ötlet, tekintve az öngyilkos hajlamodat. - szúrta oda a velős szavakat, aztán nagyot sóhajtott, és hozzátette. - Nem, Elena. Nem áll szándékomban itt tartani téged, hacsak nem akarsz újból kárt tenni magadban, mert akkor bizony továbbra is a „La Pince Hotel„ - imitálva a francia akcentust. - vendégszeretetét kell élvezned.
- Miért csinálod ezt? - fejét lehajtotta, ujjait összekulcsolta a tarkóján, és úgy kezdte el bámulni a padló egyetlen pontját.
Damon
kiérezte a másik hangjából, hogy talán túllőtt a célon, de
egyszerűen nem tudott magán uralkodni. Mindkét kezével leporolta
nadrágját, felállt, és elhúzta a cella ajtajára rögzített
reteszt. Kinyitotta az ajtót, de még nem ment oda hozzá. A
küszöbön állva figyelte Őt, aki még mindig lehorgasztott fejjel
ült az ágyon.
- Szerinted? - tette fel a költői kérdést. - Szerinted élvezem ezt? - belépett a helységbe.
- Nem. - suttogta a földet bámulva. - Tudom, hogy nem. - szeméből egy kövér könnycsepp tört utat magának. - Én...csak...annyira félek. - még most sem nézett rá.
Damon
legszívesebben szorosan magához ölelte volna. Azt kívánta
bárcsak visszaforgathatná az időt, hogy meg nem történtté tegye
Elena halálát. Azt szerette volna, hogy érezze, nem kell félnie,
mert ezt az akadályt is le tudják győzni. Csak akarnia kell...
Mindezeket
nem mondta ki, nem
mondhatta ki,
inkább odasétált hozzá, aztán leült mellé az ágyra, úgy hogy
a válluk összeért. - Félek vámpírként élni, és attól,
hogy - nyelt egy nagyot, majd felnézett a férfira - rosszul
döntöttem. - erre Damon arcvonásai hirtelen megváltoztak. Tudta,
hogy a lány róluk, kettejükről is beszél. - De attól a
legjobban, hogy már nem tudom helyrehozni a történteket. - újabb
könnyáradat lepte el arcát, mire a másik hüvelyujjával
gyengéden letörölt egyet róla.
- Elena, - kezdte. - tudom, hogy hiányzik az emberlét. Hidd el, tudom, mert nekem is. - ujjaival egy újabb sós cseppet simított el arcáról. - Talán mindennél jobban. - kelletlenül felnevetett, mint aki zavarban van.
A
vámpírlányt elöntötték az érzelmek. A mérhetetlen,
felfoghatatlan szeretet szétáradt testében, mint az őt éltető
vér. És ettől csak még nehezebb volt a döntése helyességének
megítélése. De ez most nem érdekelte, csak az, hogy eme borzasztó
estén is ott volt mellette. Hogy
engedhette el? Picit
közelebb tolta testét a másikéhoz, aztán ráhajtotta fejét a
vállára. Damonnak ezek a pillanatok felértek egy kínzással,
mégis ilyenkor boldog volt. Gondoskodó ölelésébe zárta, és el
kezdte cirógatni Elena karját, akit nyugalommal töltötte el a
férfi közelsége. Nem tudták volna megmondani mennyi ideig
lehettek így, de egy biztos volt, hogy ez is kevésnek bizonyult. A
hasonmás szelte ketté a kettejük közt fennálló csendet. Még
mindig az erős karok fogságában, felnézett a vámpírra.
- Szóval szerelmet, kalandot, és egy kis veszélyt akarok? - tekintetét rátapasztotta a vámpír ajkaira.
- Ezek közül mind összejött, nem? - mosolygott, ám váratlanul arckifejezése komollyá vált. - Tehát emlékszel...- egyúttal levette karjait Róla, és a velük szemben lévő falat kezdte el „tanulmányozni”, mintha valami nagyon érdekes dolgot talált volna rajta.
- Igen. - válaszolta. - Miért, Damon? - hangja vádló volt, mintsem érdeklődő.
- Mit, miért? - szemét egy percre sem vette le a falról. Damon nagyon is jól tudta, hogy mire megy ki a játék. Mire kíváncsi Elena, és hogy mennyi kérdésre kéne válasszal szolgálnia. De ehhez ma nem volt idegzete, sem ereje.
- Miért feledtetted el Velem az első találkozásunkat? - majd hozzátette. - Damon, nézz rám! Kérlek...- óvatosan megérintette az arcát, és maga felé fordította. Tekintetük újból eggyé vált.
- Ha emlékszel, akkor pontosan tudod a választ. - halkan válaszolta, eközben a lány fürkésző tekintete beleolvadt az övébe. - Azért, mert az emberek nem tudhatták, hogy a városban vagyok. Ennyi. - zárta rövidre, mire a vámpírlány reakciója csak egy mélyről jövő sóhaj volt.
- Annyira más voltál azon az éjen. - kézfejével egy apró mozdulatot tett a férfié felé, de az tüntetőleg elhúzta. - A megismerkedésünk elején miért nem ezt az oldaladat mutattad? - a vámpír összeráncolt homlokkal nézte Őt. - Emlékszem... - lesütötte szemeit. - teljesen elvarázsoltál. - hangja egy pillanatra elcsuklott. - Tudnom kellett volna ezt. - újból belenézett a másik átható tekintetébe.
Damon úgy érezte, hogy mindjárt felrobban. A belsejét égette a
múlt. Az elfelejtett, és elfeledtetett múlt. Millió dolgot
megbánhatott volna, ezernyi dolgot meg is bánt, és ez volt az
egyik. Ha akkor máshogy cselekszik, és nem az önös érdekei
vezérlik, akkor talán...Talán mi?
- És akkor mi lenne? Most velem szárnyalnál a fellegekben unikornis háton? - dacosan elfordította fejét, hirtelen felállt, és az ajtó felé vette az irányt. - Ugyan már, Elena. - közben egyik karját kinyújtotta, és a falat kezdte el támasztani. - Mit számít ez? - végül fátyolos hangon fejezte be. - A döntéseden nem változtat. - kijelentette, mintha teljesen egyértelmű lett volna, mégis valahol belül, kérdésnek szánta.
Elenát mintha most
törték volna össze, úgy ült az ágyon. Szétszaggatta Damon
szívét, mellyel az övé is darabokra hullott. Belseje üvöltött,
nem is, ordított azért, hogy megossza a férfival valós érzelmeit.
Azt, hogy már így is túl sok minden változott. Ahogyan Ő is, úgy
az érzelmei is. Felfokozódtak, és teljessé váltak. De már
választott, meghozta élete második legnehezebb döntését, és
helytelen lenne megváltoztatnia holmi elfeledett emlék miatt.
Persze tisztában volt vele, hogy ez csak hab a tortán. Az idősebb
Salvatore impulzív, vad, meggondolatlan, egyben legszerethetőbb
lénye már rég beleivódott a lelkébe.
A hasonmás szótlanul
bámulta a neki háttal álló vámpírt, és közben egyetlen egy
szó sem hagyta el ajkait. Képtelen volt rá. Mintha betapasztották
volna száját, és bilincsbe verték volna kezeit, hogy még
véletlenül se tépje le róla a gátoló „eszközt”. Damon
fülsüketítőnek érezte Elena szótlanságát, mert tudta, hogy az
imént elhangzott mondat igaz. Nem láthatta, hogy a másik a
könnyeivel küszködött, pont azért, mert az ellentétét akarta.
Változtatni. Damon a másik karjával is nekitámaszkodott a falnak,
nagy levegőt vett, majd száraz hangon törte meg a csendet.
- Gyere! Elviszlek valahova.
- Mi? - ujjaival letörölte arcáról a könnycseppeket. - Hova?
- Mondták már neked, hogy túl sokat kérdezősködsz? - arcára erőltetett egy halvány mosolyt, és megfordult. - Bízz bennem. - szájának mindkét sarka fölfelé görbült.
***
Már
hajnalodott. A napfelkelte bevilágította egész Mystic Fallst. E
borzasztó éjszaka tökéletes lezárása, a napfénybe borult város
képe volt. Elenának fogalma sem volt, hogy miért mennek a
belvárosba. Damon
vajon mire készül? Nem
kocsival tették meg az utat, vámpírsebességüket használták.
Mikor elérték a kicsiny település központját, a vámpír
hirtelen eltűnt a lány mellől.
- Damon? - félve körülnézett maga körül, de nem látta sehol.
Körülbelül öt perc múlva valaki megkopogtatta a vállát, mire ő
hátrafordult, és egy fekete hajú, kék szemű, nagyon helyes
férfival akadt össze tekintete. Aki nem Damon Salvatore volt. A
hasonmás először értetlenül bámult rá, aztán elmosolyodva
kérdezte. - Igen? Segíthetek?
- Nem. Én segítek neked. - mondta, miközben letekerte magáról a sálát.
- Tessék? - hátrált.
- Innod kell belőlem. - közeledett felé, majd fejét oldalra biccentette.
- Mi? - még mindig nem értette. - Nem, nem kell. - szinte fellökte a férfit.
- Dehogynem kell, Elena. - megszólalt egy ismerős hang, mire a vámpírlány összerezzent. Meglátta a férfi háta mögött álló Damont, kinek arcvonásai megkeményedtek.
- Damon, mégis mi ez? - felvont a szemöldökét. - Ugye ezt nem gondolod komolyan?
- De igen, Elena. Teljesen komolyan gondolom. És ajánlom, hogy te is. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nem. - suttogta maga elé. - Én nem! - jobbra-balra billegette fejét. - Biztos, hogy nem! - hangja hirtelen hisztérikussá vált. - Még megölöm...- tekintete kérlelően fúrta bele magát Damon azúrkék szemeibe, de hiába, Ő tántoríthatatlan volt.
- Egy...- mondta. - nem vagy Stefan. - megkerülte az áldozatot, és biztatóan megszorította a lány vállát. - Kettő...- számolt tovább. - meg kell tanulnod uralkodni magadon. - Három...a verbéna legyengítette a szervezetedet. Emberi vérre van szükséged. Úgymond...- harsányan felnevetett. - pótolni kell a vérveszteséget.
- Erre a tasakos vér is megfelelő. - nem adta meg magát.
- Igeeeeen. - megnyújtva a magánhangzót. - És itt kanyarodunk vissza a kettes számú ponthoz. Meg kell tanulnod kontrollálni magad, és úgy táplálkozni, hogy közben ne ölj meg senkit. - körbenézett, és megállapította, hogy túl sok „civil” van a közelben. - De nem itt. - ezzel karon fogta Elenát, a férfival együtt, és vámpírgyorsasággal egy sikátorba tuszkolta őket. - Így már mindjárt jobb. - elengedte őket, aztán ránézett a lányra. - Na, gyerünk Elena! Tik-tak, az óra ketyeg. - hangja türelmetlenségről árulkodott.
- Nem, Damon! Menjünk haza! Én nem fogok belőle inni! - szúrós tekintete magához láncolta a másikét. - Ő egy ember, nem valami játékszer. - hangja határozott volt. - Én nem akarok... - ismételte. - Én nem akarok ilyen lenni...- halkan hozzátette. -...egy szörnyeteg. - hátrálni kezdett.
- Igen? Mégis egy szörnyetegbe szerettél bele. - erősen rámarkolt a csuklójára. - Gyűlölöd azt amik vagyunk, mégis szerelmes lettél...- a mondat vége befejezetlenül maradt, mert Elena közbevágott.
- Damon, te nem vagy...- halkan dörmögte az orra alá.
- Stefanba. - fejezte be a monológját.
Mindkettejük szemében
furcsa csillogás jelent meg. Meglepődöttségtől egy perce mintha
megfagyott volna a levegő. Oly áthatóan nézték egymást, hogy
szinte kiégették egymás retináját. A hasonmás jól tudta, hogy
igaza van Damonnak, és nem hazudtolhatja meg magát. Ha már az
érzelmeit el is rejtette, ezt végig kell csinálnia. Nem utálhatja
azt, amit valójában szeret. Elena megadta magát. Ez volt a legjobb
megoldás, a járható út.
- Rendben. - szólalt meg végül, erre a vámpír közelebb tolta hozzá a férfi testét, de csuklóját még mindig birtoklóan szorította.
- Csak szép lassan. - utasította. - Nem kell elkapkodni. - lefejtette ujjait a csuklójáról, úgy, hogy „véletlenül” végigsimított velük a kézfején. - Csak addig igyál belőle, ameddig érzed az ereinek heves lüktetését. Amikor kezd lassulni, hagyd abba. Érted? - kérdőn nézett rá, mire a lány bólintott egyet. - Higgy nekem, érezni fogod azt a pontot, mikor már elég lesz. - hangjából csak úgy áradt a nyugalom.
Elena mélyen belenézett
az előtte üveges tekintettel álló férfi szemeibe. Nem tudta
volna megmondani, hogy miért, de vonzották az ámulatba ejtő kék
szemei. Talán, mert Damonéra emlékeztették. Ettől még nehezebb
volt a dolga, mégis valahol megkönnyítette a helyzetét, hisz az
volt a cél, hogy ne ölje meg a férfit. És Ő képtelen lett volna
ártani Damonnak. Legalábbis szándékosan biztos nem. Közelebb
hajolt áldozata nyakához, beszippantotta bőrének mennyei illatát,
aztán szabadjára engedte hegyes vámpírfogait, és felszaggatta
velük a húsát. Felfoghatatlan, káprázatos, és fenséges volt
meleg vérének kesernyés íze. Ahogy szívta, érezte, hogy
szervezete feltöltődik energiával. Szemei körül a hajszálerek
kirajzolódva „hullámoztak”. Mindent beborított az égővörös
festék, mely szemeinek színét is átfestette. Egyre gyorsabban tette
magáévá a másik vérét. Az élvezet által átélt csodás
pillanatokat egy távoli hang zavarta meg. - Elena, lassabban. -
Elméjébe beférkőzött e dallamos hang, de nem telepedett le.
Továbbra is mohón itta áldozata friss vérét, mikor váratlanul
maga előtt látta Damont, ahogy kezében tartja a nyakláncát.
Látszott rajta, hogy szívére tonnányi súly nehezedik. Azúrkék
szemei mintha kétségbeesést tükröztek volna, végül másodpercek
múlva szólalt meg; „Mondanom kell valamit.” Elena
a saját szavait kezdte el hallani elméjében. „Miért
kell úgy mondanod, hogy nálad van a nyakláncom?” Mire a
másik zavartan válaszolt. „Nos, mert amit mondani akarok...-
egy lélegzetvételnyi idő
múlva folytatta. -...valószínűleg a legönzőbb
dolog, amit valaha mondtam.” A lány el kezdte rázni a fejét,
jelezve, hogy ezt egyáltalán nem tartja jó ötletnek. „Damon,
ne tedd ezt.” A vámpír
szétnyújtott karokkal közelebb lépett hozzá, annyira közel,
hogy szinte ajkuk összeért. „Nem. Csak egyszer kell
kimondanom, neked csak hallanod kell.” A
férfi csontighatoló tekintetével megbabonázva Őt, vallotta be
valós érzéseit. „Szeretlek, Elena.” Elveszve
Damon szemeinek világában hallgatta tovább lágy hangját. „És
azért, mert szeretlek, nem lehetek veled önző. Ezért nem tudhatod
ezt. Nem érdemellek meg...- hangja
szinte elakadt. -...de az öcsém igen.” Ahogy
ezen szavak elhagyták száját, ajkaival közelebb merészkedett
Elena homlokához, és adott rá egy szeretetteljes csókot. Az egész
pillanat annyira...csodálatos volt. Elena Gilbert szótlanul bámulta
Őt. Testét, mintha egy láthatatlan horgony rögzítette volna a
padlóhoz. Minden izma pattanásig feszült, még sem tudott
megmozdulni. Csak nézte azokat a magával ragadó szemeket,
melyekben megjelent egy halvány könnycsepp, ahogy tulajdonosai
szavak formálására nyitotta ajkait. „Istenem, bárcsak
ne kellene mindezt elfelejtened...-
halványan megcirógatta a másik arcát. - ...de sajnos
muszáj.” Amint kimondta az
emlékek porrá zúzására alkalmas szavakat, úgy gördült végig
tökéletes arcán egy kövér könnycsepp. Elenát ezen emlékkép
rángatta vissza a valóságba. Abba a dimenzióba, ahol nem szabad
átlépnie azt a határvonalat, mely emberségének végét jelenti.
És ehhez Ő adott erőt, és hitet. Damon Salvatore.
Elvette
ajkait a férfi nyakától, aztán felemelte az egyik karját, és
vigyázva beleharapott saját csuklójának artériájába. Kiserkent
a vére. Csuklóját odaérintette az áldozata szájához, majd
mélyen belenézett a szemeibe, és igézése alá vonta. - Igyál a
véremből. - A férfi egyből szívni kezdte a jóleső „nedűt”.
Másodpercek telhettek el, mikor a vámpírlány érezte, hogy
hátulról két erős kéz megmarkolja a vállait, és el kezdi
masszírozni. - Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz? - kérdezte
Damon.
Elena
testét átfutotta a vággyal keveredett bűntudat, így suttogta
maga elé. - Nem volt igazad...- szemeiből kicsordultak a sós
cseppek. - Én nem érdemellek meg téged.
(L)(L)(L) number 2:) a Damonos még mindig első nálam, de áááááh... nem, ez verseng vele az első helyért:D (L)
VálaszTörlésHetek óta nem olvastam ilyen JÓT!!!!!!! Nem is ez a megfelelő szó rá. Inkább lenyűgözően csodás lett!Iszonyat szuper lett. Remélem a mi butácska hasonmásunk is valami ilyesmin fog keresztül menni. Bírnám ha valami ilyesmi kerekedne ki a 4.évad elején. _DDDDDDDDDDDDD Szenzációs!!!!!! Hozd minél hamarabb a folyt. puszi :DDDDDDDD
VálaszTörlésKedves N: először is (L) (L) (L). Másodszor: Az a gond, hogy én is ezzel a problémával küszködöm. Nem tudom eldönteni, melyik áll hozzám közelebb. Damon vs. Delena írás :D Bár még mindig ott van a Humanity is :D Mindegy..a lényeg, hogy köszönöm szépen, hogy megtiszteltél egy kommentel. Marie: JÚJJJJJ Marieeee! Hát te is itt? Örülök :) Köszönöm, nagyon jól esnek a dicsérő szavaid. Tényleg :) Sok munkám volt vele, de akkor úgy látszik megérte. "Hetek óta nem olvastam ilyen JÓT!!!!!!! Nem is ez a megfelelő szó rá. Inkább lenyűgözően csodás lett!Iszonyat szuper lett. " Most örömmámorban úszom! ;) Ennek az írásnak nem lesz folytatása...legalább is nem gondolkodtam ilyenen, de ki tudja? Lehet hogy egyszer hozom a Kill me I'm a monster Part II-t :D Az új írásom valószínűleg az Its right, just not right now folytatása lesz. Puszi
VálaszTörlésImáááádtam Andie! Annyira kurvajóóóóó!! MInden soraaaa... nálad jobban senki nem tudja leírni azt, amikor egy vámpír vért iszik.. de komolyan!! Ez az Elena totál szimpatikus, jóó az amikor így balfaszoskodik h meg akar halni az nem a legjobb, de érthető. Damonért oda meg vissza meg fel meg le vagyok.. IMÁÁÁDOM!!!!!!!!!!! Jajjj nagyon nagyon szép, nagyon ötletes és egyediii... a végén reménykedtem egy kis sikátorsexben de majd máskor na:D:D puszilllllllak HUN
VálaszTörlésFúhaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Ez a MEGTISZTELŐ komment :D 'nálad jobban senki nem tudja leírni azt, amikor egy vámpír vért iszik.' Ez a mondat a szívemig hatolt!!!!!! HÁHÁ, mint mondtam...amikor írtam, hogy Elena vért iszik, már lassan én is kezdem érezni a vér kesernyés, vas ízét XD Damonci nekem is még mindig a szívszerelmem. Tény nem a legromantikusabb Delena írás lett, de nem hiszem, hogy pont itt lett volna annak az ideje, hogy nyáladzanak :D Az, hogy ötletes nem csak nekem köszönhető, hanem NEKED is, és természetesen N-nek is :) Sikátorszex? :D Neeeeeeeeem, de tudod, hogy egyszer megleplek egy kandalló szexel...már tudom is, hogy melyik írásban :D Nah pusziii Drága!
VálaszTörlésez csodálatos volt, ez lett a kedvencem amit eddig alkottál. Teljesen úgyéreztem mintha el kezdtük volna a 4. évadot. és Damon <3 tökéletesen visszaadtad a karakterét:). Gratuláció:)Tim
VálaszTörlésTim: óóóóóóóóóó, hát nagyon szépen köszönöm :) Damon ugyebár a szívemcsücske, már nem olyan nehéz visszaadni a karakterét. Persze nem állítom, hogy néha nem akadok el...Szerelmetes Damon legyen, vagy kemény, acélos, humoros Damon? :) Mindenesetre én az összes Damont szeretem. Még egyszer köszönöm, és örülök, hogy elolvastad. Puszi
VálaszTörlésÉdes drága Andie, ez már megint annyira csodálatos lett! És a befejezés nem is lehetett volna tökéletesebb. Nekem nem hiányzott a sikátor szex, ez így a legjobb, ahogy van. Annyira fantasztikusan írtad le Elena és Damon érzéseit is! A te írásaid után Julie Plec szerencsétlenkedései csak csalódást okozhatnak. A nyomodba se érhet, ez nem vitás. Az utolsó mondatnál már majdnem elsírtam magam a gyönyörtől. Csak egy negatívumot tudok mondani: Ez után még sokkal jobban hiányzik Damon, pedig már eddig is úgy hiányzott,hogy szinte fáj :'(
VálaszTörlésAnnyira élvezem az írásaidat, hogy ha az imádkozó sáskák nemi életéről írnál könyvet, valószínűleg az is falnám. Egy Istennő vagy, Andie <3
Ja, és köszönöm az ajánlást.
VálaszTörlésFantasztikus lett Andie!!!!!!!!!!! én imádtam, megint sikerült felvillanyoznod a napom! KÖSZÖNÖM neked nagyon! Én is szeretném ezt látni a sorozatban is, de nem fogjuk, főleg mert agyatlan Stefanka ezt nem nézné végig szó nélkül!
VálaszTörlésVárom az újabb írásokat! Sok sikert és jó nyarat mindenkinek!
Puszi
Andiee, fészen már leírtam, de itt is muszáj! Imádtam, legjobb írásod eddig, személyes kedvencem!(L) nem akartam hogy vége legyen, még olvastam volna tovább! és köszönöm az ajánlást!:)) majd nézd meg a mailjeidet;) puszii(L)
VálaszTörlésKáprázatos lett ez az rész!!!!! Folyt. köv...folyt. köv.......KÖSZI SZÉPEN!!!! Újra szép álmaim lesznek.Jó lenne ha Julie is olvasná.:-))))))Gratula érte!!!!
VálaszTörlésAndie! Nagyszerű, csodálatos lett az írásod, érdemes volt rá várni! :D Remélem meggondolod magad a folytatását illetően, kíváncsi lennék Damon reakciójára az utolsó megjegyzés miatt amit Elena mondott, és én leginkább egy Delena befejezésre szomjazom! Ez már számomra nagyon, de nagyon hiányzik! Látom te már nem reménykedsz benne, de nekem még megvan a reményem abban, hogy a 4.-ben valóra válhat a Delena álmom! :D
VálaszTörlésAndie Drága ez ismét egy nagyon jó kis írás lett!!!! Nagyon szerettem olvasni. Köszönöm szépen!!!!A befejezés pedig csodálatos volt.
VálaszTörlésKöszönöm az ajánlást is!! Puszillak
Andie, egyszeruen nem vagyok kepes osszefogni a szam amiota elolvastam az uj oneshot-ot,azota egyfolytaba vigyorgok. Nem is tudom hogy ki irta az egyik komiba de igza volt amikor azt mondta/irta hogy JP. kispalyas melleted, foleg ha a Damon es Elena erzesei kerulnek teritekre. Egyetertek azzal a komival is hogy ezt kar lenne itt ennyivel bezarni, kivancsi vagyok Damon reakciojara foleg Elena utolso mondata utan. Ez majdhogy nem uvolt/kovetel egy kovi fejezetet. Tokeletesen vissza adtad mindket karakter erzeseit, csak remelni tudom hogy hatha-hatha lesz egy ilyen episzod/jelenet a 4. evadban, ahol "Szent Stefan" visszvonulot fuj maganak, foleg azutan hogy nem halgatott/fogadott szot Damonnak. Mivel nagyon Damon es Delena hiany van ez az irasod egyenesen gyogyir volt a verzo sebeimre. Csak gratulalni tudok, egyszeruen nem talalok szavakat hogy leirjam mennyire tetszet amit irtal. Tukon ulve varom a kovi irasodat barmi is lesz az, az Its right, just not right now vagy akar teljesen mas tema, vagy ennek a folytatasa.(termeszetesen Damon - Delena tema korrel)
VálaszTörlésUI. Sikaror szex, en a jonak elrontoja nem vagyok es nem is akarok lenni ha mar volt furdoszoba szex miert ne lenne sikatoros is. De azert azt hiszem hogy a puha, kenyelmes, meleg agy Delenahoz jobban illik. Bocs a regeny miatt!
Jesszus :D Rekordot döntöttem. Ennyi kommentet még nem kaptam XD KÖSZÖNÖÖÖÖÖÖÖÖÖM MINDENKINEK, hogy megtisztelt egy-egy kommentel XDDDDDDD Akkor sorjában: 1. Drága Eewa, anyukám: Felüdülés volt olvasni a hozzászólásodat. (Majdnem be is könnyeztem:)) Damon nekem is nagyon hiányzik...október 11-t főleg miatta várom :)"Annyira élvezem az írásaidat, hogy ha az imádkozó sáskák nemi életéről írnál könyvet, valószínűleg az is falnám. Egy Istennő vagy, Andie <3" Ilyen bókot sem kaptam még :D Ez egy különleges bók :D hihi. Köszönöm <3 Azért az Istennőtől kicsit messze állok, de igazán hízelgő. PusziAnyu. 2. Niki: ohoooo, hát én is szeretném, hogy ilyen legyen a soriban, de...:( Örülök, hogy tetszett. Neked is szép és bulizással megspékelt nyarat kívánok!!! És betartani ám :D 3. Leila drágám veled már dumáltam, itt is köszönöm a kommentet. Neked meg mindkét írásodhoz Gratu..csak úgy ittam, ettem a szavaidat :) 4. Kedves Névtelen: KÖSZÖNÖM! Sajnos ennek az írásnak nem lesz folytatása, mert ez egy oneshot. És direkt így akartam lezárni a történetet. Valahogy így álmodtam meg. Nem mondom, hogy nem gondolkodtam a folytatáson, mert igen. Tekintve, hogy nem te vagy az első, hogy a folytatást "követeli" :D Ez még a jövő zenéje. Mindenesetre egy biztos. Újabb írásaim lesznek. 5. Zsanett71: Neked is köszönöm a szép, és dicsérő szavakat :) Mint már írtam, nem hiszem, hogy lesz ennek az oneshot-nak folytatása, DE nem mondom biztosra. Ha jön az ihlet, akkor természetesen megörvendeztetlek titeket vele. Egyébként csak úgy kiemelném, hogy nagyon sokat köszönhetek Sleepynek, aki jobbnál-jobb ötletekkel látott el, és ha ő nincs, akkor valszeg ez sem születik meg. Nirviről már nem is beszélve :D Aki az összes rinyálásomat "végig hallgatta". Egyszóval ez az Ő érdemük is. Zsani, őszinte leszek én tényleg nem sok reményt fűzök a beteljesült Delenához, de persze a remény hal meg utoljára. Nem akartam ennek az írásnak nyálas véget szánni, mert a TVD nem ilyen. És hű akarok lenni azért a sorozathoz. Tudom, tudom mindenki a nagy LOVE Delenát akarja. De az ún. "nyenyenyenye" alias csöpögős Delena nem az én műfajom. De ha ilyen lenne a Delena akkor valószínűleg nem is rajonganék érte. Nem mondom, hogy romantikus pillanatok nem kellenek, de egy újabb Stelenára nincs szükség. Bár talán azt még csöpögősnek se nevezném...inkább unalmasnak. Még egyszer köszi a hozzászólást :) 6. Ágiiiiiiiii Anyu: nagyon örülök, hogy elolvastad, és hogy tetszett is. Főleg annak örülök, hogy a befejezés is tetszett :) KÖSZIIIII a kommentet. Puszillak
VálaszTörlésKedves Maresz: fúúúhaaaa :) szép kis regény írtál nekem :) Köszönöm! Bearanyoztad a napomat!!!!!! Igazán örülök, hogy ennyire tetszett az írásom :) Hmm, hát nem te vagy az első, aki a folytatásért "kiabál" :) Nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle..de ahogy mondtad, és sem vagyok semmi jónak az elrontója, bár tény, nem úgy álmodtam meg ezt a történetet, hogy legyen folytatása...Neked is csak azt mondhatom, hogy ha lesz ihletem, akkor írni fogok. ( Azért az megsúgom, hogy ennek a folytatására több ihletem van mint az Its right, just not rihgt now folytatásához, de legalább egy folytatás fictemet be kéne fejeznem :) És abban viszont lesz csupa-csupa Delena, bár nem a kövi részben). Sikátorszex...az szerintem nem illett volna bele, DE lesz itt majd még szex, Sleepy kívánságára egyszer megörvendeztetlek titeket KANDALLÓ szex-el :D Az, hogy J.P kispályás lenne mellettem...szerintem túlzás, bár ha Delenáról van szó, akkor a nyomomba se ér :D De tudjuk, hogy a TVD nem csak erről szól, így hát meghagyom J.P-nek a TVD-t, bár ha így halad lassan nem lesz aki nézze, tekintve, hogy a Delenások többségben vannak. Nah, de nem is fecsegek többet, zárom soraim. Még egyszer KÖSZÖNÖM, hogy gondoltál rám, és írtál kommentet. Tényleg:) Puszi!!!!!!
VálaszTörlésKedves Andie! Ezt az írásodat egyetlen szóval tudom értékelni, azzal, hogy FANTASZTIKUS lett. Ezt pedig komolyan mondom, mert a "kommentelés" nem igazán az én műfajom. Bye :D
VálaszTörlésKedves Névtelen: Nos, akkor igazán megtisztelő, hogy írtál nekem :) Tudod, az ilyen dolgok, pár dicsérő szó, vagy akár kritika (építő) jól tud esni az embernek. Nagyon szépen köszönöm még egyszer! Puszi
VálaszTörlésEgy hétig nem voltam itthon, de amint géphez jutottam az első dolgom az volt, hogy megnyissam a honlapodat és lááám megérte mert itt volt egy fantasztikus, csodálatos, bámulatos írás :D Csak gratulálni tudok, mint mindig és a többieknek igazuk van: JP elbújhat mögötted, Andie :)
VálaszTörlésÓÓÓÓ Drága Rancs: köszönöm szépen, hogy kommenteltél :) Hízelgő, hogy az első dolgod az volt, hogy az én blogomat nyisd meg először :) Örülök, hogy ezúttal sem nyújtottam csalódást, és hogy tetszett az írásom ;) Igaz, J.P-nek van mit tanulnia Tőlem, Tőlünk:) Just kidding XD Még egyszer köszönöm a szép szavakat. Puszíííí
VálaszTörlésEz valami eszméletlen lett.Ó te jó ég:) Azt kaptam tőled is amit én várok a TVD-től.Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele.Wááá.Remélem még sok-sok hasonló írással lepsz meg minket.Addig is Chipsel és Colával várakozom,a következő írásod kibontakozását.
VálaszTörlésJÚJ, nagyon örülök, hogy megtiszteltél egy kommentel, és hogy tetszett is. Ezért írunk, nem igaz? Hogy megörvendeztessük az olvasókat :) " Addig is Chipsel és Colával várom a következő írásod kibontakozását" Ezen nagyot mosolyogtam :) Hát már nem kell annyit várni rá, ha hozom, akkor szólni fogok. Puszillak, és köszönöm
Törlés