Látogatók

2012. június 30., szombat

Morzsa; Kill me I'm monster

Nos, változott a terv :) Az I'm not human anymore c. oneshot-t még szüneteltetem, mert most egy újhoz van ihletem, melyből most kaptok is egy kis ízelítőt. Természetesen Delena story lesz. Szóval nem kell aggódni, ha J.P-től nem is kapjátok meg a Delenát, hát Tőlem igen XD Köszönet a csodás ötletekért Sleepynek. Végül...Remélem azért pár embernek ez a parányi morzsa felkelti az érdeklődését. Nah, Puszi (L)


"Egész teste, minden porcikája sóvárgott a halálra. A vér halállal kevert, és éltető ízére. Elméjét csak egy dolog irányította. A vörösen izzó folyadék iránti vágy. Száján, nyelvén, torkán akarta érezni a mámorító vas ízt. Bűnös érzésnek kellett volna lennie, mégis ebben a pillanatban örömmel töltötte el az emberi élet kioltásának lehetősége. Hiába ívott a tasakos vérből, az nem tudta pótolni a vadászat élményét. Igen, erre vágyott. Ölni akart, méghozzá embert.
Elena Gilbert nem gondolta, hogy ennyire nehéz a vámpírlét. Látta barátnőjét megküzdeni az „átokkal”, látta már Stefant harcolni önmagával, és Damont elmerülni a vérrel körülölelt életében. Elena emberként annyira könnyűnek vette a vámpírlét nehézségeit. Szembesült vele, mégsem tudta átélni. Hogyan is tudta volna? Hisz saját magán sosem tapasztalta. Damon rossz döntései, minden egyes élet kioltása taszította Őt. Megvetéssel gondolt a vámpír életre. Soha nem akart egy lenni közülük. És most mégis pont azzá vált...egy gyilkológéppé. Ahogy egyre erősödött a kínzó vágyakozás, úgy kellett rájönnie, hogy helytelen döntést hozott. Csak testvére, barátai miatt maradt az élők sorában. Azonban most úgy érezte, hogy rosszul választott. Inkább a halál oldalán emberként végezni, mint örökké élni vámpírként. Percekig magába mélyedve bámult maga elé, majd gondolatai a „vöröslő köd” martalékává vált, és már nem tudott józanul gondolkodni. Elméje minden erejével küzdött a természete ellen, de hiába. A belsejébe költözött vadállat kereste áldozatát, és nem volt vadász, ki megállíthatta volna.
Vámpírsebességgel járta Mystil Falls utcáit. Nem volt úti cél, sem terv. Semmi, csak az éhség. Emberre volt szüksége, akibe belemélyeszti tűhegyes vámpírfogait. Érezni akarta a selymes bőr roppanását, ahogy kiszívja az utolsó csepp vért is az emberi szervezetből. Ennek gondolatára az adrenalin szintje az egekbe szökött.
Éjszaka volt, így egy árva lélek sem tartózkodott a város utcáin. Elena az erdő felé vette az irányt, majd másodpercek múltán már a fák, bokrok között találta magát. Az éjfekete sötétség megnyugtatta, és magába szippantotta. Ő most már gyűrűvel, vagy anélkül is az éjszaka teremtménye volt. Egyre beljebb és beljebb merészkedett az erdőben, mikor távolról hangos nevetgélés ütötte meg fülét. Egyből megindult a hangok irányába. Nem telt bele egy percbe, és már meg is pillantotta a „zaj” forrását."

11 megjegyzés:

  1. Andie! Én várom nagyon a továbbiakat!!! Puszi

    VálaszTörlés
  2. Ági Drágám:) Ennek szívből örülök! Pusziii (L)

    VálaszTörlés
  3. Wowwww! Hű de jó ötlet! Nagyon várom!

    VálaszTörlés
  4. köszike ;) Akkor még nem jöttem ki a gyakorlatból XD Igyekszem minél hamarabb hozni! Puszi

    VálaszTörlés
  5. Izgalmas lesz a történet....és jó,hogy ezt az oldalát is megírod!!! Köszönjük előre is!!! :-)

    VálaszTörlés
  6. Hát ez gecijóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!! Bocs.. de ez a megfelelő szó! Nincs mit az ötletért! Puszi... várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  7. kurvajóóóóóóóóóóóóóó!! írjad gyorsan, hogy minél előbb olvashassuk a teljes sztorit!!:)

    VálaszTörlés
  8. S, N: IMÁDAT (L) Köszönöm, annnnnnnnnnnnnnnyira örülök, hogy tetszik!!! Nagyon! Sietek, sietek :) Puszi drágáim

    VálaszTörlés
  9. Névtelen: neked is köszönöm...;) Hát ha már vámpír lett, akkor kell az újítás! :D

    VálaszTörlés
  10. Fúúú de faszaaa! töltsd fel az egészet nagyon hamar nekünk!! :)))) nagyon kíváncsi vagyok! (Barbi vagyok)

    VálaszTörlés
  11. Húú ez rohadt jó lett! nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra :)

    VálaszTörlés