Apró szösszenet...:)

Hoztam egy kis ízelítőt az It's right, just not right now c. fic 2. részéből. Enjoy!

" Damonnal megjárták a poklot és a mennyországot is. Az életük sokszor másfelé vette az irányt, de mindig találtak egymáshoz vezető utat. Egy egyenes út kereszteződésekkel, amin ha le is fordulsz, mindig a főútra tévedsz vissza. Haragudtak egymásra, gyűlölték, szerették, és megértették egymást. Ez az, amit nem tud senki elvenni Tőlük, mert igazi. Együtt tényleg túléltek mindent, még a legsötétebb órákat is. Elméjébe apránként beszivárgott minden egyes emlékkép kapcsolatuk fordulópontjairól. Hogyan kezdődött, hogyan alakult és hol tart most. Az érzelmi skála összes fokát megjárták külön-külön és együtt is. Elenának hirtelen egy dolog jutott eszébe, a 60s évek emlékére rendezett estén lejtett táncuk. Olyan felhőtlenül érezték magukat, ahhoz képest, hogy, mint mindig, ott is életveszéllyel kellett szembenézniük. Damon mindig meg tudta nevettetni, úgy igazán, őszintén. Ahogyan mosolyt tudott csalni arcára, ugyanúgy le is tudta varázsolni onnan. Egy tökéletesen tökéletlen kapcsolat volt az Övék, és mégis működött. Ahogy ezen morfondírozott, egyre jobban hatalmába kerítette az álmosság. Nagyot ásított, majd a takaró alatt kényelembe helyezte magát, és behunyta szemeit. Még utoljára maga elé képzelve, azokat a gyönyörben lubickoló azúrkék szemeket, aludt el. Alig lépkedhetett álomország földjén, mikor meglepetésszerűen nyitott be a szobájába valaki. Rögtön felriadt az ajtó nyikorgásra, de a sötétség leplébe burkolózott idegent nem ismerte fel. Félve, egyben hangosan bombázta meg kérdésekkel.

• Ki az? Ki van ott? Jer?

Nem kapott választ, csak a padlón hallatszott léptekből tudta megítélni, hogy a látogató az ágya felé tart. Nem sok ideje volt teketóriázni, így egy gyors mozdulattal próbálta felgyújtani a villanyt, de váratlanul egy kéz elkapta az övét, és nem engedte el. Egyáltalán nem szorosan fogta a csuklóját, csak épp annyira, hogy meggátolja a mozgásban. Furcsamód, ismerős volt neki a másik érintése.  "