Bárcsak a Twilight is ilyen jó lenne...de nem XD

Way to Elena's heart...

                                                                                  

    

A nap poénja...szakadok XD

Sorry...

Sziaaa Mindenki! Ne hari, hogy még nem hoztam a fic. 2. részét, de tényleg iszonyat sok tanulni valóm van, és esti pihenésnek nem túl kifizetődő az írás...:( Tényleg igyekszem azért, már a fele megvan :) Addig is, itt van ez a csodás vidi!

No words...just...feel...

Ezért szeretjük Damont!!!!!

Third Tour in Damon Salvatore's World

Epic!

Sleepy OPTIMISTA barátosnémnak szeretném ezt a kis vidit ajánlani...;) Isteni!

Íme, az "It's right, just not right now" első része...

Éssss ITT VAN :) Picikét elszámítottam magam, azt hittem, hogy 2 fejezetbe bele tudom sűríteni a storyt, de tévedtem...így mindenki örömére, legalább 4 vagy 5 részes lesz a fic. Az első részt, az én kőkemény Delena társaimnak, Sleepynek és Nirvananak ajánlanám, és nem utolsó sorban minden egyes DE rajongónak :) A következő részt napokon belül hozom. Addig is ENJOY! 

It's right, just not right now

Part I.

Elena minden erejét elvesztve, megmerevedett lábakkal állt a házuk tornácán. Az iménti jelenet minden egyes pillanata átjárta az elméjét. Azok a szemek, azok a szavak, azok a ki nem ejtett szavak, melyek közéjük éktelenkedtek. Fogalma sem volt, hogy most mihez kéne kezdenie. Marasztalnia a férfit? Nem lehet, de mégis vágyott a vámpírra. Igen, minden egyes része azt akarta, hogy ajkuk, testük, mindenük egybeolvadjon. Nem tudta kimondani azt amit valójában akart. Őt. Ehelyett csak a nevét suttogta. Miért? Mert félt, ha enged az érzéseknek akkor azaz egy biztos pont is megváltozik az életében. Damon. Semmi sem lesz olyan mint régen. Vajon megéri? Ha nem cselekszik időben, akkor sosem fogja megtudni.

• Damon! - kiáltott utána.
• Igen? - egyből visszafordult, értetlen arccal a lány irányába.

Elenát a szíve hajtotta, ám az esze, és egyben a teste még nem adta meg magát neki. Nem sokáig küzdöttek egymással, a szíve erősebb volt. A teste engedelmeskedett, és lábait szedve rohant le a lépcsőn, egyenest a férfi ajkaihoz. Damonnal hirtelen feje tetejére állt a világ. Amilyen gyorsan jött a meglepődöttség, annyira hamar búcsúzott is a férfitól. Elena az összes elfojtott érzését belesűrítette ebbe a csókba. Egymás ajkainak érintésébe szinte mindketten beleremegtek. Hogy hogy ez eddig nem történt meg? A válasz kézenfekvő volt. Mert nem tehették, és most sem tehették volna meg, de egy ponton túl, képtelenség az érzelmeknek megálljt parancsolni. Főleg azért, mert a férfi mindig ott volt Vele, hogy vigyázzon rá. Ő volt az őrangyala. Elena sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen szerepet fog betölteni az életében. Pont Ő? Aki mindig is csak a saját érdekeit nézte? Ez mára, határozottan megváltozott. Damon lassan többet foglalkozott a körülötte lévő emberekkel, mint saját magával. Egyszer ennek is be kellett következnie, tekintve, hogy mindig is az ellen harcolt, aki. Világ életében csak a rosszat mutatta magából, hogy az emberek azt higgyék, ami csak félig volt igaz. Hogy egy szörnyeteg. Ellenben a jót mindig is magában tartotta, rejtve a világ elől. Elena volt az a személy, aki ezt felszínre tudta hozni. Mert Ő megértette a vámpírt. A kibontakozó szerelmük forrása talán ez, az őket összekötő megértés volt. Kapcsolatuk mélyről indult, és most hol tartanak? Még mindig a mélységnél, de ez már másmilyen volt. Különleges. Damon belemosolygott a hosszan tartó csókba, majd picit elhúzódva, halkan szólalt meg.

• Szóval sose tennél olyat? - arca úgy ragyogott, mint még soha.
• Milyet? - most rajta volt a sor, hogy értetlenül álljon a helyzet előtt.
• Sosem csókolnál meg. - válaszolta még nagyobbra húzva szája bal és jobb sarkát.

Damon meg sem várta a lány reakcióját, úgy kapott az ajkaiért, miközben két kezébe szorította arcát. Újra és újra át akarta élni a csókjukból felszabaduló gyönyört. Nem engedhette elveszni azt amire már régóta áhítozott. Bűntudata volt, ahogy a lánynak is, de ebben a pillanatba nem érdekelte. Egyszer végre Ő is boldog lehet. Ha csak rövid ideig is. Most semmi más nem számított, csak Ő és Elena. Se Stefan, se Alaric, se senki más, aki beleszólhatott volna, vagy leállíthatta volna őket. Bűnös érzés volt, egyben felemelő. Ez a párosítás, igen abszurdnak tűnt, mégis olyan természetesnek hatott, hogy Ők összetartoznak. Damon végre karjaiban tarthatta azt az embert, akihez feltétlen szerelem fűzte, úgy hogy a másik is akarta Őt. Elena légszomjjal küszködött, így kénytelen volt „elhagyni” a másik finom ajkait. A férfi hüvelykujjával cirógatni kezdte kipirult arcát, majd homlokát összeérintette az övével. Mindketten nagyot sóhajtottak, ez amolyan „Most mihez kezdjünk? Egymásba szerettünk, amit nem lett volna szabad” sóhaj volt.

• Úgy tűnik hazudtam. - suttogta Damon ajkainak.
• Én örülök neki, - mondta még mindig simogatva az arcát.- de biztos vagy benne, hogy nem kellett volna tartanod magad ahhoz amit mondtál? - halkan, remegő hangon kérdezte tőle, mert félt a választól.

Elena pontosan tudta, hogy ha most meg mondja a színtiszta igazat, akkor lehet, hogy véglegesen összetöri a férfi szívét. És ezt a luxust most nem engedhette meg magának. Damon lenne az utolsó személy az életében akit meg akarna bántani. Az igazság az volt, hogy beleszeretett Damonba. Ehhez kétség sem fért, de...és itt volt a gond, hogy a legromantikusabb történetben is mindig van egy ilyen szócska. Szívéből még mindig nem tudta kiűzni Stefant. Akármit tett is, Ő ott élt benne. Most akkor két embert, illetve vámpírt szeret? Olyan mint Kathrine? Ilyen és ehhez hasonló kérdések keringtek az agyában. Ezekre nem volt egy értelmes válasza sem, azonban egy dologban biztos volt. Ebben a pillanatban nem bánta meg azt amit tett, és remélte, hogy holnap sem fogja.

• Most biztos vagyok benne. - elmosolyodott, majd adott az arcára egy puszit.
• Hm...ajánlom, hogy holnap is az legyél. - válaszolta, miközben tekintete jóformán átfúrta a másik szemeit.

Elena úgy érezte, hogy innen már nincs menekvés. Gyors tempóban halad a szakadék felé, hacsak már nem esett bele. Inkább az utóbbi jellemezte a helyzetet. Sajnos, ami megtörtént azon nem tud változtatni, kérdés az, hogy akarna-e. Nem, nem akart. Sőt, még jobban el szeretett volna merülni benne. Elege volt már abból, hogy mit kell tennie és mit nem. Hogy mi a helyes és mi nem. Egyszerűen csak szabad akart lenni, kötöttségek nélkül. Ebben a helyzetben a kötöttség egyenlő volt Stefannal. Tudta, hogy szívének egyik oldala nem bírja elengedni Őt, de a másik fele foggal-körömmel küzdött ezért. És itt volt a hőn keresett válasz. Azért nem volt Kathrine, mert Ő nem akarta mindkettőt szeretni. Ahogy belenézett Damon csillogó szemeibe, érezte, hogy nem is tudná.

• Én is. - motyogta az orra alá, de még így is jól kivehető volt Damon számára. - De ahhoz, hogy ezt megtudjuk, el kéne tennünk magunkat holnapra. Nem gondolod? - mosolyra húzódott szájjal vette el a homlokát a másikétól, miközben piciny tenyereit belecsúsztatta a férfiéba.
• Igaz. - ő is elmosolyodott. - Tudom, hogy úgyis rólam fogsz álmodni.....- a lány már ütős visszavágóra formálta ajkait, de a másik bele fojtotta a szót. - ...természetesen meztelenül.- Elena erre úgy megszorította a másik tenyerét, hogy a férfi szinte érezte a fájdalmat.
• Azt hiszed körülötted forog a világ? - viccelődött.
• Nem, csak a Te világod. - hatalmas vigyorral a képén válaszolta, miközben ujjaikat gyorsan összekulcsolta, majd mutatóujjával finoman simogatni kezdete a másikét.
• Sose fogsz megváltozni. - egy jó nagy sóhaj keretében mondta a vámpírnak.
• Nem, de nem is kell....- az eddig arcáról letörölhetetlen vigyor, hirtelen mélységes komolyságba csapott át.-....mert így.....- nem bírta befejezni a mondatot, mert rettegett a lehetséges következményektől. Mindennél jobban félt attól az egy szótól, melyet Ő már kimondott Neki.

Elenát beszippantotta a vágy, hogy megossza a másikkal, hogy tudja mi a mondat vége. És igen, Ő ezt érzi. Szereti. Azonban ezt még nem volt képes hangosan kimondani, így inkább lábujjhegyre állva a fülébe súgta azt, amivel megerősítette a férfit ebben.

• Tényleg nem kell. - majd ajkaival lejjebb haladva súrolta az arcát. - És Igen.- közelebb hajolva hozzá lehelte bele ajkaiba. - Most már tényleg be kéne mennem. Jó éjt, Damon! - közben „kiszakította” ujjait a másik kezéből, és még utoljára mélyen belenézett a vámpír igéző, azúrkék szemeibe. Már fordult volna meg, mikor az hirtelen karját megfogva állította meg a mozdulatban.
• Ne menj még! Ezt még oda szeretném neked adni. - a lány az este folyamán már nem egyszer lepődött meg és bámult értetlenül a másikra. Damon kihasználva ezt, vonta magához Elena törékeny, karcsú testét. Percekig ölelte, úgy, hogy nem tudta elképzelni, hogyan tudná Őt elengedni. Az élete részéhez tartozott, mi több, már hozzá tartozott. Ölelés közben alig érzékelhető módon húzta végig ujjait a lány gerincén, de ő még így is beleborzongott az érintésbe. Elenát tetőtől talpig, testének összes kis részét átjárta a sóvárgás. Belefúrta arcát a férfi mellkasába, úgy, hogy szinte hallotta a szívét dobogni. Persze, ez fizikailag nem volt lehetséges, de most még ezt is elképzelhetőnek tartotta. A vámpír érzett, szerette őt, így a szíve sem volt halott. Végül minden pillanatnak vége szakad, akármennyire is akarnánk az ellenkezőjét, így Damon kénytelen volt óvó karjait levenni róla. - Ha már te is kétszer ajándékoztál meg egy öleléssel, gondoltam nem maradhat viszonzatlanul. - hátrébb húzódott, majd megvillantotta kétszázötven watt-s mosolyát, miközben lágyan megfogta a másik vékony kézfejét. Elena is szomorúan vette tudomásul, hogy a csodás percek, másodpercek tovaszálltak. Még egy kis időt akart maguknak, hogy ha holnap felkel, akkor ne legyen hiányérzete. De így is túl sok olyan dolgot csinált, amivel másnap el kell majd számolnia, ha mással nem is, magával biztosan. Muszáj volt ott hagynia Őt, el kellett vonulnia, és rendezni magában a gondolatait. Akkor mégis miért ment ez olyan nehezen? Mert rájött, hogy mindig Vele akart lenni. Ez a felismerés oly annyira megrémítette, hogy nem tudott mást csinálni, minthogy újból elköszönt Tőle. - Jó éjt! - végül csak kipréselte magából, de a kimondott szavakra a teste egyáltalán nem reagált. A keze még mindig Damon tenyerében pihent, és nem akart tőle elszakadni. A férfi is érzékelte hezitálását, és azt a napnál is világosabb tényt, hogy Vele akart még maradni. - Elena, csak kérned kell. Szeretnéd, hogy itt maradjak veled?

Elena erre nem is tudott megszólalni, mert fogalma sem volt róla, hogy azt mondja amit a másik hallani szeretne, vagy azt, amit ő akar. Ezzel még nem is lett volna probléma, mert ez a két dolog egybeesett egymással, ellenben a harmadik tényező már gondot jelentett. Az, hogy az esze ellentmondást nem tűrő hangon jelentette ki, hogy NEM. Damon rögtön látta ezt a tekintetében, így el is engedte a kezét, ám hirtelen ölébe kapta, és vámpírsebességgel száguldott fel vele a tornác lépcsőjén. Mikor felértek a bejárati ajtóhoz, még nem rakta le a földre, helyette halkan súgta a fülébe ezt a pár szót.

• Miss Gilbert, - hagyott egy pici szünetet a mondandója között. - vigyem át a küszöbön? Vagy az túl korai lenne? - szája egyik sarkát fülig érő mosolyra húzta.
• Damon, én hagyomány tisztelő vagyok, de a válaszom igen. - erre felkacagott.
• És melyik kérdésre? - kérdezte, fel s alá húzkodva szemöldökét.
• Túl korai lenne. - most már szinte megpukkadt a röhögéstől.
• Akkor áttesszük ezt a kis ceremóniát...mondjuk úgy, jövőre?
• Nah, ne nevettess. Tegyél le, Damon!- még mindig teli mosollyal az arcán utasította rendre a férfit.
• Jól van már, jól van. - ezzel együtt egy sebes mozdulattal talpra állítva lerakta.
• Így mindjárt jobb. - halkan kuncogott még egy kicsit.
• Gondoltam, de azért a találékonyságomért és az érzelgős gesztusért járna nekem egy kis....- eközben a mutatóujjával megérintette az arcának bal oldalát, jelezve, hogy kér egy puszit.
• És akkor holnapra mi maradna, Mr. Salvatore? - kérdezte, egyúttal finoman lehámozta a másik arcáról a kezét.
• Lenne egy-két ötletem, ne aggódjon. - közelebb merészkedett az ajkaihoz, majd habozás nélkül adott azokra egy tüzes csókot. Másodpercekig tarthatott ajkaik összeolvadása. Végül Damon szakította félbe a romantikus filmekbe illő csókot, és így szólt. - Jó éjt, Elena!
  
  

  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  

Congratulations Nina Dobrev

So awesome!!!

Ezt muszáj volt kiraknom...esküszöm, nem találok szavakat<3

"It's right, just not right now" ízelítő

Ésssss meghoztam a "It's right, just not right now" című fic. első részéből az ízelítőt :) Mivel mostanság nem raktam fel új írást, tekintve, hogy a vizsgák miatt alig van ídőm, így most egy hosszabb szösszenetet adok nektek! Remélem tetszeni fog, és a teljes verziót is elolvassátok. Enjoy!

"Damon meg sem várta a lány reakcióját, úgy kapott az ajkaiért, miközben két kezébe szorította az arcát. Újra és újra át akarta élni a csókjukból felszabaduló gyönyört. Nem engedhette elveszni azt amire már régóta áhítozott. Bűntudata volt, ahogy a lánynak is, de ebben a pillanatba nem érdekelte. Egyszer végre Ő is boldog lehet. Ha csak rövid ideig is. Most semmi más nem számított, csak Ő és Elena. Se Stefan, se Alaric, se senki más, aki beleszólhatott volna, vagy leállíthatta volna őket. Bűnös érzés volt, egyben felemelő. Ez a párosítás, igen abszurdnak tűnt, mégis olyan természetesnek hatott, hogy Ők összetartoznak. Damon végre karjaiban tarthatta azt az embert, akihez feltétlen szerelem fűzte, úgy hogy a másik is akarta Őt. Elena légszomjjal küszködött, így kénytelen volt „elhagyni” a másik finom ajkait. A férfi hüvelykujjával cirógatni kezdte kipirult arcát, majd homlokát összeérintette az övével. Mindketten nagyot sóhajtottak, ez amolyan „Most mihez kezdjünk? Egymásba szerettünk, amit nem lett volna szabad” sóhaj volt.

• Úgy tűnik hazudtam. - suttogta Damon ajkainak.
• Én örülök neki, - mondta még mindig simogatva az arcát.- de biztos vagy benne, hogy nem kellett volna tartanod magad ahhoz amit mondtál? - halkan, remegő hangon kérdezte tőle, mert félt a választól.

Elena pontosan tudta, hogy ha most megmondja a színtiszta igazat, akkor lehet, hogy véglegesen összetöri a férfi szívét. És ezt a luxust most nem engedhette meg magának. Damon lenne az utolsó személy az életében akit meg akarna bántani. Az igazság az volt, hogy beleszeretett Damonba. Ehhez kétség sem fért, de...és itt volt a gond, hogy a legromantikusabb történetben is mindig van egy ilyen szócska. Szívéből még mindig nem tudta kiűzni Stefant. Akármit tett is, Ő ott élt benne. Most akkor két embert, illetve vámpírt szeret? Olyan mint Kathrine? Ilyen és ehhez hasonló kérdések keringtek az agyában. Ezekre nem volt egy értelmes válasza sem, azonban egy dologban biztos volt. Ebben a pillanatban nem bánta meg azt amit tett, és remélte, hogy holnap sem fogja.

• Most biztos vagyok benne. - elmosolyodott, majd adott az arcára egy puszit.
• Hm... ajánlom, hogy holnap is az legyél. - válaszolta, miközben tekintete jóformán átfúrta a másik szemeit.

Elena úgy érezte, hogy innen már nincs menekvés. Gyors tempóban haladt a szakadék felé, hacsak már nem esett bele. Inkább az utóbbi jellemezte a helyzetet. Sajnos, ami megtörtént azon nem tud változtatni, kérdés az, hogy akarna-e. Nem, nem akart. Sőt, még jobban el szeretett volna merülni benne. Elege volt már abból, hogy mit kell tennie és mit nem. Hogy mi a helyes és mi nem. Egyszerűen csak szabad akart lenni, kötöttségek nélkül. Ebben a helyzetben a kötöttség egyenlő volt Stefannal. Tudta, hogy szívének egyik oldala nem bírja elengedni őt, de a másik foggal-körömmel küzdött ellene. És itt volt a hőn keresett válasz. Azért nem volt Kathrine, mert Ő nem akarta mindkettőt szeretni. Ahogy belenézett Damon csillogó szemeibe, érezte, hogy nem is tudná.

• Én is remélem. - motyogta az orra alá, de még így is jól kivehető volt Damon számára. - De ahhoz, hogy ezt megtudjuk, el kéne tennünk magunkat holnapra. Nem gondolod? - mosolyra húzódott szájjal vette el a homlokát a másikétól, miközben piciny tenyereit belecsúsztatta a férfiéba.
• Igaz. - ő is elmosolyodott. - Tudom, hogy úgyis rólam fogsz álmodni.....- a lány már ütős visszavágóra formálta ajkait, de a másik bele fojtotta a szót. - ...természetesen meztelenül. - Elena erre úgy megszorította a másik tenyerét, hogy a férfi szinte érezte a fájdalmat.
• Azt hiszed körülötted forog a világ? - viccelődött.
• Nem, csak a Te világod. - hatalmas vigyorral a képén válaszolta, miközben ujjaikat gyorsan összekulcsolta, majd mutatóujjával puhán simogatni kezdete a másikét.
• Sose fogsz megváltozni. - mondta egy jó nagy sóhaj keretében. 
• Nem, de nem is kell....- az eddig arcáról letörölhetetlen vigyor, hirtelen mélységes komolyságba csapott át.-....mert tudom, hogy így.....- nem bírta befejezni a mondatot, mert rettegett a lehetséges következményektől. Mindennél jobban félt attól az egy szótól, melyet Ő már kimondott Neki.

Elenát beszippantotta a vágy, hogy megossza a másikkal, hogy tudja mi a mondat vége. És igen, Ő ezt érzi. Szereti. Azonban ezt még nem volt képes hangosan kimondani, így inkább lábujjhegyre állva a fülébe súgta azt, amivel megerősítette a férfit ebben.

• Tényleg nem kell. - majd ajkaival lejjebb haladva súrolta az arcát. - És Igen.- közelebb hajolva hozzá lehelte bele ajkaiba. - Most már tényleg be kéne mennem. Jó éjt, Damon! - közben „kiszakította” ujjait a másik kezéből, és még utoljára mélyen belenézett a vámpír igéző, azúrkék szemeibe. Már fordult volna meg, mikor az váratlanul karját megfogva állította meg a mozdulatban.
• Ne menj még! Ezt még oda szeretném neked adni. - a lány az este folyamán már nem egyszer lepődött meg és bámult értetlenül a másikra. Damon kihasználva ezt, vonta magához Elena törékeny, karcsú testét. Percekig ölelte, úgy, hogy nem tudta elképzelni, hogyan tudná Őt elengedni. Elena az élete részéhez tartozott, mi több, már hozzá tartozott."

Sorry, but...:)

Hello Everybody :D Lehet hogy most sokan szomorkodni fognak, de bízom benne,hogy azért a kispárna könnyektől mentes marad. XD...szóval a Stefan-Damon bromance várat még magára, mert most egy másik, új projekten dolgozom, mely valószínűleg 2 fejezetből fog állni.  Címe: " It's right, just not right now ". 

Milyen meglepő, nem igaz? :)

Winner is...

ÓÓÓÓ :) The CW gratulál Nina Dobrevnek és az Odaát c. sorozatnak (Nirvana...yeaaaaaah XD) a PCA-n elnyert díjakért :) Nina, a legjobb tv dráma színésznő kategóriát nyert meg. Az Odaát pedig 2 díjat is magáénak tudhat. Gratulálok!!!  + ráadás: Celebration video to Supernatural, valamint Jensen és Jared megköszönik a díjakat. Hát nem édik? :)

Damon's puppy face ;)

Tudom, tudom, már mindenki látta a 12. rész webklippjét, DE muszáj volt kiraknom. Damon, mint mindig....HATALMAS! <3

Kedvcsináló :)

A mai nap örömére, tekintve, hogy fantasztikus napom van....kirakom ezt a kis vidit! A hangulatomat tükrözi! :) Lassan itt van a 11. rész.....várjátok? Költői kérdés volt XD

Delena, azért is!

Gyerkőcök! Kifejezetten " kellemes " napom volt ma, így mikor megláttam az újabb híreket...gondoltam megosztom ezt a kis képet mindenkivel. Bamon-osok (WTF?:)), Stelenások, szokjatok hozzá!

Longest Night

Meghoztam a beígért Rose-Damon story-t :) Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését. A videót feltétlenül nézzétek meg, mert nagyon szép! Enjoy!

Longest Night

Elena, mint egy őrült, úgy járkált fel s alá szobájában. Akárhogy próbálta kikapcsolni agyát, egyszerűen nem ment neki. Valamit tennie kellett, azok után ami történt. Ezzel csak az volt a probléma, hogy per pillanat nem tudott mást csinálni, minthogy feszülten vár. Hol a telefonjára pillantott, hol az órájára. - Már rég jelentkeznie kellett volna. -  Mi tart ennyi ideig, Bonnie? - dühöngve kiabálta az ágyán heverő mobiljának. - Gyerünk már! Bonnie, siess már! - üvöltötte. Elena nem bírta tovább a várakozás nyomasztó hangulatát, ezért inkább gyorsan felkapta, majd becsúsztatta farmerzsebébe a készüléket. Szélsebesen magára kapkodta fekete bőrdzsekijét, és meg sem állt a bejárati ajtóig. - Nem várhatok itt ölbe tett kézzel! - állapította meg magában, miközben becsapta maga mögött az ajtót.

***

Damon az ágyán széttett karokkal és lábakkal feküdt. Egy percre sem moccant meg. Rezidenciájának csendjét csak az ő halk levegővételei zavarták meg. Elméjét elbódította az a tömérdek pia mennyiség, melyet alig két óra alatt fogyasztott el. Nem volt meglepő, hogy szobájának padlóját szanaszét dobált üres üvegek borították. Elkeseredésében, illuminált állapotában és pillanatnyi magányában nem volt jobb dolga, mint a szobájának csillárját bámulni. - Nincs is jobb dolog, mint az alkohol – mondta magának, miközben szája széle elmozdult egy piciny mosoly felé. - Igazán vicces ez egy vámpír szájából. A vér megfelelőbb lenne az alkohol szócska helyére. - gondolta. Most már teljes vigyor volt a képén, de ez sem tükrözte jókedvét, épp ellenkezőleg. Rég érezte magát ennyire vacakul. Kezd minden összeomlani körülötte. Öccsét végleg elvesztette, és akinek köszönhette ezt, az még mindig kénye-kedve szerint játszadozhatott azzal, akivel akart. - Klaus.- suttogta szinte magában az ördögien hangzó nevet. És Elena? Ő végképp feladta. Örülnie kellett volna neki, tekintve, hogy szerelmes a lányba, így tehát szabad az út a szívéhez. Stefan már nincs a képben. Az egyik felének igen csábító volt ez a helyzet, ám a másik fele minden erejével harcolt ellene. Fájt neki testvére árulása, de nem tudta volna tőle elvenni azt, amire a legjobban vágyott. Elenát. Elméje és szíve ádáz küzdelmet folytatott egymással. Nem csak e téren. Tudta, hogy ki kéne űznie a sok gyötrelmet testéből, de szíve nem engedte. Mert ha ez elvész, akkor ezzel együtt a jó is oda lesz. Bár ebben a pillanatban semmi örömöt nem vélt felfedezni az életében. Most még Elenát sem tudta volna a jó dolgok közé sorolni. Hiába ezek a zűrzavaros gondolatok, a jófajta whisky megtette hatását. Ahogy tekintetét egy másodpercre sem vette le a mennyezetről, úgy egyre jobban érezte, hogy szemei lecsukódnak. Próbálta nyitva tartani őket, mert nem akart aludni. Nem akart álmodni. Most csak el akart merülni, a csillár égőiből áradó fénypompában. Egy ideig sikerült is neki, de a kimerültség végül úrrá lett rajta és elszenderedett. Szobájának falai közt csak az ő ütemes szuszogása volt hallható. Ezen kívül, még a házban is teljes üresség és magány honolt. Már vagy egy órája dorbézolhatott álomországban, mikor egy halk, de annál furcsább zajra ébredt. Először csak az egyik szemét nyitotta ki, aztán, ahogy retinájába beszűrődtek a halvány fénysugarak, kénytelen volt a másikat is. Szemei a fáradtságtól és a kialvatlanságtól, ebben a pillanatban, még vámpír létére sem fókuszáltak száz százalékosan. Csak egy homályos alakot látott a fal mellett állni. Megdörzsölte szemeit, hogy teljes valójában lássa az idegent. Ez sem segített a helyzeten. Már-már kezdte azt hinni, hogy hallucinál, vagy talán még mindig álmodik. Inkább az utóbbira tippelt, így visszahelyezte fejét puha párnájára és lehunyta szemeit. Ahogy ezt megtette, egy igen különös érzés fogta el, mintha valaki vagy valami figyelné őt. - Ennyit csak nem vedelhettem. – hüledezve mondta magának, majd megfordult az ágyon, úgy hogy egyenes rálátása legyen az ajtóra. Vissza csukta szemeit, de az érzés, csak nem akart elmúlni. Mikor egy oly régen hallott, kellemes hang simított végig dobhártyáján.

• Damon....- suttogta halkan a másik fülébe, a nem várt látogató.

Alig akart hinni szemének, pedig Mason Lockwood szellemének felbukkanása óta már semmin nem lepődött meg. Idáig. Ahogy végig nézett egykori szerettén, nem tudta realizálni, hogy milyen érzés kerítette hatalmába, talán az örömhöz volt hasonló. A lány ugyanolyan káprázatos volt, mint emlékeiben. Nem hitte volna, hogy még valaha viszont fogja látni Rose-t.

• Rose? - annyira halkan kérdezte, hogy szinte csak a tüdejéből feláramló levegőt lehetett érzékelni.
• Igen. - válaszolta, miközben puhán végig simított ujjaival az arcán. A férfi beleborzongott a lágy, mégis hűvös érintésbe, erre a másik csak elmosolyodott. - Látom, nem változtál semmit.- mutatott körbe a padlón heverő üvegekre.
• Ismersz, rossz vagyok és ezt szeretem.- neki is széles mosoly terült el arcán. Rose erre csak felkacagott. - Hogy hogy te itt?- meg sem várta míg válaszol a másik, már mondta is tovább. - Hah, biztos a boszi ügyködik valamin. - majd lazán felült az ágyon. Rose is felegyenesedett, úgy nézett le rá.
• Jók a meglátásaid. A Benett lány kapcsolatba akar lépni az Ősboszival, hogy segítsen nektek Klaus-t... - Damon hirtelen a szavába vágott és ő fejezte be a mondatot - ...örökre eltüntetni a Föld színéről.
• Úgy van.- mosolyodott el.
• Akkor valamit megint nagyon elcseszhetett a kis boszi, - mondta nagy hévvel, de a végét, alig hallhatóan ejtette ki. - ha Te itt vagy.

A vámpírlány megkerülte az ágyat, majd a másik feléről szépen becsusszant Damon mellé.

• Tudod, mi csak akkor jöhetünk vissza, ha van itt egy befejezetlen ügyünk. Van miért ezen a síkon mozognunk. - odafordulva hozzá mondta neki, kezével érintve a másik bal combját. - Legyen olyan dolog ami ide köt minket.
• De neked már nincs olyan .- lesütötte szemeit, miközben egy apró mozdulattal rátette kezét a másik kézfejére, mely a saját combján pihent.
• Akkor szerinted miért vagyok itt? - húzódott hátrébb, de nem vette el a kezét. - Tudod a választ. - hajolt vissza, aztán még közelebb, és úgy súgott egyetlen szót a fülébe. - Köszönöm. - Damon csak szótlanul ült az ágyon, várva, hogy testének minden porcikájába beleivódjon e szó hatása. De az csak nem akart eljönni, mert így is csak a végeláthatatlan fájdalmat érezte. Főleg ha arra gondolt, hogy aki most mellette ült, miatta nem lehetett az élők sorában, képletesen szólva. Ahogy szembe fordult vele, és végig nézett rajta, úgy vette át a fájdalom helyét egy másik érzés. A hiány. Nagyon is hiányzott neki Rose, de még alkalma sem volt ezen töprengeni, tekintve a mostanában arra felé uralkodó állapotokat. - Hiszen csak öt percig ismertem – gondolta, majd magában megejtett egy vigyort. A vámpírlány lágyan ráhajtotta fejét a mellkasára, miközben kezével úgy igazgatta a másikét, hogy az átkarolja őt. Damon engedelmeskedett a „kívánságának”. Annyira szorosan ölelte magához, hogy ha Rosenak baja eshetett volna, akkor már rég összeroppantotta volna formás alakját. Tudom mi történt a testvéreddel, - vékony kezével el kezdte cirógatni a másik kézfejét. - és azt is tudom, hogy össze vagy törve miatta.
• Miből gondolod ezt? Rám van írva? - felvont szemöldökkel nézett le a másikra. - Jól vagyok. - ennél nagyobbat nem is hazudhatott volna, de nem volt ereje erről beszélni. Még nem.
• Azt mondtam neked, hogy nem szabad törődnünk másokkal, ha túl akarjuk élni Klaust és minden mást. - egy apró könnycsepp hullott le arcáról, úgy nézett fel a másikra.
• És nézd meg mi történt. - elcsuklott a hangja.
  Damon olyan sok mindent akart mondani a másiknak, de ebben a pillanatban nem jöttek a szavak. Ahogy meglátta Rose szemében a könnyeket, úgy érezte, hogy ő is lassan enged a rossznak, egyben a jónak is. Megannyi érzelem áradt szét testében. Sosem gondolta volna, hogy újra ilyenben lesz része. Fájdalom, gyötrelem, szeretet, és ami a legjobban elbújt szívének rejtett zugában, azaz elviselhetetlen bűntudat. Az újdonsült érzések felszínre hozták a rég elfeledett emlékeit. Annyi ártatlan embernek okozott fájdalmat. Főleg annak, aki most mindennél többet ért neki. Csak azért, mert Ő az, ami. Milyen jogon tehette ezt? És legfőképp, milyen áron? Tudta, hogy a lány, akit tiszta szívéből szeretett, megbocsátott neki, de ettől még lelkét marcangolta, sőt már egyenesen kínozta a tudat. A dugába dőlt terv és most Rose felbukkanása, kihozta belőle azt, ami ellen mindig is harcolt. Évekig azért nyomta el magában a benne lakozó emberséget, hogy az most forró lávaként feltörjön és beborítson mindent. Vámpírlétét érzelmek nélkül kezdte és azok nélkül is akarta folytatni, de hiába, az élet nem így működik. Nélkülük nem lehet létezni, legalábbis hosszú távon nem. És a vámpíroknak a hosszútáv egyenlő az élettel. Ördögi körforgás ez, melyből csak egy mód volt a szabadulásra. Az, amit Rose-al tett. Damon sosem akart olyan lenni mint testvére. A hős szó nem szerepelt a szótárában, tehát cseppet sem hasonlított öccsére. Ő makacs, cinikus, impulzív, arrogáns, és valljuk be, sosem volt csapatjátékos. Ellenben, egy dologban pontos mása volt Stefannak, bármit megtett szeretteiért. Amikor érzett. Mint most. Ugyanolyan ember volt, sőt talán emberibb, mint bárki más. Leszámítva azt az apróságot, hogy ő a társadalom tagjaiból táplálkozott. Rose megjelenése lyukat égetett szívében. Újra. Nem volt elég egyszer elengednie a vámpírlányt, most másodszorra is ezt kellett tennie. Helyrehozni már nem tudja a történteket, de legalább most van esélye megmondania neki azt, amit akkor nem tudott. Ő tehetett róla, hogy Rose most nincs köztük. Nem lehet Vele.

• Az én hibám volt. - szemében megjelent egy halvány könnycsepp, mely lassan haladt végig tökéletes arcán. - Annyira sajnálom, Rose.
• Damon, nem hazudtam neked. Ha törődsz bárkivel is, akkor meghalsz, - kivált a karjaiból, majd két keze közé fogta annak arcát, - de én örülök, hogy törődtem veled. Hidd el, ez így nekem sokkal jobb. Eleget éltem. Trevort is újra láthatom.
• Ne mondd ezt. - mindkét kezével megfogta az arcán pihenő parányi kezeket, majd lefejtette róla.
• De ha ez az igazság? - elmosolyodott, miközben visszahelyezte tenyereit oda, ahol az előbb voltak. Sose fogom megbánni, hogy megismertelek. Az életemben voltak jó dolgok is, és te közéjük tartoztál. - egyúttal közelebb hajolt hozzá, és finoman rátapasztotta ajkait a férfiéra.

Rose ajkainak érintése hűs volt, mint egy nyári, üde fuvallat. Miközben hosszasan csókolták egymást, Damon előtt felsorakoztak az emlékképek, és azaz érzés, melyet újból át kellett élni, hogy tovább tudjon lépni a történteken. Csókjuk egyáltalán nem volt szenvedélyes, inkább a szeretet gyümölcsének lehetett nevezni. A vámpír szerelmes volt Elenába, de Rosehoz egy láthatatlan kötelék fűzte. Egymás támaszai voltak, vagy inkább Ő Damonnak. Vele talán még jövője is lehetett volna. Még mindig nem tudta felfogni  Rose jelenlétét. Ez, a természet rendjével ellentétes volt, de maga Damon létezése is.

• Én...- lassan vált ki a csókból, de még a hatása alatt érezte magát.
• Minden rendben lesz. Stefant is vissza fogod kapni. - ahogy ezt kimondta, úgy nyúlt a vámpír kezéért, majd megszorította azt. - Most mennem kell.

A férfit elöntötte a kétségbeesés. Nem akarta elengedni Őt. Még nem. Nem volt rá képes.

• Csak még egy kis időt... - kérlelte.
• Szedd össze magad! Állj fel és harcolj ellene! - de ezek a szavak már szinte suttogásként hatottak, annyira távolinak tűnt Rose hangja.
• Mi ellen? - értetlenül kérdezte a másiktól, de a szobában rajta kívül már nem volt senki – Mi ellen?! - üvöltötte a rideg valóságba.

Damon váratlanul egy nagy puffanásra lett figyelmes a nappali felől. Nem kellett sokat várnia, mire szobájának ajtaja kinyílt.

• Rose? - reménytől sugárzó hangon kérdezte az ajtót feltépő személytől.

Elena egyik kezében egy vizes ronggyal, másik kezében a füléhez tartott telefonjával sietett be a szobába.

• Bonnie! Akkor találj ki valami mást. Nekem mindegy, hogy mit, de muszáj megtalálnod Klaust, máskülönben...- egy pillanatra elakadt a szava, ahogy végig nézett Damonon, majd megismételte még egyszer. - ...máskülönben Stefan hiába áldozta fel magát. - egyúttal egy laza mozdulattal letette a telefont.
• Elena? Mit keresel itt?

Damon nem értette, hogy mi ez az egész. - Mi történt, Elena? - neki szegezve a kérdést akart felállni az ágyról, de a hirtelen mellkasába nyilalló égető érzés megakadályozta ebben. - Mi a franc? - lenézve az ingére, lassan felhúzta azt, és ami a szeme elé tárult, az szinte kiégette a retináját. Mellkasának jobb oldalán egy éktelen nagy seb tátongott, melyet körbe vett a kékes, egyben pirosas színben pompázó bőre. Újra átjárta a pokolian gyötrő érzés, melyet pár hónapja már megtapasztalt. Damon az ágyon összekuporogva, zihálva tudatosította magában, hogy Rose azon az éjen nem volt Ott vele. Csak a képzeletében.  

A nap képe...perfect!

Lehet valaki még ennél is szexibb? Kötve hiszem XD 

A győztes...Damon és Rose

Nos, lezárult a szavazás. Damon-Rose páros győzedelmeskedett a  Stefan-Damon bromance felett :) Ha a mostani állapotokat vesszük a sorozatban, akkor nem is csodálkozom ezen :D Hamarosan felrakom az írást. Plusz jó hír azoknak, akik a bromance-t preferálták, hogy arra sem kell majd olyan sokat várni. 

MEGTÖRTÉNT! VÉGRE!

Nem tudtam lemondani az éjjeli CW nézésről....de még milyen jól tettem, hogy nem hagytam ki a legújabb részt :) Ha nem is volt olyan izgalmas, mint a többi, egy dolog miatt biztos megérte. EZÉRT! ( még mindig nem tudom felfogni <3)

Kezdődjön a visszaszámlálás...

Ésssss VÉGRE eljött január 5. !!! Magyar idő szerint éjjel 2.-kor kezdődik a The New Deal :) Ha online-ban szeretnétek nézni, kiraktam az összes TVPC-n található CW-s linket. Szerintem ma a CW East-n TVD maraton megy, mivel most is a 3x07 részt játszák XD + Kaptok egy fantasztikus videót a mi kis gerlepárunkról. Természetesen Delena! <3

CW East 1.

CW East 2.

CW West

Damon és Elena, mint Mr. és Mrs. Smith :)

Gyerekek! Megláttam ezt a kis videót és muszáj volt megosztanom veletek! Aki látta a Mr. és Mrs. Smith c. filmet, Brad Pitt és Angelina Jolie főszereplésével....az biztos, hogy jót fog derülni eme "trailer"-n. Haha. Damon-nak még Brad Pitt hangja is jól áll. Teljesen életszerűen hangzik a szájából "come on sweetheart, come to daddy" XD 

New Season 3. Promo Pictures

The New Deal - New Promo + Episode Preview (Julie Plec) + egy kis Delena...végre!

Hybrid mészáros Stefan, Öngyilkos hajlamú Jer, Még Ördögibb Klaus, Tömény Delena...mi jöhet még? :D

                                                                

ÚJ Canadian The New Deal promo

ÁHHH! El se hiszem, hogy láthatok valami újat a TVD-ből, ennyi hónap várakozás után. Nos, ennek vége. És ne felejtse el senki, hogy MA este valószínűleg jön a sneak peek ;) Damon, mint mindig, most is hozza a formáját.  "my babybro" XD Enjoy!

2012-es év első alkotása, címe: Humanity

Ahogy azt már Sleepy beharangozta, hoztam nektek egy új, és számomra nagyon különleges dolgot. Szeretném ezt az írást Sleepynek (akitől kaptok majd ehhez a OneShot-hoz, egy alternatív end-t) és Nirvananak, az én drága szerkesztőtársaimnak ajánlani! 2012 hajnalán fogant meg az ötlet, eme kis videó alapján: Enjoy!

Humanity

Elena ott állt a sötétség kellős közepén. Szemeit becsukta. Úgy gondolta, hogyha nem látja, akkor ez az egész meg sem történt. Még egyszer nem történhetett meg. - Az képtelenség.- suttogta. Ám a szomorú valóság csak a képzelet illúziója. Nem bírta sokáig csukva tartani őket, mert bízott a másikban. Bízott az emberségében, hogy felülkerekedik rajta. Bárcsak ne tette volna, mert ahogy belenézett az egykor gyönyörben pompázó szemekbe, úgy egyre erősebbnek kezdte érzeni a szívét bekebelező gyötrelmet. Ami végül egy roppantással végzett vele. Klaus immáron mindent elvett Tőle. Az életét, a barátait, a volt szerelmét és most Őt is. Alig tudta felfogni, ami a szeme elé tárult, azt az ürességet, mely a másikból áradt. Újra és újból. Annyit harcolt, hogy engedjen az érzelmeknek, és erre egy pillanat alatt megölték a benne lakozó embert. Elena látta már ezt megtörténni Stefannal. Olyan volt ez, mint egy visszatérő rossz álom. Az is mérhetetlen fájdalommal és félelemmel töltötte el. Ellenben, amit most érzett, az mindkét érzelemnél sokkalta erősebb volt. A félelem nem csak testi épségének megtartására irányult, ennél többről volt szó. Féltette Őt. Féltette azt a kincset, melyet nagy nehezen megtalált magában, és melyet ő is megtalált Benne. Minden elveszett. Elena világa, egy igézésre romba dőlt. Miért történik ez vele? Mit tett Ő Klausnak, amiért ezt érdemli? Egyáltalán, kinek ártott ő életében? A válasz nagyon egyszerű volt. Az élet senkinek sem kegyelmez. Nincs tekintettel arra, hogy ki, mit érdemel. Úgy érezte, mintha egy láthatatlan kígyó próbálná meg testét körbetekeregni, majd hirtelen megfojtani. Még a legádázabb ellenségének sem kívánta ezt. De, talán volt egy ember akinek habozás nélkül végig nézte volna lelki haláltusáját. Bár, ilyen megfogalmazásban, ez sem volt igaz. Az a valaki, vagy inkább valami, nem volt megfeleltethető embernek. Közel sem. Vámpír és vérfarkas undorító elegye volt. Klaus. Ez a név, már önmagában rettegéssel töltötte el. De most ő volt a legkisebb problémája. Ő már eleget tett. Elena minden egyes porcikáját futótűzként járta át a rémület, ahogy a férfi egyre közelebb és közelebb haladt felé.

• Damon... kérlek ne.....- kérlelte, miközben kegyetlenül fojtogatta a sírás. Nem tudott, nem akart ránézni arra az „emberre”, akit a világon a legjobban, és mindennél jobban szeretett.
• Mit ne, Elena? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd szemrebbenés alatt ott termett előtte. - Azt hiszed, meg foglak ölni? - vigyorgott a másikra.- Azt már rég meg kellett volna tennem. - suttogta a fülébe. - És tudod miért?- ujjaival lágyan felhajtotta a másik arcát, hogy egyenest az Ő szemébe nézzen. - Mert Te vagy a gyenge pontom, az emberségem - hajolt hozzá, végül adott ajkaira egy forró, ám mégis jéghideg csókot. Elena engedett neki. Mit tehetett volna? Ha elfut, úgyis elkapja. Ha ott marad, úgyis vége. Nincs menekvés. Így inkább elmerült szerelme ürességet árasztó ajkaiban. Felemelő volt, mégis ijesztő. Damon hosszasan csókolta, talán úgy mint még soha. Hogy lehetséges ez? Érzelmek nélkül nem lehet érzelmeket imitálni. Elenának fogalma sem volt róla, de ebben a helyzetben, ez mellékes is volt. A férfi kivált a csókból, és egy hatalmas mosoly keretében cirógatta meg arcát. - Mi értelme vámpírnak lennem, ha az emberi létről álmodom? - sóhajtott egy nagyot. - Megmondom....Semmi. Épp ezért kell véget vetnem neki. - majd áttért Elena arcának másik oldalára.
• Te már véget vetettél neki. - legördült egy óriási könnycsepp az arcáról.
• Be kell magamat biztosítanom. - elkomolyodott, majd megfogta a lány jobb kezét és ráhelyezte mellkasára. Pont oda, ahol halott szíve lakott. - Érzed? - kérdezte tőle halkan. - Mert én nem.- hagyott egy pici szünetet, míg szavai hatnak a másikra.- Gyanítom, hogy Te sem. - Egy szörnyeteg vagyok, Elena! Klaus csak segített ezt felfogni. Igézése, hogy kapcsoljam ki, maga volt a megváltás.
• Nem, nem, nem és nem! - fülsüketítően ordította az arcában, miközben ellökte magától. - Klaus megfosztott mindentől, ami miatt....- ahogy kimondta volna az utolsó szót, Damon már megint előtte termett.
• Ami miatt? - szemeivel szinte lyukat égetett a retinájába.
• Szeretlek.....- záporozó könnyek közt vallotta be szívének legféltettebb titkát.
• Akkor ez még drámaibb lesz, mint gondoltam.- majd mindkét kezével megfogta derekát és szorosan testéhez vonta.
• Ennyi voltam neked? - próbálta magát kiszabadítani a fullasztó ölelésből, de hiába, a vámpír erős karjai nem engedték.
• Nem....- simított végig hosszú, aranybarna haján. - Ennyi vagy nekem.
• Ezt nem hiszem el...- arcáról még mindig folytak a könnyek.-....nem tudom elhinni.- még utoljára tett egy elkeseredett kísérletet a szabadulásra, eredménytelenül.
• Pedig muszáj lesz.- nézett, azzal a gyönyörű, azúrkék színben izzó szemeivel a másik sós cseppekben úszó szemeibe.
• Nem! - kiabálta. - Harcolj magadért! Érezz! Bármit...kérlek...kérlek....Damon....- szemei a sok sírástól piros árnyalatra váltottak. - Nem lehet így vége, annak ami el sem kezdődött.
• Ne tévessz össze az öcsémmel. Lehet, hogy ez nála bejött, de én....- engedett Elenának, enyhült a szorító ölelés, majd végül teljesen megszűnt. - nem...vagyok...Stefan. Mikor érted meg végre? - sziszegte neki.
• Épp ez az! Jobb vagy, erősebb vagy nála! - tett egy lépést felé. - Ő meg sem próbált küzdeni, hogy érezzen.- még közelebb merészkedett hozzá. - Tudom, hogy Te képes vagy rá.- enyhén tenyerei közé fogta arcának mindkét oldalát. - Higgy nekem, higgy magadban.- végig húzta mutatóujját az arcán, majd haladt lefelé. Mikor az, a mellkasa baloldalának egy pontján megállt. - Nincs igazad. Én igenis érzem, ahogy dobog a szíved.
• Elena, még mindig nem fogtad fel! Te ezt nem érted! Hogy is érthetnéd? - majd könnyűszerrel elkapta karját, és lefejtette a mellkasáról. - Ember vagy. Sose fogod megérteni. Én mindkét oldalon álltam, és hidd el, hogy neked ezerszer könnyebb. - ahogy arcába vágta a színtiszta igazságot, úgy fogant meg agyában egy bűnös gondolat. - Hmm...Ha jobban belegondolok, - elmosolyodott a régi Damon stílusban - ezen segíthetek. - és már nyúlt is csuklója artériájához, majd éles vámpírfogaival egy szemvillanás alatt feltépte azt. A szemei vérvörösben lángoltak, miközben alatta, a hajszálerek hullámzó táncba kezdtek. Ahogy kiserkent a vére, úgy csapott át teljese vigyorba, az addig jól megszokott mosolya. Ellenben nem csak ez változott meg rajta. A vér halált hozó szaga elbódította elméjét. Csak két dolog járt a fejében. A vér és Elena. Holtan.
• Ne...Damon...ne.....- kérlelte újfent, miközben úrrá lett rajta a pánik. Sose akart vámpírrá válni, de meghalni sem. Azonban ez a kettő karöltve járt egymással. Fogalma sem volt, hogy most mihez kéne kezdenie. Megint dilemma előtt állt. Fusson? Ne fusson? Hogyan élhetné túl ezt az éjszakát vámpírrá válás nélkül? Az esze tudta, hogy ennek minimális az esélye. Meghal, vagy meghal és él tovább. Örökké. Most Ő dönthet a sorsáról. Egyik alternatíva sem volt túl kecsegtető. Azonban mikor belenézett a másik vérre és halálra áhítozó szemeibe, rögtön tudta, hogy mit kell tennie. Attól, hogy ő még feladta, neki nem kell. Damon már kapott volna fejéért, mikor egy váratlan pillanatban megpördült tengelye körül, és szélsebesen elkezdett rohanni a messzeségbe. A férfit azonban cseppet sem lepte meg a hirtelen tett cselekedete. Magában elmosolyodott, majd utána kiáltott.
• Ugye tudod, hogy nem jutsz messzire? Ez tetszik. Kössük össze a kellemest a hasznossal. - ordította. Hagyott neki egy-két perc előnyt, majd vámpírsebességgel veszett el az éjszakában.

Elenának torkában dobogott a szíve. Az életéért loholt. Elméje kitisztult. Csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt. Túlélni ezt a napot. És mi lesz a holnappal? Az most nem számított. Olyan tempóban szaladt, hogy a külvilágra nem is reagált. Így egy nagy huppanás közepette landolt az áporodott szagú sárban. Izmai nem sokáig bírták, és ezt kénytelen volt belátni, de ő nem erről volt híres. - Elena, állj fel! Állj fel!- parancsolt magára, és már talpon is volt. A legközelebbi fához iramodott, majd annak dőlve fülelt, hátha meghallja Damon közeledtét. Nem hallott semmit, még az erdő is magányba borult. - Ki kell találnom valamit. Gondolkozz! Gondolkozz! - suttogta. Ahogy ezeket kimondta, egyből meglátott a földön heverni egy méretes és masszív faágat. - Tökéletes.- gondolta. - Tényleg az? - szállt szembe magával, ám a következő pillanatban, már az izzadt tenyerében szorongatta a vámpír ölésre alkalmas „tárgyat”. - Ilyenkor nincs nálam telefon. - szomorúan állapította meg. - Kit is hívhatnék? Ric-et! - mondta magának megvilágosulva. - Nem, nem kockáztathatom meg, hogy ő is meghal. - Stefant? Ez még viccnek is rossz.- gondolta. - Elena, csak úgy szólok, kár ezen töprengened, mert még mindig nincs nálad telefon. - amint felvilágosította magát, egy halk neszre lett figyelmes. Összerezzent, azonban volt annyi lélekjelenléte, hogy újból kapkodja lábait. Tényleg nem jutott túl messze. Damon a semmiből termett előtte. Ideje sem volt ráeszmélni arra a tényre, hogy Damon újfent az arcát fürkészi szüntelenül. Majd egy secundum alatt, a tekintete a lány kezére vándorolt.

• Remélem nem akarsz azzal a gyufával itt hadonászni....- elröhögve magát folytatta tovább .- ....még valakinek baja esik. Mondd azt Elena, hogy nem az járt a fejedben, amire gondolok. Nagyot csalódnék benned. - még mindig éktelen vigyorral a képén. - Csak nem akarsz leszúrni? - közelebb lépett hozzá, majd fülébe súgta. - Nem tudod megtenni. Nem tudsz megölni. - elvette arcát a fülétől, úgy, hogy ajkai súrolták a másikét. - Mert szeretsz engem.....- már tapasztotta volna ajkait a másikéra, mikor az elhúzódva tőle, megszólalt.
• Nem....én a jobb Damon-t szeretem. - eltökéltséget sugárzó szemekkel hajolt vissza hozzá.
• Ki kell, hogy ábrándítsalak, Ő már nincs többé. És soha nem is lesz. Melletted amúgy is csak egy unalmas, romantikus fráter volt. Olyanná próbáltad tenni, amilyen sose akart lenni. Hőst akartál belőle faragni. Egy kiköpött Stefant. - állta Elena undorral és küzdeni akarással teli tekintetét.
• Igen! Igazad van. Azt akartam, hogy lássák benned a jót is. Ez talán bűn? Nem, nem az! Sokkal több vagy ennél. És ha te nem is, akkor én majd harcolni fogok érted. Ha drasztikus eszközökhöz kell is folyamodnom - egy fokkal emelkedett a hangneme, miközben az érzelem áradat pontról pontra átjárta testrészeit. Kezdve a szívével, melyből könnyek formájában tört fel.
• Mint Stefannal? Engem is bezársz Lockwood-ék pincéjébe? Igen, az is nagyon eredményesnek bizonyult.- Elena, mintha meg sem hallotta volna, úgy kezdett el torkaszakadtából ordítani az arcába.
• - Tessék! Legyen! Ölj meg! Ölj meg, Damon! Gyerünk! - egyúttal eldobta a kezében lévő fadarabot. - Feladom! Kérlek, ölj meg! Nekem ez lesz a megváltás......- zubogtak szemeiből a könnycseppek, de még így sem hagyta abba. -....legalább nem kell végig néznem, ahogy újból tönkreteszed magad. A hátra lévő életedet. Nem bírnám elviselni, hogy az, akit tiszta szívemből szeretek, megszűnik létezni.

Elenából minden egyes érzés kifakadt. Fájdalom, gyötrelem, kín és a mérhetetlen szerelem, melyet az előtte álló férfi iránt érzett, még így is. Fel akart ébredni ebből rémálomból, és ha más mód nem volt rá, akkor így. Ha ez nem vált ki Damonból érzelmeket, akkor semmi. Könnyeitől homályosan látta a másik arcát, de még így is megtalálta tekintetében, azt amire várt. A reményt.

• Elena......- alig hallhatóan préselte ki tüdejéből a nevét, majd összeesett előtte. A lány egy pillanatra ledermedt. Mikor feleszmélt, egyből leguggolt hozzá, és remegő kezeivel átkarolta. Elena kirohanása, szavai valamit elindítottak Damonban. A piciny reménysugarat bűntudatnak hívták. Amilyen aprón indult, annál nagyobb káoszt rendezett le szívében. A vámpíroknál még az ilyen parányi érzések is intenzívebben hatnak. Ezerszer fájóbbnak. Nem bírta elviselni. Nincs olyan ember, aki eltudná ezt viselni. És ameddig a vámpírok nem kapcsolták ki az érzelmeket, addig ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más. Leszámítva, a létfenntartásukhoz szükséges táplálékot. Damon engedni akart a jónak, de csak a bűntudata maradt. Azt az embert akarta megölni, aki képest volt feláldozni magát, csak azért, hogy Ő jobb legyen. Küzdött azért, hogy érezzen és azért is, hogy ne. Lelke ketté hasadt. - Sajnálom....én megpróbáltam....- megfogta a másik derekét és úgy helyezte ölébe. Pár másodperc múlva, Damon szemei égővörösben szikráztak, tűhegyes vámpírfogait kiengedte, majd egy határozott mozdulattal belemélyesztette őket, Elena szaporán lüktető nyaki ütőerébe. Ahogy egyre csak szívta belőle az életet adó nedűt, úgy enyhült fájdalma is. Végül megszűnt. Ezzel nem csak szerelme életét oltotta ki, hanem a sajátját is.